Szerintetek jogosan haragszik valaki a szüleire,amiért mentális beteg létére gyereket vállalt?

#23 Az embernek nem csak a szülei a szerettei.

A kérdésre válaszolva, az a baj, hogy aki beismerte magának, hogy mentálisan beteg, az kezelteti magát, lehet nem js problémás, de aki nem jutott el a felismerésig, majd kezelésig, na azzal van a nagy baj. És azoknak hiába hányod a szemére, hogy mentális betegen nem kéne gyereket csinálni, ne jut el odáig, hogy hű, tényleg, igazad van. Apám pl full úgy gondolka, hogy rendben volt évekig inni, aztán szrni a fejemre, idegenként élni egy háztartásban, közben befoglalni egyedül a nagyobb szobát, hogy aludjak inkább én anyámmal. Anyám szerint meg teljesen rendben van az, hogy hallgatózik utánam, akár egy sima online óra esetén is, és szerinte teljesen valid, hogy ő odakint teregetéskor, amikor én bent voltam, akkor ő azért botlott meg, mert meg akarom ölni. Az ilyeneknek hiába mondod, hogy betegesen viselkedik, meg lesz győződve arról, hogy te vagy a seggfej

Egyáltalán nem.

Az ugye megvan, hogy a mentális betegségek döntő többsége nem öröklődő? Legfeljebb csak a hajlamot lehet továbbörökíteni, de ez esetben sem biztos, hogy az utód is hordozni fogja, vagy ha hordozza is, egyáltalán nem biztos, hogy elő fog neki jönni.

Az sem mindegy, hogy milyen betegségről van szó? Az, hogy "mentális betegség", az ezernyi különböző kórképet jelenthet. Ráadásul abban sincs konszenzus, hogy mit tekintünk betegségnek, meg mit nem. Nagy divat mindenre, ami a nagy átlagnak nem felel meg, rásütni, hogy betegség. Közben meg egy frászt.

Ha pedig a beteg embereket megkérdeznénk, hogy mit választanának? A betegséget, vagy a halált, erre a döntő többség a betegséget választaná. Attól, hogy valaki OCD-s, még nem akarja a létezését feladni. De még a depressziósoknak is csak a töredéke. A kérdés meg kb. erről szól. Létezzen-e az az ember, aki más, mint a nagy átlag?