Az anyám burkoltan közölte, hogyha férjhez megyek, többet haza se menjek? Mire jó ez neki?
Volt egy hároméves, mesébe illő párkapcsolatom. Tényleg minden tökéletes volt, a tenyerén hordozott, és már együtt is éltünk, szóval azt se lehet mondani, hogy heti egyszer találkoztunk volna és azért éreztem így... Viszont a párom idősebb (23 év van köztünk), valamint gyereket sem akar. A családom pedig már kb. 17 éves korom óta fújja, hogy de jó is lesz, ha majd gyereket szülök és lehet unokázni. Szóval ez lett belém sulykolva, hogy nekem maximum 25 éves koromra anyukának kell lenni, mert hogy az a legnagyobb boldogság a földön.
Valamennyire a családom nyomása miatt szakítottam vele tavaly tavasszal, pedig már beszéltünk eljegyzésről, esküvőről is... De megmondta, hogy a gyerektémában nem fog változni a véleménye soha, arra ne is várjak.
Utána volt egy nyaram tele szörnyű randikkal, és rájöttem, hogy a 20-25 éves korosztály férfiban szörnyű. Volt srác, aki közölte velem a McDrive-ban (ott volt a fancy randi), hogy miattam tankolt 2000 forintot a kocsijába és hogy akkor fizetném a kaját? Hát oké, erre kikért magának 4 ezer forintért menüt, plusz sajtburgereket, Mcflurryt, aztán a város szélén megettük egy parkolóban a kocsi mellett, hogy ne legyen kajaszag benne, utána megkérdezte, hogy hátul nincs-e kedvem kicsit "összebújni" vele, ha már elvitt vacsizni. Egy másik közölte, hogy ő még 25 évesen a szüleivel él és hogy a szülei szeretnének megismerni, mert sokat mesélt rólam és nem szívesen engedik el idegenekkel amúgy sem (3 hetet beszéltünk előtte). Volt, aki az első randi után elmondta nagy őszintén, hogy két párkapcsolata is van, de hogy már unalmas a szex mind a két lánnyal és ezért ismerkedne, reméli nem zavar, ha nem tudja minden idejét nekem szentelni. Rengeteg ilyen, és ehhez hasonló élményem volt a tavalyi nyáron és ott realizálódott, hogy a párom mekkora egy főnyeremény. Udvarias, vicces, jó megjelenésű, ad magára. És nála azon tudtam maximum problémázni, hogy itthonra a fekete melegítőhöz miért mintás zoknit vesz fel, vagy hogyha kértem, hogy hazafele hozzon avokádót nekem, akkor nem elég érettet vett. És minden randim után azt éreztem, hogy egy világi idióta vagyok, amiért szakítottam vele. Ősszel újra összesodort minket a sort véletlenül, és azóta együtt vagyunk ismét. Újra boldog vagyok, az estéim már nem depressziós sírással végződnek, azt érzem, minden a helyére került. Főleg hogy tudom, eljegyzést tervez a párom...
Jövő héten elutazunk, én arra tippelek, hogy majd ott. Ezt meséltem anyukámnak is, azt hittem, velem fog örülni, erre elkezdte mondani, hogy ez nagyon korai, hová sietünk és hogy nagyon gondoljam át a döntésemet, mert ha ezzel a férfivel maradok, hozzájuk már nem kell menjek. Mert hogy ő nem fogja támogatni az életem legrosszabb döntését, és nem fog boldogan mosolyogni az esküvőn sem. A férje szólt rá, hogy azért elég már, ilyet ne mondjon.
Nem értem, miért viselkedik így. Azt mondja, hogy neki az én boldogságom a legfontosabb, mégis neki az a fő, hogy unokázzon és szerintem ezért van "megsértődve". Erőltessem, hogy elfogadja a kapcsolatomat, vagy vegyem komolyan, amit mondott, és ne keressem, ne menjek oda egy ideig, hátha észbekap?
A kérdező végtelenül naiv. Csipkerózsika ébresztő, meddig alszol még?
Amúgy közöld a leendő pároddal is a házasság előtt, hogy csak addig kell neked, amíg egészséges. Biztosan rádhúzza a gyűrűt így is. 🤭
Szerintem nem az a kérdés, mire jó ez neki, ezt válaszolja meg ő, ha felteszi magának. A te kérdésed inkább az lehet magad felé, el tudod-e fogadni, hogy anyukád így viselkedik.
Ha nem világos neked, hogy amit mond, azt jelenti-e, amit feltételezel (burkoltan közölte, írod), megkérdezed tőle? Ha nem, miért nem?
Téged jól behülyítettek pár vacsorával meg ajándékkal.
Majd ha a kapuzárási pánikos pasid eleget legyezgette az egoját talál valakit a saját korosztályabol, aki nem csak annyit tesz bele a kapcsolatba hogy elmegy vele étterembe.
Jó hogy már válásról beszélünk, mikor meg gyűrűt se kaptál.
30 vagyok, mostanában fogalmazódik meg bennem a gyerek a megfelelő partner és anyagi helyzet miatt. Egyre jobban azt érzem, hogy nem kéne feladni mindent, mert egyrészt nem egyedül csinálnám (előző pasiknál ilyen érzésem nem volt), másrészt anyagilag sem arról szólna, hogy idén sem nyaralunk.
Ha ezt a pasit akarod akkor hajrá, ne foglalkozz anyáddal, nem az ő élete azt csinálsz, amit akarsz. Nem kötelező szülnöd, semmit sem kell azért csinálnod, mert társadalmi elvárás.
A másik oldalon azért ott van, hogy 25 évesen én is a pokolra kívántam mindent ami gyerek vagy azzal kapcsolatos. Butaság lehet, de nekem drasztikus gondolatkísérletek szoktak ilyenkor segíteni. Pl végiggondoltam hogy elköttetném-e magam holnap és rájöttem, hogy nem. Azt ígértem meg magamnak, hogy 35 évesen megteszem, ha addig sem jutok oda, hogy akarok. Tehát valami kis hang nyitva akarta hagyni a lehetőséget, hogy meggondolhassam magam. Ha te is akarsz lehetőséget meggondolni magad, akkor ne menj hozzá ehhez a férfihez. Vele szemben sem fair és hát ahogy öregszünk annál nagyobb százalékben a problémás egyedek maradnak szinglik. 25 körül a többség megtalálja már a komoly barátnőjét. Ha 30 körül kezdesz kapkodni, akkor már elvált apukák is terítékre kerülnek, ha pedig 33-35 körül, akkor minden pasi tudja, hogy kétségbeesetten apát keresel. Egy baratnőm épp így ment olyan kapcsolatba, amiről senki sem gondolja a környezetében, hogy jó lesz, de 35 és gyereket akart ilyen áron is. 28 évesen még ő volt a legnagyobb gyerekellenes.
Miért az normális, hogy egy apádkorabeli vén kujonnal vagy?
23 év.. 🤦♀️
Anyád nem a gyerek miatt nem pártolja a pároddal való házasságot, hanem mert vén hozzád!
Belegondoltál mi lesz 10 év múlva? Te még mindig csak 30 leszel, ő meg már közelebb a 60-hoz..
Nem fogtok együtt megöregedni..
Mikor te még vígan dolgozol, élsz szexuálisan aktív vagy, ő meg már egy vén trotty.
Felkészültél, hogy ápold?
Tisztában vagy azzal, hogy a legszebb éveidet pocsékolod el?
Hidd el egy szülő sem szeretné ha a gyermeke egy vén emberrel éljen.
A húszas éveid elején persze, hogy imponál egy ilyen férfi, főleg hogy a korodbeli srácoknál azt látod hogy csórók, éretlenek, BKV-val járnak és a legromantikusabb randi az nagyon max beülni egy kávézóba. Persze h tetszik egy egzisztenciával rendelkező krapek, főleg amilyen lenéző stílusban írsz a kortársaidról. Csak ha majd 20 év múlva mentek az urológushoz a 60+-os papival, lehet hogy pont a mostani általad lenézettek boldog kapcsolatban lesznek jó egzisztenciaval. És irigykedve fogsz rájuk nézni, hogy annak a nőnek ott nem hittek a párját az apjának.
Egy negyvenes férfi meg jól karban tartható, edzéssel meg jó öltözködéssel lehet sármos és fiatalos, hatvan után már ez nehezebb. Majd szállj le a magas lóról.
76-os: karban tartható edzéssel és jó öltözködéssel. Neked van valami problémád ezekkel? Nekem inkább azzal lenne, ha valaki, akár 40, akár 60 évesen karban tarthatná magát ezekkel és nem teszi.
Illetve azzal mi a bajod, hogy majd ha mennek urológushoz a majdani 60 éves férjével? Lehet, 60 fölött minden férfi (vagy sok) urológusra szorul, sajnos. És ezzel a szituval csak akkor van bajod, ha azt a 60 éves férfit nem a 60 éves felesége kíséri az orvoshoz, hanem a 35? Vagy mi? Nem értem, miért írtad, amit, nekem rosszindulatú fröcsögésnek tűnik és nem értem, miben zavar téged a pár közötti korkülönbség, a te életed miben lesz rosszabb ettől?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!