Mit tegyek? A szüleim kiakarnak dobni. Vagy dolgozok és otthon maradhatok vagy kidobnak és csinálhatom azt amit most.
Az egész pénzemet ami volt kb 580 ezer forint azt befekettem egy tippmixbe. Találtam egy olyan oldalt akik mindennap nyernek igaz nagyon időigényes de hiszem azt, hogyha erre teljesen raallok idővel nagy pénzeket tudnék keresni.
három hónapja csinálom már azóta mindennap nyerek 2000 és 5000 forint között. Így legrosszabb esetben jelenleg a bevételek havi 60.000 ezer forint ami valóban nem sok de ahogy nő a tőkém úgy tudok majd egyre nagyobban játszani. Mióta csinálom a befektett pénzem megnőtt 800.000 ezer forintra így könnyen ki lehet számolni, hogy mióta csinálom 3 hónapja azóta 220.000 forintot nyertem.
A pénzt meg bent hagyom mert a nyereséget visszaforgatom, hogy növekedjek.
Sajnos a szüleim nem igazán támogatnak ebben sőt a következő párbeszéd zajlott le: szüleim:Fejezd be és keress egy normális munkát különben levesszük rólad a kezünket és éljél meg abból amit most csinálsz. Kerestél 3 hónap alatt 220.000 forintot tudod te mire elég az? A nagy semmire.
Elmennél egy Tescoba dolgozni többet keresnél egy hónap alatt mint amit itt csinálsz már 3 hónapja.
Én: Lehet, hogy igazatok van, hogy most tényleg többet keresnék egy Tescoba 1 hónap alatt mint amit most itt megcsináltam 3 hónap alatt de ha az 580 ezerhez képest nézzük a dolgokat, hogy most 800 ezren állok a 3 hónap alatt az egy nagyon szép növekedés és később ebből lehetőségem lesz naponta akár 30-40 ezreket keresni és akkor már megeszem ezeket a tescós dolgozókat reggelire.
Szüleim: Az élet nem ahhoz képest fogja nézni a dolgokat, hogy mennyi pénzből mennyit csináltál hanem kapod a rezsi számlát, hogy fizesd ki, meg az albérletnek díjat, hogy fizesd ki.
Nem azt fogja nézni az élet, hogy mit ügyeskedsz a sz.ros pénzeddel, keress egy munkát abból majd lesz annyi pénzed, hogy meg tudsz élni mert ebből a napi 2-5 ezer forintból amit keresel nem lesz belőled senki csak egy bohóc, soha nem fogsz ebből naponta 30 ezreket keresni.
Szüleid nagyon aggódnak azért, hogy megélhetésedet egyetlen oldaltól teszed függővé és gyakorlatilag "rulettre teszed fel", amelyen rendkívül nagyot lehet bukni is...
Naponta nem tudom mennyit kell ott ülni és "ezt csinálni", menj akár árufeltöltőnek akár bárminek és a biztos jövedelem mellett a bizonytalan jövedelemnek ne tulajdoníts nagy jelentőséget...
Ehhez a konkrét játékhoz nem értek, de azt tudom, hogy a függőség el tud kapni valakit, ha nem figyel oda: "pénz kell, mindegy honnan", találkoztam olyannal aki mindent eladott, hajléktalan lett, mert minden pénzt a szerencsejátékra fordított. Kialakult a függőség.
Egyébként azt nem tudom hogy az így nyert jövedelem után hogyan és mennyit kell adózni, ennek is utánanézhetnél nehogy baj legyen.
"#12: De ő talált egy oldalt az interneten. Ez mindent megváltoztat, amit a világról tudunk."
Gondolom irónia akart lenni. Az oldal bármikor bezárhat.
A szerencsejátékok pedig úgy vannak megalkotva, hogy többet lehet veszteni mint nyerni és egész komoly összegeket lehet végleg elveszteni, valamint függőség miatt soha véget nem érő adósság-spirálba kerülni.
Mi van, ha hirtelen nagyon nagy összeget vesztesz?
Előbb utóbb bukó lesz...
Én 100 forintból csináltam anno 5-7 ezret, de a matematika győzött, így elbuktam mind.
Ugyanolyan szerencsejáték mint bármelyik más. Az Oddsok is úgy vannak kialakítva, hogy ebből senki ne tudjon megélni.
Nem mondom, hogy szüleidnek igaza van, mert azért tesco árufeltöltőnek tényleg ne menj el.
DE!
Ami most van pénzed vehetsz belőle egy elég jól működő webshopot. Az abból származó pénzt is tudnád kamatoztatni.
Hahaha.. Haha. Haha. Ha.
Remélem csak troll vagy.
Unokabátyám is szerencsejátékfüggő.
Már közel 10 milla adósága volt mire sikerült nagyjából leszerelni róla..
Ő is ugyan ilyen lelkes volt, csak ő munka mellett meg öreganyám pénztárcája mellett csinálta..
volt mikor több százezres tételeket nyert, de sosem bírta megállni, hogy ne forgassa azonnal vissza.. Persze bukta mint a szart.
Ez egy függőség, ami romba dönti az életed.
Szüleidnek igaza van
Csináld munka mellett!
Így kecske ès káposzta is megmarad.
De előbb utóbb el fog úszni a pénzed.
Ha nem így lenne, akkor szerinted nem mindenki ezt csinálná?
Vagy próbálná?
Mennyi idős vagy?
Én is remélem, hogy torll, ennyire ostoba nem lehet valaki felnőtt létére.
Amennyiben mégis igaz a kérdés, én is kivágnálak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!