Szülőként hogy birkóztok meg azzal, hogy a gyereketeket nem vagytok képesek úgy támogatni, ahogy szeretnétek?
Sajnos az utóbbi (jó)pár évben nem vagyunk túl fényes anyagi helyzetben... Két gyerekünk van, a lányunk 6 éves, a fiú 15.
A fiunktól kapom emiatt a legtöbb "szemrehányást" úgymond, mert ő magunkat mindig a féltestvéréhez hasonlítja. A férjem volt felesége a válásuk után megismerkedett egy tehetős üzletemberrel, hozzá is ment viszonylag hamar. A férfi fizeti az életüket, a férjem lányának is megvesz mindent első szóra, utaztatja, lakást, autót vett neki, fizeti az egyetemét. 17 éve neveli, saját lányaként szereti (neki nincsen gyereke).
Nekünk nem telik arra, hogy évente többször nyaraljunk (igaz, az utóbbi 4 évben egyszer sem sikerült), vagy hogy hetente járjunk étterembe, menjünk kirándulni, moziba. A gyerek meg azt látja, hogy a féltestvére vadiúj mercivel jár, most éppen a nem tudom, milyen szigeten nyaral, minden családi eseményen azt taglalja, hogy éppen hol járt, mit csinált. Mellé mindig új telefon, új ruhák stb.
Tudom, hogy mi sosem leszünk olyan anyagi helyzetben, hogy elindítsuk őket az életben... Nem arra gondolok, hogy nem tudunk nekik érettségire 1-1 budai panorámás lakást adni, mert azért a realitás talaján kell maradni. De még mi is fizetjük a hiteleinket, hónap végén általában már a szüleim vásárolnak be nekünk, mert annyira nem marad. Szóval nemhogy lakással, de még egy jobb önerővel sem tudjuk őket támogatni... Vagy azzal, hogy lakhatnak itt, amíg pénzt nem gyűjtenek, mert vidéken élünk. Itt nincs főiskola, egyetem, tehát ha akarnak valahová menni, a kollégium az egyetlen lehetőségük, mert nem fogunk tudni még 50-60 ezres albérletet fizetni.
Azt tudni kell, hogy anno a férjemet én "szerettem el" a feleségétől, miattam váltak el. Mikor elnézem, hogy a lánya és a felesége hogy élnek, aztán megnézem a mi életünket, sokszor gondolok arra, hogy talán ez a büntetésem úgymond, amiért engem választott.
Benned ez legalább megfogalmazódik. Nézzük az én helyzetemet, már rég kirepültem otthonról, 18-19 éves koromban amit megkerestem, mindent lenyúltak anyámék, egy forintom nem maradt (mindezt úgy hogy 2 heti bevásárláat én intéztem és a rezsit is hazaadtam +egyetem mellett dolgoztam). 20 évesen meguntam, elköltöztem otthonról albérletbe, haverjaimtól kértem kölcsön kaucióra, amit aztán 2 havi munkámból visszafizettem. Abban a két hónapban ketchupos zsömlén éltem, anyámékban az nem merült fel egyszer sem, hogy van e mit ennem, esetleg menjek át egy ebédre hétvégén vagy valami, de azt elvárták, hogy továbbra is adjam haza a pénzt (amúgy nem voltak rászorulva, mert événte új telo+ 2 évente legújabb tv mindenhova). Azóta férjem is lett, albérletben élünk még mindig, nem örököltünk semmit, lakásra spórolunk. Anyáméknak van kb. 40 milliójuk házeladásból, de még kölcsönt se képesek adni (amit visszafizetnénk), hogy mondjuk kevesebb hitelt kelljen felvennünk. Ha pedig Karácsonykor várjuk őket vendégségbe és nincs pénzünk lazacra, akkor megy a siránkozás, hogy mi semmit nem tudunk spórolni és miért csak sülthúst teszünk az asztalra, mert nem azt illik... :)
Én örülnék ha olyan szülőm lett volna, mint te Kérdező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!