Miért ilyen borzasztó nekem egyedül élni, mit csináljak?

Ahhoz szólok hozzá amihez akarok. Ha neked nem tetszik, te is lapozhatsz. Ha meg nem akar a kérdező bármilyen kommentet, ne írjon ki kérdést ami megosztó lehet. Nekem ez gáz viselkedés, biztos elmennék pszichiáterhez ha 35 évesen ilyen lennék. Szerinted ki fogadná el így? Melyik nő ugrálna neki mintha az anyja lenne? Elárulom: senki.

Hát én nem akarnék egy pasi cselédje lenni. Az ilyen nő meg is érdemli. Az anyáskodás nem egyenlő azzal hogy mos,főz, takarít mami kedvencére, és megszakad egyedül a házimunkában.

NŐLJ FEL! Nem viccelek, nekem már 18 évesen "elegem volt" ki akartam szakadni... Szerencse hogy egyetemre mentem.. Le kell vállnod érzelmileg IS a szüleidről. Az anyagi a leírásodból kiindulva már megvan.. Örülj neki.. Hidd el fordítva sokkal szarabb lenne.. . Ha magányos vagy menj el ismerkedni, egyetemi bulikba könyvtárba, bárhova.. Az a gondod én szerintem hogy nem szakadtál ki a környezetedből, nem láttál világot.. De ne menj vissza szülőkhoz mert hozzájuk öregszel a végén..

Én is utálok egyedül lakni. Én még fiatalabb vagyok és az egyetem miatt lakom albérletben, nem volt más választás. Kollégista voltam amit nagyon szerettem, de később albérletbe kellett költöznöm egy vagy több lakótárssal együtt lakva és borzalmas volt... Minden percét utáltam mert valahogy sosem sikerült normális lakótársakat kifognom, ezért úgy döntöttem inkább egyedül szeretnék lakni. Ebből a szempontból persze jó, de közben nagyon magányosnak érzem magam így és rossz érzés, hogy egy üres lakásba megyek haza, nem szól hozzám senki, nem találkozom senkivel, nincsen kivel beszélgetni stb. Úgyhogy az önállóság, házimunka stb. része egyáltalán nem okoz problémát, de a magány igen. Mivel jelenleg nincsen más választásom ezért annyit tudok tenni, hogy amikor csak tehetem hazajárok a családomhoz, de nyilván ez sem a legjobb megoldás mert nem akarnék ennyit utazgatni, hosszú távon szívesebben lennék az egyetem városában stb. Csak így szinte minden nap szenvedés.