Mennyire haragudhatok apámra, ha segít most nekem lakást venni?

14. Köszi!

15. Nem istenítem a nagyszüleim. Valamit biztos elrontottak ők is a szüleim nevelése során. Csakhogy aztán már felnőtt emberként apukám ugyanúgy nem vállalt felelősséget magáért, vagy nem volt benne az hogy helyre tegye magát, amiért engem piszkáltatok korábban. Nyilván apukám sem magától lett csak úgy poénból alkoholista, de eltelt 20-30 év és képtelen volt kezel(tet)ni a saját lelki bajait. Közben pedig családot vállalt és tovább adta a rosszat lelkileg. Ez a legszörnyűbb az egészben, hogy amúgy tök jó élete lehetne apukámnak, hogyha ő is fejben képes lett volna rendbe tenni magát. Saját maga volt egész életében a legnagyobb ellensége.

"A penz nem minden, bar ezt egy anyagias embernek nyilvan nehez elmagyarazni."

Tényleg csak hatszor írtam le az előző válaszomban, hogy egyébként tojnék a pénzre, ha nekem is lelkileg normális gyerekkort biztosítanak (mint ahogy látom ilyen létezik a barátaim körében) és nem 5-10 év hátránnyal indulok a felnőtté válásban, lelki fejlődésben.

16. De albérletben is spóroltam, mert albérleti szobában lakom, nem pedig egy egész lakást bérlek egyedül. Hanem van lakótársam is. És külföldön is fizetnem kellett bérleti díjat, ahol dolgozva a mostani félretett pénzem nagy részét spóroltam. Mondom 19 éves korom óta nem otthon lakom, tehát azóta mindig fizetnem kellett valamennyit a lakhatásért.

Tényleg nagy szemét vagyok, hogy mindenkinek rendesen válaszolok, aki már vette a fáradtságot nekem is válaszolni és nem csak egy-egy sorokat írok pár embernek.

23. Személyesen is ismerek olyan embereket, akiknek nálam rosszabb élete volt. Az egyik gyerekkori barátomnak pl. az anyukája volt alkoholista, aki meghalt az ő 14 éves korában. Az apja is eléggé elhanyagolta, de amíg élt az anyja sem szerette őt igazán. Meg is látszik rajta, mert neki még nálam is nagyobb mentális, lelki és más problémái vannak. Sőt képzeld nekünk, neked, nekem még tök jó életünk volt, mert mondjuk nem nincstelen éhező afrikaiak vagyunk. Tudom, hogy nem nekem a világon a legrosszabb, de ezt gondolom te is megérted, hogy a kérdés nem erről szól. Vagy ez most nem tudom hogy jön ide. Ha elolvastad a kérdésem leírását és a második oldali válaszom és még mindig annyi jön le neked, hogy hőzöngök, arra nem tudok mit mondani, nem értettük meg egymást.

23-24. Ezt a megérdemel/nem érdemel dolgot egyébként nem így értem, ahogy most használtátok a szót. Nem anyagi kompenzációt várok el a gyermekkoromért. Ez a két dolog véletlen és egymástól független, hogy lelkileg rossz gyerekkorom volt, de anyagilag pedig véletlenül éppen tehetős a családom örökségek miatt. Hanem mondom még most is vannak bennem néha indulatok ezzel kapcsolatban és értitek ezt nem tudom hová tenni, hogy ez van a fejemben régen lelkileg bántottak(gyerekként), aztán most segítenek. Mintha valaki téged egyik nap megpofozna, a másik nap megsimogatna. Nem tudnád hová tenni a dolgot. Ez miatt írtam ki a kérdést.

25. Leírtam, hogy rám is nagy hatással volt a gyerekkorom. Tengtem-lengtem sokáig, nem tudtam mit akarok az élettől. Egy gyerek voltam felnőtt testben, hiszen engem sem neveltek fel sehogyan sem és nem tanítottak meg az életre. Otthon csak a vedelést láttam és hogy apám is 50-60 évesen egy gyerekként viselkedik. Az éppen a véletlen volt, hogy külföldre vetődtem és legalább el tudtam tenni egy kis pénzt, aztán mire kezel(tet)tem a lelki sebeimet el tudtam indulni az életben 5-10 év lemaradással a normálishoz képest. Pont ezt mondom, hogy bárcsak normálisan felneveltek volna és onnan tudok indulni 18 évesen (lelkileg), ahol a normális családból származó barátaim és nem kerül 5-10 évbe, amíg valahogy túlteszem magam a lelki sebeimen. Nekem az sokkal többet ért volna.

27. Köszi! Igen, ezeket értem valahol. Ahogy már írtam válaszban a 8-asnak szerintem nekik is van némi bűntudatuk, legalábbis nagyon sokszor ezt látom rajtuk manapság. Igyekszem normalizálni velük a kapcsolatomat, nyilván ez egy hosszú belső és külső út is. Köszi!

28. Ezeket megadom neki, hogy az utóbbi időt leszámítva mindig eljárt dolgozni, ahogy pl. azt is, hogy sosem vert minket. Az a baj apukám egy nagy gyerek és sosem volt önálló. Dolgozott ő a TSZ-ben 1990 előtt, aztán volt protekcióval egy ideig rendszergazda, aztán mikor a piálás miatt onnan kirúgták, akkor ment el biztonsági őrnek vagy udvarosnak no brainer munkákba, hogy kibekkelje a nyugdíjig.

Te most csak arról beszélsz, hogy apukám lehetne sokkal rosszabb ember is annál, mint amilyen. Igen, ez igaz. Ki írt ilyet, hogy megérdemlem, vagy hogy jár valami? Ki írt ilyet?

29. Apukám sosem volt boldog. Kemény alkoholista már elég régóta. Ilyeneket csinált, amit gyakran láttam gyerekként, hogy hazaért a munkából, aztán elkezdte magát ütni az előszobában, miközben azt hajtogatta "szerencsétlen, szerencsétlen".

Írtam, hogy fizikailag nem bántalmazott soha. Lelkileg se szándékosan, csak éppen soha nem ölelt, puszilt, soha nem mondta szeret. Ezen kívül el voltam hanyagolva gyerekként, sosem nézték tanulok-e, nem foglalkoztak ilyenekben velem. Kizárólag rossz példákat láttam tőlük a mindennapi szokásokat tekintve, nem tanítottak fegyelemre, stb-stb. Állandóan veszekedtek, ami miatt én is állandóan egy idegroncs voltam, nem tanítottak meg magamat szeretni, önbizalomhiányom volt. Sok ilyen kis dologból áll ez össze.

30. Az a baj, hogy a gyerekkori barátaimon látom, hogy akiknek normális szülei voltak és normális gyerekkora volt azok mennyi előnnyel indulnak az életben. És ennek semmi köze a pénzhez. Van önbecsülésük, önbizalmuk, hisznek magukban, nem egy idegroncsok, vannak céljaik, tudnak tenni is érte. Én semmi ilyen skillt nem kaptam otthonról gyerekként. Mindent felnőtt fejjel kellett megtanulnom 20-25 évesen olyan dolgokat, amiket más az anyatejjel szív magába vagy legalábbis megtanulja otthon tizenévesen.

Értem én amit mondasz, hogy ezt nézhetem így is, hogy ez miket adott nekem, de azt látom hogyha csak normális családi hátteret biztosítanak (lelkileg, nem anyagilag), akkor sokkal előrébb lennék az életben (nem csak anyagilag).