Ha a gyerekek nem akarnak menni láthatásra, melyik szülőnek kell elérnie náluk, hogy menjenek? (lent részletesebben kifejtem)

A szituáció rendszeresen ez. Apuka pl. hívja telefonon a nagyobbik gyereket, hogy jönne értük, készüljenek. A nagyobbik gyerek sokszor már telefonon mondja, hogy nem szeretne menni, és ilyenkor a kisebbik is a háttérből csatlakozik hozzá. Vagy amikor apás hétvége lenne akkor az apuka elviszi őket, majd pár óra múlva hazahozza, azzal, hogy nem volt kedvük maradni, másnap meg már értük sem jön. Az anyuka úgy van vele, hogy nem akarja olyan helyre küldeni a gyerekeket, ahol nem érzik jól magukat.

Sajnos az apuka olyan, hogy mindig a másikat hibáztatja, így ezért is az anyával veszekszik, hogy az miért nem küldi határozottabban a gyerekeket, hogy muszáj menni.

Egyébként nincs semmi durvább oka annak, hogy nem akarnak menni, csak nem érzik jól ott magukat. Az apuka élettársa elég akaratos, parancsolgató típus, a kisebbikkel sokszor gúnyosan beszél (ő pl ezért nem kedveli). A nagyobbik gyerek is elég konfliktuskerülő, ő sem kedveli a nőt, nem akar vele lenni, mert, ahogy mesélik a gyerekek, akkor van nyugi, ha mindhárman meghunyászkodnak a nő előtt (mármint a két gyerek meg apuka is). Az apuka tekintélye is nagyon lecsökkent a gyerekek szemében, mert gyakorlatilag papucsként viselkedik az élettárssal szemben, míg az anyukát ugyanúgy leszólja, mint régen.

A kérdés tehát, hogy tényleg az anyukának kellene rábírni a gyerekeket, hogy menjenek láthatásra ebben a helyzetben?