Nem találom a helyem a világban, néha (főleg mostanába) úgy érzem, hogy beleőrülök, és félórára-órára tényleg úgy gondolkozok, mintha elmentek volna otthonról. Mit tegyek? (lent részletesebben)
Egy kicsit mindig problémás gyerek voltam. A magatartásommal is volt gond még általános iskolába, persze nem olyan hatalmas. De már általános iskolába is én voltam a kiközösített gyerek, mert kicsit pufi voltam és szemüveges. Es olyan 7-8.ik osztályra elmúlt, de még akkor is én maradtam kiközösítve, ha valakit piszkáltak időnként, az majdnem hogy mindig én lettem. Utána 0.ba megint csak nem tudtam beilleszkedni. Kialakultak klikkek 5-6fősök és valahogy mindig én maradtam ki végül közűlük. És ezt főleg azért sem értettem mert, ha valakinek valami baja volt akkor hozzám jöttek, vagy nekem sírtak. De itt is már kerültem konfliktusba osztálytársaimmal akik a hátam mögött kibeszéltek (úgy hogy hallottam) és ezt szóvá tettem persze nem annyira szép modorral.
Aztán 9.osztályba jobb, erősebb iskolába akartam járni de az az iskola volt ahol már főleg kikészültem, ugyanis teli volt sznob, beképzelt, lenéző hülye "lányokkal" és ott is mindenki klikkesedett, és valahogy mindig kimaradtam, vagyis én úgymond csak a "tartalék" voltam.
Majd pszichiáterhez kerültem aki megállapította, hogy szorongok, de nem jártam hozzá sokáig , mert egyáltalán nem éreztem, hogy segíettt volna.
Utána megint másik iskolába mentem (mert megbuktam,mert annyira görcsölt a hasam és nem tudtam aludni az iskola miatt)
És mikor végre azt hittem megtaláltam a helyem, mert egy nagyon elfogadó közösségbe mentem (a bukásom miatt szintén 9.es voltam úgyhogy még új volt mindenki és senki se ismert senkit) azt hittem végre sínbe jött minden. És volt egy lány akivel nagyon jóba voltam sulin kívűl is, és egyik napról a másikra besértődött és 2 hónapja nem szól hozzám, és a többiekkel is jóba vagyok csak most megint én maradtam ki, az a lány pedig tök jól beilleszkedett és nem értem ,hogy miért van ez. Főleg azt sem értem, hogy miért ilyen kétszínűek az emberek. Akit utálnak ahoz képesek visszanyalni magukat.. na de a lényeg, hogy most megint azt érzem, hogy alul maradtam, és mintha soha se találnám a helyem a világban... még az előző 2 osztályfőnököm is mondta anyának, hogy nem nagyon tudok beilleszkedni...
(Most leszek 18 éves)
válasza:Kedves Kérdező!
Én is voltam 18 éves, nekem is volt hasonló problémám.
Mondták rólam is... nehéz eset, nem tud beilleszkedni, nem akarnak vele barátkozni, kiközösítik, stb...
Tudod hogyan "vészeltem" át? (Nem is igazán nevezném vészelésnek, inkább nevezném küzdésnek, küzdelemnek.)
Hogy vulgárisan fogalmazzak: Később már 'leszartam', hogy ki kivel haverkodik, ki kivel nem, ki mit gondol, ki mit nem...
Volt egy hobbym, amiben úgy tapasztaltam, hogy jó vagyok, annak kezdtem élni... aztán az lett a szakterületem is és nem bántam meg. Közben a körmömet rágtam, az orromat piszkáltam... idegesség levezetés volt, később derült ki (számomra).
Arra jöttem rá (jóval később), hogy ha NEM azzal foglalkoztam, ami bánt, ami NEM MEGY, ami csúfolásra ad okot... hanem azzal törődök, azt ápolom, azt fejlesztem magamban, AMI MEGY ... akkor abban egyre jobb lettem... és később sem hiányzott már a 'barátok' elismerése, dicsérete, jópofizása.
Miért?
Mert pont elegendő volt nekem azon apró kis sikerek elérése a hobbym által a szakmámban, ami tényleg érdekelt. Azt viszont nem igazán mutogattam senkinek, s nem is dicsekedtem vele.
Aztán még később rájöttem arra is, hogy bármit is csinálok, bármit is mondok, úgyis mindenki azt gondol, amit akar. Volt több olyan társam (~14...28 év között), akit én karoltam fel, aki nálam talált menedéket... pontosan úgy, mint ahogyan Te is írtad, hogy a válladon sírta ki magát X.Y...
Volt olyan többször is - emlékszem - hogy a legártatlanabb képpel állítottam a saját igazságomat a többiek előtt, s kinevettek, mert egyszerűen nem hitték el. Akkoriban ez nagyon elkeserített, magam alatt voltam, mert én tudtam, hogy nekem igazam van. És mégis... hülyének néztek.
Nos, ilyen és ehhez hasonló esetek vittek rá, hogy elkezdjem tanulmányozni (önszántamból) az emberi psziché működését, az ember gondolkodásának mikéntjét. Így tehát beleástam magam a pszichológiába, filozófiába, hogy
mit is mondanak a nálamnál 'okosabbak' és bölcsebbek. (Ma már számtalan irodalom fellelhető az interneten)
Azt is megtanultam, hogyan szűrjem ki az első 3-5 oldalból, hogy egy könyv most nekem való-e, vagy sem.
Rém egyszerű. Ha az első 2-3 oldal után nem találtam unalmasnak, akkor végig rágtam magam, mint egy irodalmi alkotáson. (és nem bántam meg) Ha unalmasnak tűnt, akkor félre tettem, vagy meg se szereztem. Azok általában 'tudományos' értekezések, tanulmányok voltak, s nagyon szűk körnek szóltak... tehát nem nekem.
Szóval azt mondom én, ne a társaid barátságát, "kegyeit" keresd... tedd az ellenkezőjét: Ne keresd! Egyszer majd Ők fogják keresni a Te társaságodat. De addigra már mindegy lesz Neked...
Változzál Te, s ne a társaidtól, környezetedtől várd el, hogy ők változzanak meg a Te javadra. Ha így teszel, akkor majd Te is rájössz, hogy semmit sem számít, hogy Ki mit gondol Rólad, avagy éppen önmagáról. Mert ezeknek általában a fele sem igaz.
Ne azon rágódj, hogy Ki miért nem barátkozik, ki milyen ostoba... (olyanok mindig is lesznek), s azon se rágódj, hogy mi lesz majd, ha ... (mi várható a jövőben)
Tedd aktívvá, mozgalmassá a jelened, a mindenkori jelen pillanataidat. Ha mindig csak a múlt emlékképei, vagy a negatívan festett jövő lehetséges kimenetelére gondolsz, akkor nem a jelenben élsz, hanem csak egy mindent átsöprő illúzióban. (Mert ami nem a jelenben történik, az nem a valóság, vagyis illúzió) Kihagyod az életed élni, a JELENBEN.
Fedezd fel önmagadban azon jó tulajdonságaidat, erényeidet, amik jó érzéssel töltenek el, s azt fejleszd, azt erősítsed magadban.
Én ma már tudom, hogy nincs olyan, hogy szép/csúnya, okos/buta, stb. Mindenkiben van olyan tulajdonság, amelyet ha ápol, akkor az lesz a domináns az életében. Ezt találd meg, s ezt neveld magadban.
Mindezeket csak javasolni tudom, NEM TANÁCS. (megtapasztaltam magam is)
Végül úgyis az lesz, mit Te döntesz. Mindig is ez van és Neked mindenképpen igazad lesz.
Bármi is történik körülötted, Veled, mindig lehetőséged volt, van és lesz választani egy döntéshelyzetben: Igen, vagy Nem. (Mérgelődök, vagy nem... Bosszús leszek, vagy nem... Elviselem, vagy nem... Jól érzem magam, vagy nem) Ez a Te szabadságod! Bármennyire is érzed gyakran úgy, hogy nem rajtad múlik.
Megsérteni, vagy megsértődni... Megkeseríteni, vagy keseregni... csak rajtad múlik. Amíg Te úgy érzed, hogy a Másik hozta ki belőled... Nos, addig nem vagy szabad, független ember. Mert Te függsz a Másiktól. Addig programozható, távvezérelhető... mintegy BÁBU vagy. (Youtube: KFT-Bábu vagy)
No, az ERŐ legyen Veled!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!