Mit csináljak, ha rengeteg a vita a férjem lánya miatt itthon?
Elég nagy anyagi különbségek vannak köztünk és az exfeleség között. Másodjára jól házasodott, a férjének nemhogy millió, valószínűleg milliárdjai vannak. Így ott a lány amit kiejt a száján, azonnal megkapja. Ugyanezt várná el az apjától is, de nekünk nagyon be kell osztani azt a kevéske pénzt, amink van.
Karácsonyra nem fér bele a többszázezres ajándék, ahogy az sem, hogy ő péntek reggel felhívja az apját, hogy hétfőn utazik nyaralni és kér 800 ezer forintot "költekezni".
Ilyenkor az apja elmondja, hogy nem, nincs pénz, majd a gyerek felcsattan, hogy mennyire nem igazságos, hogy mindent az anyja vagy neki a férje fizet és hogy az apja egy szerencsétlen, aki nemhogy sz--r férj, de még sz--r apa is. Majd a férjem feszült napokig, hozzá sem lehet szólni, itthon a gyerekekkel is elviselhetetlen.
Karácsonyunk is hasonlóan telt, akkor a lánya valami 160 ezres karkötőt akart ajándéknak. Nálunk a gyerekek 10-10 ezer forint értékben választhattak valamit, szóval nem tartottam volna fairnek, ha a lánya közel 200 ezerért vásároltat be magának. Lement a karácsony nagy sértődötten, ide nem is jött a lány. Majd januárban hallom anyósomtól vissza, hogy a férjem csak elment a lányával megvenni a karkötőt, sunyiban...
Régen is ment a szapulás, csak akkor a volt feleségétől. Hogy ők a gyereket magániskolába járatják és fizessük a felét, meg hogy minden rájuk van hagyva, ha ők nem lennének, a lány 16 évesen mehetett volna a gyártósorra dolgozni, mert hogy a férjem semmit nem fizet.
Nincs pénzetek, de azért két gyerek még csak besikeredett.
Exnek meg megkell mondani, hogy a magánsuli az az ő döntésük volt. Nem kötelező oda járnia gyereknek.A felesleges luxusozást fizessék ők. De itt a férjed nagyon pipogya alak, és ez a legnagyobb baj.
Nincs pénzetek, de azért két gyerek még csak besikeredett.
Miért, akinek nincsenek csilliói, annak nem lehet gyereke?
Beosztjuk a pénzt itthon, igen. Nem költünk feleslegesen, ha úgy tetszik, spórolunk. Ahogy szerintem a mostani helyzetben rengetegen teszik. Nehogy már számon legyek kérve azért, hogy miért vállaltunk gyereket!
17: de mégis mit vársz idegen emberektől????
Ezt kettőtöknek kell otthon letárgyalni! Nincs kommunikáció? Nem tudok leülni és végigvenni a lehetséges kompromisszumos megoldásokat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!