Mit csináljak, ha rengeteg a vita a férjem lánya miatt itthon?
Elég nagy anyagi különbségek vannak köztünk és az exfeleség között. Másodjára jól házasodott, a férjének nemhogy millió, valószínűleg milliárdjai vannak. Így ott a lány amit kiejt a száján, azonnal megkapja. Ugyanezt várná el az apjától is, de nekünk nagyon be kell osztani azt a kevéske pénzt, amink van.
Karácsonyra nem fér bele a többszázezres ajándék, ahogy az sem, hogy ő péntek reggel felhívja az apját, hogy hétfőn utazik nyaralni és kér 800 ezer forintot "költekezni".
Ilyenkor az apja elmondja, hogy nem, nincs pénz, majd a gyerek felcsattan, hogy mennyire nem igazságos, hogy mindent az anyja vagy neki a férje fizet és hogy az apja egy szerencsétlen, aki nemhogy sz--r férj, de még sz--r apa is. Majd a férjem feszült napokig, hozzá sem lehet szólni, itthon a gyerekekkel is elviselhetetlen.
Karácsonyunk is hasonlóan telt, akkor a lánya valami 160 ezres karkötőt akart ajándéknak. Nálunk a gyerekek 10-10 ezer forint értékben választhattak valamit, szóval nem tartottam volna fairnek, ha a lánya közel 200 ezerért vásároltat be magának. Lement a karácsony nagy sértődötten, ide nem is jött a lány. Majd januárban hallom anyósomtól vissza, hogy a férjem csak elment a lányával megvenni a karkötőt, sunyiban...
Régen is ment a szapulás, csak akkor a volt feleségétől. Hogy ők a gyereket magániskolába járatják és fizessük a felét, meg hogy minden rájuk van hagyva, ha ők nem lennének, a lány 16 évesen mehetett volna a gyártósorra dolgozni, mert hogy a férjem semmit nem fizet.
"Ha a szeretetet nem tudja értékelni, csak a drága dolgokat akkor ez van hülye lett a kölök. "
Ez ilyen lesz, ha apuka teljes mértékben rá hagyja a nevelését a gazdag csávóhoz menő anyjàra. Szóval, apukát sem nagyon érdekelte, hogy mi lesz a gyerekből. Inkább összehozott még kettőt máshol. Most meg az újabb anyuka sír, hogy oda hordja az összes pénzt, hogy ezzel kompenzálja az elmaradt szeretetteljes nevelését. Ezért is kellene megnézni, hogy hogyan bánik a már meglévő gyerekével a pasas, mielőtt ő is vállal vele.
Napi gazdag lányos kérdés.
Tegnap terhes volt. Vagy várjatok, tegnap előtt volt terhes?
34: melyik kérdés volt az? :))
35: volt már olyan is, amikor a nevelőapától kapott lakásba akarták beköltöztetni a csóró féltestvért..
Meg egyéb színes-szagos történetek is. :-D
https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb..
Összefoglalom: a 20 éves lány együtt van titokban egy idős gazdag faszival, senki se tud a dologról, csak a csaj anyja, azért kell titkolni mert apuka nem örülne a dolognak, a lány most egyetemre akar menni, viszont véletlenül teherbe esett a faszitól, aki annyira szerelmes bele, hogy még gyűrűt is vett neki, de a lány nem biztos benne, hogy képes e felvállalni vele a kapcsolatot, mert mégiscsak öregebb mint ő.
37: köszi szépen! :) Ezt a kérdést tegnap nem is láttam.... Priceless! :_D
És köszi a rövid összefoglalót is. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!