Szülőként hogy birkóztok meg azzal, hogy a gyereketeket nem vagytok képesek úgy támogatni, ahogy szeretnétek?

Sajnos az utóbbi (jó)pár évben nem vagyunk túl fényes anyagi helyzetben... Két gyerekünk van, a lányunk 6 éves, a fiú 15.

A fiunktól kapom emiatt a legtöbb "szemrehányást" úgymond, mert ő magunkat mindig a féltestvéréhez hasonlítja. A férjem volt felesége a válásuk után megismerkedett egy tehetős üzletemberrel, hozzá is ment viszonylag hamar. A férfi fizeti az életüket, a férjem lányának is megvesz mindent első szóra, utaztatja, lakást, autót vett neki, fizeti az egyetemét. 17 éve neveli, saját lányaként szereti (neki nincsen gyereke).

Nekünk nem telik arra, hogy évente többször nyaraljunk (igaz, az utóbbi 4 évben egyszer sem sikerült), vagy hogy hetente járjunk étterembe, menjünk kirándulni, moziba. A gyerek meg azt látja, hogy a féltestvére vadiúj mercivel jár, most éppen a nem tudom, milyen szigeten nyaral, minden családi eseményen azt taglalja, hogy éppen hol járt, mit csinált. Mellé mindig új telefon, új ruhák stb.

Tudom, hogy mi sosem leszünk olyan anyagi helyzetben, hogy elindítsuk őket az életben... Nem arra gondolok, hogy nem tudunk nekik érettségire 1-1 budai panorámás lakást adni, mert azért a realitás talaján kell maradni. De még mi is fizetjük a hiteleinket, hónap végén általában már a szüleim vásárolnak be nekünk, mert annyira nem marad. Szóval nemhogy lakással, de még egy jobb önerővel sem tudjuk őket támogatni... Vagy azzal, hogy lakhatnak itt, amíg pénzt nem gyűjtenek, mert vidéken élünk. Itt nincs főiskola, egyetem, tehát ha akarnak valahová menni, a kollégium az egyetlen lehetőségük, mert nem fogunk tudni még 50-60 ezres albérletet fizetni.

Azt tudni kell, hogy anno a férjemet én "szerettem el" a feleségétől, miattam váltak el. Mikor elnézem, hogy a lánya és a felesége hogy élnek, aztán megnézem a mi életünket, sokszor gondolok arra, hogy talán ez a büntetésem úgymond, amiért engem választott.