Szerintetek jogosan haragszik valaki a szüleire,amiért mentális beteg létére gyereket vállalt?

Egyetértek azokkal, akik így nem vállalnának gyereket. Ha mentális problémáim lennének (akár öröklődhetne, akár nem) én nem vállalnék gyereket. Annyi előzékenység, felfogás és felelősseg szorult belém, hogy ne akarjak a saját hátranyaim miatt tönkretenni egy másik életet is. Nem is értem, aki elvileg szeretné azt a gyereket, minek akar neki ugyanolyan sorsot es szenvedést, mint magának. Én ezt valahogy nem tudom felfogni.

És persze, mindenkinek ott van a biológiai késztetés, de tudatossággal (már ha szorult annyi az egyénbe) ennek gátat lehet szabni.

Viszont a legtöbb válaszból látszik, a tudatos családtervezés, szülői felelősségvállalás 0. Szomorú, de nem meglepő egy ilyen társadalomban.

És mi van akkor, ha a szülőről csak nagyon későn derül ki a mentális betegsége?! Akkor se vállaljon gyereket?!

Édesanyámról csak az 50-es éveiben derült ki, hogy mentális beteg. Addig nem volt semmi tünet, jókedvű és vidám volt. Aztán egyszercsak...

Más, amikor valaki rövidlátó, vagy alacsony, amiből a gyereknek nem sok hátránya származik, meg más, amikor súlyos, sok esetben fájdalmakkal teli életet okozó betegséget örököl.

Nekem az utóbbi van. Nem haragszok anyára, mert mint anya nagyszerű nő volt, csak éppen tudta!, hogy mit ad át nekem, és köszi, bármit megadnék, ha nem kellene a hideg időben borzalmas ízületi fájdalmaimmal élni 14 éves korom óta.

Én nem vállalok gyereket - eszem ágában nincs -, mert nem kívánom neki ezt, amit én érzek ősztől tavaszig.

Nem.

1. Alapvetően minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Ha ő tudott megfelelő életét élni az adott problémával, akkor nyilvánvalóan úgy gondolja, a gyerek is tud.

2.Nincs olyan, hogy valami 100% hogy öröklődik

3. Minden előzmény nélkül is lehet mentális beteg egy gyerek.

20!

Kicsit ellentmondásos vagy