Elküldenétek öregotthonba a szüleiteket?

Nem küldeném, menne magától is. Beszéltünk már erről, persze lehet más most 65 évesen, tiszta tudattal, mint majd később betegen a gondolkodása, de kifejezetten mondta, hogy menni fog, ha már nem tudja magát ellátni, vagy egyedül marad és nagyon magányos lesz.

Mindkét szülőm ápolta egyébként az ő szülőjét, hát nem irigylem őket érte. Pontosan tudják mivel jár, azt mondták, engem nem akarnak ennek kitenni.

Egyébként racionálisan gondolkodva is, ha én a szülőmet ápolom, akkor nem dolgozok? miből élek? A férjem tartson el? Nekem az nagyon nem oké. Az én szüleim nyugdíjasok voltak már, mikor az ő szülőjük ápolásra szorult (sokáig éltek, 90 felett voltak), meg tudták oldani, de én nem fogok 10-15 év múlva nyugdíjba menni.

"

Semmiképp sem küldeném el, hanem viszonoznám azt a fél évszázados szeretet, amit adtak felém. Ha ápolni kell, akkor ápolnám őket. A szülők nem kidobnivaló szemetek, hogy öregotthonban éljék le az utolsó éveiket."

Mert szeretni vsak úgy lehet, hogy apolod? Ha másik varosban/országban él valaki, akkor nem szer3ti a szülőjet?

Az idősek otthona meg csak a korlátozott agyakban valami pokoli hely. Nem Magyarországon élek, itt pl teljesen normális, hogy a hetvenes korosztaly megy az idősek otthonába. Önként és dalolva.

"Ha ápolni kell, akkor ápolnám őket. A szülők nem kidobnivaló szemetek, hogy öregotthonban éljék le az utolsó éveiket."

Ez tök jól hangzik, amíg nem szorul 0-24 ápolásra a szülő. De utána mi lesz? Ki fog eltartani, ha fel kell adni a munkád miattuk?

Most ezen elgondolkoztam...

Nagyszülők neveltek, érzelmileg ők voltak a szüleim úgymond. Nagymamámat amúgy ápoltam, amikor rákos volt, 4-5 hónapig, de még nem kezdtem el dolgozni, büfészakon diplomáztam és volt vagy 4 millió forintom, tehát nem a majdnem éhhalál fenyegetett. Illetve azóta se állt senki olyan közel hozzám, mint Ő. Majd ha lesz férjem, ő fog ilyen közel állni hozzám valószínűleg - és őt szintén ápolni fogom, ha kell, de... NE KELLJEN!

Anyámmal nem tartom a kapcsolatot, hallani se szeretek róla.

Apummal tartom. Alapvetően jó a kapcsolat, DE... Mondjuk úgy, hogy jobb, ha 2-3 hetente találkozunk csak, így elkerülhető sok konfliktus.

Megkeseredett ember sajnos, aki semmiben se hisz, ami jó, akit lassan a lakásából se lehet kimozdítani (dolgozni azért jár természetesen), aki sértődékeny, érzékeny és az élettől kapott összes sérelmét hordozza.

Rendkívül önromboló életet él, korlát nélkül vedeli a legolcsóbb sört, akár a gyógyszereit is azzal nyeli le. Láncdohányzik kicsi lakásban, ahol a relatív sok szellőztetés ellenére is megáll a füst (volt, hogy tárolt nálam szerszámokat, amiktől az egész szoba bűzölgött!!). Tornáznia kellene betegsége miatt, nem teszi, sétálnia másik betegsége miatt, nem teszi. A tornában nem hisz (pedig amíg gyógytornára járt, használt neki!), a séta ellen kifogásokat keres. Mindig mondja, mennyire lerobbant és a korosztálya is, de semmit se tesz meg, amit tudna. Sőt, engem állandóan hipochondernek nevez, nem hisz az orvosok által adott diétámban például, sőt, amikor érintkezünk, ott tesz neki keresztbe, ahol csak tud.

Tudatosan igyekszik nem beleszólni az életembe, mert az ő szülei túlzottan beleszóltak az övébe. Amikor viszont nem figyel erre/azon a területen, ahol nem figyel erre, durván beleszól és a tanácsaiból/véleményéből süt az úgyse fog sikerülni, úgyse lesz jó, ne számítsak a jóra, a kertesházra, az egészségre, arra, hogy hosszú távon halmozni tudok pénzt, a hosszútávú házasságra stb mentalitás.

Ja és mindent ő tud jobban... Múltkor egy angol szón vitatkozott velem, nyelvvizsgám van, olyan szakmám, ahol legalább 50%-ban angol nyelven tudok tanulni és a munkahelyen vannak angol nyelvű meetingek.

Ezek után nem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán magamhoz venném.

Nem egy szakképzett pszichiáter vagyok, aki tudna rajta érdemben segíteni (de ezt is kívülállóként lehetne) és engem pedig lehúzna...

De ne kerüljön sor ilyenre.

Bár 60 éves, gerincsérv, érszűkület, érelmeszesedés, erős reflux, a legnagyobb baj az előrehaladott COPD. És agyilag már most se tiszta teljesen, rosszul emlékszik dolgokra az életéből és szinte minden témakörben rosszul tud szinte mindent. :(

engem tényleg érdekel,mi alapján nyomkodtok pirosat, zöldet.

Mi a gond pl a 10-zel?

Tényleg érdekel, vajon mégis mi az elfogadott, ha még az sem, hogy mindenki dönste el maga...

"Ha ápolni kell, akkor ápolnám őket. A szülők nem kidobnivaló szemetek, hogy öregotthonban éljék le az utolsó éveiket."

Közben elveszted a munkahelyedet, elveszted az összes jövedelmedet, és szépen éhenhalhatsz a szülövel együtt.

Es akkor még arról nem is volt szó, hogy ha netán van párod, gyereke(i)d, velük mi lesz, egyrészt öket elhanyagolnád, másrészt meg anyagilag is tönkretennéd az egész családot!

A szülöt NEM kidobni kell - aki ezt így értelmezi, azzal komoly bajok vannak -, hanem keresni olyan helyet, ahol rendesen ellátják, ha kell ápolják, megfelelö felügyelet alatt van, sokkal, de sokkal jobb a szülönek, mint ha egy nem hozzáértö gyereke próbálja ellátni, ápolni és több kárt okoz, mint hasznot. Meg azt senki nem tudja megtenni, hogy napi 24 órában felügyel a szülöre, mert azért aludni kell, ha semmi mást sem tesz az életében. Márpedig egy problémás idös akkor is tud bajt okozni, ha a gyereke a másik szobában alszik!

Közben elveszted a munkahelyedet, elveszted az összes jövedelmedet, és szépen éhenhalhatsz a szülövel együtt.

Es akkor még arról nem is volt szó, hogy ha netán van párod, gyereke(i)d, velük mi lesz, egyrészt öket elhanyagolnád, másrészt meg anyagilag is tönkretennéd az egész családot!

de miért zavar az, ha valaki meg tudja oldani? MErt van, akinek megy. Az én lányom 25 éves, önálló élete van, mi lenne rajta elhanyagolva, ha áolnám a szüleimet? (anyóst pl magunkhoz vettük már, 75 elmúlt, bár egyelőre egészséges, de egyedül már nem szívesen hagyjuk). Meg tudjuk oldani, miért elítélendő ez???