Az anyám burkoltan közölte, hogyha férjhez megyek, többet haza se menjek? Mire jó ez neki?

Volt egy hároméves, mesébe illő párkapcsolatom. Tényleg minden tökéletes volt, a tenyerén hordozott, és már együtt is éltünk, szóval azt se lehet mondani, hogy heti egyszer találkoztunk volna és azért éreztem így... Viszont a párom idősebb (23 év van köztünk), valamint gyereket sem akar. A családom pedig már kb. 17 éves korom óta fújja, hogy de jó is lesz, ha majd gyereket szülök és lehet unokázni. Szóval ez lett belém sulykolva, hogy nekem maximum 25 éves koromra anyukának kell lenni, mert hogy az a legnagyobb boldogság a földön.

Valamennyire a családom nyomása miatt szakítottam vele tavaly tavasszal, pedig már beszéltünk eljegyzésről, esküvőről is... De megmondta, hogy a gyerektémában nem fog változni a véleménye soha, arra ne is várjak.

Utána volt egy nyaram tele szörnyű randikkal, és rájöttem, hogy a 20-25 éves korosztály férfiban szörnyű. Volt srác, aki közölte velem a McDrive-ban (ott volt a fancy randi), hogy miattam tankolt 2000 forintot a kocsijába és hogy akkor fizetném a kaját? Hát oké, erre kikért magának 4 ezer forintért menüt, plusz sajtburgereket, Mcflurryt, aztán a város szélén megettük egy parkolóban a kocsi mellett, hogy ne legyen kajaszag benne, utána megkérdezte, hogy hátul nincs-e kedvem kicsit "összebújni" vele, ha már elvitt vacsizni. Egy másik közölte, hogy ő még 25 évesen a szüleivel él és hogy a szülei szeretnének megismerni, mert sokat mesélt rólam és nem szívesen engedik el idegenekkel amúgy sem (3 hetet beszéltünk előtte). Volt, aki az első randi után elmondta nagy őszintén, hogy két párkapcsolata is van, de hogy már unalmas a szex mind a két lánnyal és ezért ismerkedne, reméli nem zavar, ha nem tudja minden idejét nekem szentelni. Rengeteg ilyen, és ehhez hasonló élményem volt a tavalyi nyáron és ott realizálódott, hogy a párom mekkora egy főnyeremény. Udvarias, vicces, jó megjelenésű, ad magára. És nála azon tudtam maximum problémázni, hogy itthonra a fekete melegítőhöz miért mintás zoknit vesz fel, vagy hogyha kértem, hogy hazafele hozzon avokádót nekem, akkor nem elég érettet vett. És minden randim után azt éreztem, hogy egy világi idióta vagyok, amiért szakítottam vele. Ősszel újra összesodort minket a sort véletlenül, és azóta együtt vagyunk ismét. Újra boldog vagyok, az estéim már nem depressziós sírással végződnek, azt érzem, minden a helyére került. Főleg hogy tudom, eljegyzést tervez a párom...

Jövő héten elutazunk, én arra tippelek, hogy majd ott. Ezt meséltem anyukámnak is, azt hittem, velem fog örülni, erre elkezdte mondani, hogy ez nagyon korai, hová sietünk és hogy nagyon gondoljam át a döntésemet, mert ha ezzel a férfivel maradok, hozzájuk már nem kell menjek. Mert hogy ő nem fogja támogatni az életem legrosszabb döntését, és nem fog boldogan mosolyogni az esküvőn sem. A férje szólt rá, hogy azért elég már, ilyet ne mondjon.

Nem értem, miért viselkedik így. Azt mondja, hogy neki az én boldogságom a legfontosabb, mégis neki az a fő, hogy unokázzon és szerintem ezért van "megsértődve". Erőltessem, hogy elfogadja a kapcsolatomat, vagy vegyem komolyan, amit mondott, és ne keressem, ne menjek oda egy ideig, hátha észbekap?