Anyám kikészít teljesen, hogyan kezeljem?
B4romi hosszú lesz, előre szólok.. Tehát 18 éves leszek 2 hónap múlva, most szeptemberben kezdem az egyetemet, valószínűleg jó messze a jelenlegi lakhelyemtől... Anyámmal bonyolult a kapcsolatom, néha már nem tudom hova tenni a viselkedését. Sosem volt a kettőnk közti kapcsolat bensőséges egyébként, néha nyalni akarja a seggem, néha megőrül és ősember módjára viselkedik, nő nem értem hogy lehet ennyire agresszív mint ő. Problémamegoldó képessége 0, ha sz4r van a palacsintában és érzi, hogy nekem van igazam egy adott szituációban akkor kvssoljak el, semmit nem tudok az életről, ész érvek sehol. Ha valami nem tetszik neki akkor a zsarolás az egyértelmű eszköz arra, hogy kielégítse a vágyait.
Engem alapvetően az IT szakirány érdekel, informatikára fogok jelentkezni. Akármit felhoztam neki 4 év alatt, tervek, célok, egyetemi szak, mindenre az volt a válasz, hogy ezzel éhen fogok halni. Még az informatikára is ami konkrétan az egyik legjobban megfizetett állás Magyarországon, hozzateszem az elhelyezkedésért sem kell megizzadni. De anyám szerint nyilván ezzel is éhenhalok, igaz diplomát még közelről nem látott, de ő majd tudja. Parádés. Aztán nyomatékosan azért odabiggyeszti a végére, hogy "DE A TE SORSOD, TE TUDOD".
Még anno közölni mertem vele, hogy na látod, itt vannak a bajok, hogy neked a pénz a prioritás, nekem pedig az, hogy x év múlva is boldogan menjek be a munkahelyemre és szeressem azt amit csinálok. Még felháborodott, és elkezdett velem hőbölögni, hogy mit képzelek magamról, szokásos mondókája: ne flegmázzak, semmit nem tudok az életről.
Mai incidens:
Ma hazavergődtem 8 óra után az iskolából, elkezdtem Pythont tanulni (egy programozási nyelv), de be is aludtam és ez eltartott este 8-ig, mert leszívott a nap. Majd fent voltam kb fél 11ig, játszottam egy másfél órát max a gépen. Erre bejön a szobámba, felémáll és a képembe vágja, hogy beteg vagyok, de vagy 3x. Hogy merek én ilyenkor fent lenni és azt csinálni a saját szabadidőmben amit akarok. Ez csak beteges lehet, mert az ő értékrendjének ez fura, ezért nyomjuk el a gyereket, ebbe mindig is profi volt. Néha megkérdőjelezem amúgy, hogy vajon nárcisztikus e.
Nemrég az volt a hobbija, hogy 0-24 fb-n oltással kapcsolatos konteókat olvas, de vagy 4-5 hónapig folyamatosan ezt nyomatta, aztán mikor rájött, hogy se engem se az élettársát nem érdekli ez a sok b4romság, akkor valahogy abbahagyta nagynehezen(!). De abban a 4 hónapban semmi más téma nem létezett a világon:D hazajöttem iskolából, már nyomta belém hogy éppen milyen bullshit dolgot olvasott a neten, de arra se egyszer volt példa, hogy reggel épphogy megszólalt az ébresztőm, még a csípáimat nyitogattam, de már jött be a szobámba és mondta a hülyeségeit. Egyszer egyik ilyen alkalommal rástartoltam a fürdőszobába, és még oda is utánam jött, úgy kellett raszolnom, hogy hadd pisiljek már...
Annyira le tud süllyedni amúgy erre a tipikus iskolázatlan szintre, botrányos, ráadásul még jól is adja elő a hülyeségeit, mert olyan meggyőződéssel beszél róluk, hogy elképesztő.
A másik ami különösen zavar az a zsarolás. Ezen a hétvégén be van tervezve egy buli és azért, mert a vitában nem tudott ellenem érvényesülni, közölte, hogy elfelejthetem. Persze ettől még el fogok menni, mert nem fogom engedni hogy egy toxikus ember akit amúgy sajnos kötelességem elviselni megmondja, hogy mit, hogy, merre. Néha megkérdezem magamtól, hogyha mindezt a lelkitámaszt, támogatást és nevelést tudja nyújtani, akkor mi az istennek szült meg. Látszik rajta a megkeseredettség, csak az a baj, hogy ettől én is kiégek már, mert ezt kell látnom nap mint nap. Ha sz4r a kedve akkor nem lehet hozzászólni, mert az garantált, hogy rajtad fogja kitölteni a dühét.
Rengeteg pasim volt sajnos, ezt a szülő-gyermek kapcsolati hiányt mindig a pasikban kerestem. De szó szerint mindig volt valakim, ha szakítottam valakivel akkor pár hét múlva már jött a másik. Ez szánalmas, de valahogy úgy érzem, hogyha éppen nincs senkim akkor senkire nem tudok támaszkodni. Elég furcsán összekomponált ember vagyok, alapvetően 2 végletben működöm. Vagy valamit nagyon les_arok, vagy nagyon foglalkoztat. Viszont azt érzem, hogy ez a hiány ez igenis egy űr az életembe. Nem tudom hogyan mit tegyek azellen, hogy ezt ne érezzem, hogy egymagam is stabilan megálljak a lábamon és ne akarjak magam mellé mindenáron valakit. Emellett azt sem tudom, hogyan kezeljem anyámat. Amíg vele lakom addig ezt el kell viselnem, de már egyre nehezebb..
Kicsit szemtelen vagy taknyos létedre... Képzelem, akkor anyáddal milyen lehet a stílus. Nem kell éjjel egykor gyakorizni, aztán nem alszol el tanulás közben. Ha mégis, akkor ébredés után nem másfél órát játszik az ember, hanem befejezi a magolást, amit félbehagyott.
És a k.válkodást sem szép rákenni.
Mindent megvesz? Wow, te aztán nagyon tisztában vagy mindennel:D Sosem voltam elkényeztetett gyerek, míg más amit kiejt a száján megvan, addig nálam/nálunk közel sincs így. Sosem volt IPhone hatvanhármam, többszázezres gépem, telefonom. De ha már így ideröffentetted az okosságod, hadd kérdezzem már meg, hogy te a gyerekeidet/ jövendőbeli gyerekeidet majd pénzzel akarod lekenyerezni? Furcsa egyes emberek hogyan gondolkodnak. "A gyerek egy bot, nem önálló identitás, ha sz1r a családi légkör akkor majd veszek neki 300 ezerért egy telefont aztán majd jogosan mondhatom neki hogy elkvssolhat, mert mindent megvettem." Egyes szülők azt hiszik, hogy elég az, ha mindent megkap a gyerek, a többi meg másodlagos. Inkább legyen valaki kevésbé tehetősebb, de normális szerett családban, mint fordítva, vagy ha nálad ez a rendszer felborul és 180°os fordulatokat vesz akkor tudlak sajnálni.
Ha már valaki fel mer szólalni, hogy sz_rul érzi otthon magát, vicc, hogy már felháborodnak egyes emberek és jönnek az okos szövegeikkel, hogy elkényeztetett.
Neked miért nem mindegy, hogy mikor alszom és mikor nem? Ennyit sikerült felfogni a szövegemből? Azt szerintem el tudom dönteni magam is, hogyan szeretném beosztani az időmet és ha én így szeretném akkor így fogom, ebbe aztán senkinek semmi beleszólása nincs. Nem származik ebből semmi hátrányom. Gondolom akik ezeket a kommenteket írják, azok is minden egyes lépését beszabályozzák a gyereknek, mert ehhez aztán értenek.
Milyen magolásról beszélsz? 4 egész fölött van az átlagom, normális tanulási módszereket alkalmazok, nem a te hírhedt istenített magolásod.
Én valóban nyersen fogalmazok, miért kellene kertelnem? Vagy miért kellene valakiről szépen beszélnem aki úgy beszél velem mint egy darab k4kával? Tudod még akkor is ha neked nem tetszik ez a kijelentés, nem jár az embernek alanyi jogon a tisztelet. Mindenki azt kapja amit ad másoknak, ha klisé, ha nem. Elég nagy probléma az, hogy még mindig vannak ilyen kommunista, diktatorikus neveltetésű szülők.
Vagy az, hogy otthon lakhatok lassan már az is kiváltságnak számít?:D szokták mondani, hogy egy szülő akkor vállaljon gyereket, ha vállalja a vele járó felelősséget. Még jó hogy nem vágod hozzám, hogy fogjam be ha van hol laknom, mert annál prolibbat már el se tudnék képzelni. Most vagy erős 60as lehetsz, vagy te is az elborult "a gyereknek nincsenek jogai" kategóriába tartozol. Ha már személyeskedünk, és mindent tudunk egymásról.
Beteg vagy kisgyerek!
Semmire sem viszed az Életben!!
Aki nagybetűvel írja, hogy Élet, miközben érvek nelkül kioktat, azzal nem kell foglalkozni.
Kérdező, sajnálom. De mar csak fél év! Anyagilag mielőbb függetlenedj. De nagyon jól csinálod. Próbald agyilag is függetleníteni magad. Viszont a pasizást tényleg ne kend rá, ezekkel az öndiagnózisokkal csak óvatosan. Menj szakemberhez, ha az eletednek ezt a részét meg szeretnéd oldani.
#18 köszönöm:) gondolkodtam már pszichológuson amint elkerülök egyetemre, valójában nem tenne rosszat. Lehet a pasizást belekeverni kissé túlzás volt, de valóban hiányoznak a bensőséges emberi kapcsolatok az életemből.
19# magyarom van, szeretnéd hogy beszéljek neked József Attilától? Szívesen teszem:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!