Egyedülélő, több évtizede nyugdíjas "unatkozó" szülőnek mit mondjak?

Azt hiszem, életem egyik rossz döntése volt, hogy az apámtól kb 50m-re építkeztünk. Most 74 éves, egyedül él, elváltak az anyámmal. Depressziós, lelki beteg, nem találja fel magát, kezdődő agyi problémái vannak amiket nem ismer be. A problémám ami most már nagyon zavaró: unalmában állandóan minket les. Ha valaki jön hozzám és a kapuban beszélgetünk, odajön, megáll és 10cm-ről megnézi az illetőt, hallgatja hogy mit beszélünk, nem megy el amíg az ott van.Annyira megalázó! Ha tudja, hogy megyünk valahová már előtte fél órával a ház előtt járkál, ha nem indulunk "időben" bejön, az ablakon les be hogy mit csinálunk, miért nem megyünk. Ha elmegyünk valahová, a gyereket faggatja hogy hol voltunk, minek voltunk, minek kell mindig menni. Minden percemet tud, mikor jöttem haza mikor mentem el, melyik autóval stb... Nem lehet semmiért szólni, mert sértődés van pl: ha beteg akkor is átjön, mert nem fűt, spórol (pedig nem kevés a nyugdíja), itt melegszik, és mindig elkapunk minden betegséget tőle. Nem mossa a ruháit, nem tisztálkodik, olyan helyekre jár ahol hajléktalanok is vannak. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Nem lehet vele sajnos beszélni, makacs, öntörvényű, szellemileg már leépülőfélben van amit nem ismer be. Szeretnénk a saját életünket élni!