Utálom apámat mert terrorizál?

Megnyugodtam, bár a sokk nem múlt el, ezért összefoglalom az okozóját és itthagyom nektek, gyönyörködjetek magatokban.

Tehát 6 éves koromtól rendszeresen vert az apám, senkire nem számíthattam, senki nem segített, senki nem védett meg, a felnőttek, akiktől segítséget kértem, nem hittek nekem. 13-14 éves koromban látleletet készíttettem egy sérülésről, AMIT APÁM OKOZOTT, megnéztem a hatályos jogszabályokat, kinyomtattam és letettem elé a látleletemmel együtt és megmondtam, hogy ma mégegyszer meg mer ütni, feljelentem. Még szinte gyerekként, minden segítség nélkül, egyedül találtam egy megoldást, amivel megvédhettem magam a további terrortól.

Erre megkapom tőletek, hogy én voltam a szaralak és remélitek, hogy kidobott otthonról, mert a fenyegetőzésért ezt érdemlem... Ez valami iszonyatos. Ez sokkal rosszabb, mint amikor gyerekként nem kaptam segítséget a felnőttektől, mert annak még meg lehetett érteni a lélektanát. De ennek?! Hogy a gyerekkel szemben az agresszor, pszichopata, bántalmazó szülő mellé álltok?! Ez valami elképesztően megsemmisítő. És rohadtul ijesztő. És sajnálok minden gyereket, aki ebbe a társadalomba születik, amit ilyen felnőttek alkotnak. Sokkoló, ez az igazság. És ezzel befejeztem ezen thread olvasását, mert ezt is elég lesz feldolgozni.

43!

Nos.... Az orvosi latleletnek megvannak a maga formai és tartalmi követelményei és jogszabályi háttere. Többek között az, hogy kiskorú esetén az orvos köteles hivatalból feljelentést tenni amennyiben bántalmazasrol lehet szó. Tehát meselhetsz bármit....

45!

A jogszabály igen régi, 97es. Amúgy honnan volt rá pénzed? Agresszív apuka adott ra?

Nem, nem ítéltem el egyetlen mondatomban sem egy bántalmazott gyereket a bantalmazoval szemben. Egy gyereket ítéltem el, aki fenyegette az apjat. De ugyanez lenne a véleményem, ha az apa fenyegette volna q gyereket, a nagypapa az unokat, a feleség q ferjet, vagy az egyik szomszéd a másikat.

Bizony, kidobnam azt, aki engem fenyeget, bárki is legyen az. Még mindig nem vagyok bántalmazo szulo, soha nem is voltam és már nem is leszek az. Gyalázatos ember az, aki összevissza hazudozik, mint pl te.

2000 forint volt, nagymamámtól kértem pénzt. Mivel még mindig fogást próbálsz találni a történeten, megpróbálom ismét világossá tenni számodra: teljesen mindegy, hogy igaz-e a történetem (egyébként igaz), a valódiságától nem függ az, hogy te milyen emberként mutatkoztál itt be.

"Bizony, kidobnam azt, aki engem fenyeget, bárki is legyen az." - kit érdekel, hogy te mit csinálnál? Itt rólam és apámról volt szó, mire te azt írtad, hogy "Aztán apád gondolom ezek után ki is dobott amint betoltotted a 18. évedet." - tehát mellé álltál, jogosnak találnád, hogy kidobjon engem, miután megvédtem magam az egyetlen eszközzel, amivel tudtam. Ez vagy te, hiába próbálod magyarázni a védhetetlent. Bevédted az agresszort a gyerekkel szemben, ezen már nincs mit magyarázni.

Nyilván jogosnak találom. Fenyegetted, ergo nincs ott helyed onnantól, hogy nem köteles eltartani. De amúgy ugyan mesélj már, ha olyan agresszív allat volt, akkor szerinted mennyire hihető, hogy ott engedett lakni 18 éves korod után is?

Amúgy a nagymamad annak ellenére adott pénzt, hogy nem hitt neked?

Tudod mit? Ne valaszolj. Egyre xarabb a történeted, nem érdekel tovább. Szia.

Én a fenyegetőt csodálom, hogy ilyen eszébe jutott, és meg merte lépni.

Amúgy lófütty, ez az orvosnak jelentenie kell dolog. Anyámnak 8 napon túl gyógyulója volt és abból se lett semmi.

Én először az óvodában mondtam el azt óvónőnek, hogy apám szíjjal is szokott verni, aki rákérdezett anyámnál. Ö meg azt mondta, dehogy is..

Megkérdeztem anyát, miért mondta ezt? Ő meg azt mondta, hogy nem is csinál ilyet, ne találjam ki..

Akivel nem történt meg, nem tudja elképzelni, milyen nyomot hagy ez egy gyerekben. Hogy egy két felnőttnek elmondja, nem hisznek neki, ezért nem mondja el másnak többet...

Velem ez volt. Elkezdtem szégyellni. Nem mondtan el senkinek. Mindig úgy csinálta, hogy senki ne lássa. Sosem láttam, hogy megveri a nővéremet, a halk, összetört sírásából mégis mindig tudtam mi történt és ő is tudta az enyémről. Soha nem beszéltünk róla.

Utólag derült ki, már felnőtt korunkban, hogy anyut is verte. Akkor megemlítettem a szíjjal verést, és ott is mondta, hogy ne túlozzak, ilyen nem volt. Nővérem is ott volt, és felcsattant, hogy de bozony. Anyu el volt hűlve. Azt hitte, csak őt bántotta.

Az ilyen emberek ügyesek, mézesmázasak, szimpatikusak, senki se hinné el róluk. Egy gyerek meg nem beszél, ha a legbelsőbb bizalmi köre nem hisz neki( anya, nagynénik, nagybácsik).

Nemhogy még a gyámügyre gondoljon.

A párom húga... Tettem már ki kérdést, senki se tudott tanácsot adni. Én egyáltalán nem tartom párom szüleivel a kapcsolatot, nagyon durva dolgokat tettek, mondtak, ami miatt így döntöttem.

A húgát szeretem. És akárhányszor átjött, megmutatta a zúzódásait, elmesélte mi történt. Falhoz nyomta a nyakánál fogva az apjuk, behúzott neki, amikor meg megmondta neki, hogy ezért fel is jelenthetné, az apjuk Nagy on durván megfenyegette, hogy mit fog vele tenni, ha megpróbálja. Hogy akkor otthonba kerül és reméli jól megerőszakolják...

Az anyjuk tud erről. A párom is tud erről, de párom nem hiszi el. Én mit tehetnék? Nagyon felhúzom magam mindig rajta, hiszen velem is ez történt, nekem se hittek, vagy senki nem tett semmit. És most itt állok felnőttként, szembenézve felnőttként azzal, amit már megéltem gyerekként.

Azt mondta a lány, hogy ne tegyek semmit, kibírja még pár évig, aztán elköltözik. Hiszen szereti a szobáját, a macskáját, mindent elveszítene, ha rájuk hívnám a gyámügyet. És utána milyen helyre kerülne?

Pontosan megértem a vehemenciát, ahogy a fenyegetést javasló válaszoló megnyilvánult. Ez az egész borzasztó, főleg, ahogy azok nyilatkoztak róla akik meg sem éltek ilyet.