Másnak ez hogy esne?

Figyelt kérdés

Gyerekkoromban mindig úgy tellt a karácsony, hogy 24.én otthon volt karácsonyfa diszítés, majd ajándék. 25.én anya anyjáékhoz mentünk, 26.án nevelőapám anyjáékhoz.

Imádtuk. Kiöltöztünk, vártuk. 24éves koromig így ment minden karácsony.


Aztán elköltöztem. Nagyon összevesztünk nevelőapámmal,egy pillanat alatt jött a döntésem, nem maradok. Ennek 5 éve.

Úgy az első évben nem beszéltünk, de a másodikban már elkezdtünk békülni. Akkor született a fiam.

Ő hozta a békülést.

Azóta a "hétköznapok" teljesen jól telnek. Mi is megyünk hozzájuk, ők is jönnek. Alapjában véve mondhatni helyreállg minden.


De...


A kibékülés utani első karácsonyon hívtuk őket, nem jöttek mondvan nem érnek rá. Oké.

Masodik karácsony ugyan ez.

Most itt a 3.karácsony. mostmár 2 unokával (2éves a fiunk, és 3 honapos a lányunk) én már meg sem hivtam őket, mert anya közölte sok dolguk lesz. Ennyi..


Ma beszéltem hugommal, meg otthon lakik (13éves).

A karacsony mind a 3 napján otthon ültek, ettek, tv-ztek. Sehova nem mentek, senkit nem hivtak.


Nekem ez nagyon rosszul esett. Gyerekként nekünk tök nagy élmeny volt a jövés-menés. Mellette vendégek is jöttek. Nagyik sütijei voltak a legjobbak.

Ezt most nem adhatom meg a gyerekeimnek.

(Anyóssal nem tartjuk a kapcsolatot).

Persze, barátok, keresztszüleik jönnek, mi megyünk. De anyámékban nagyot csalodtam. Tenyleg annyit nem irtak, Boldog karácsonyt...


2021. dec. 27. 11:03
1 2 3 4 5 6 7
 21/61 anonim ***** válasza:
4%
3-mas vagyok. Kommentekből látszik mennyire buta a magyar. Kommentelők ezek szerint elfogadnák ha a saját anyjuk szrná őket le meg az unokáikat, mert csak ez jön le az írásukból. Karácsony arra van hogy összejöjjön a család, és nem jajjgatva siránkozni hogy ők pihenni akarnak. De lehet én vagyok a rossz, és tényleg ennyi az igényük az ittenieknek, dögleni meg enni. Szóval ha így van akkor egészséget nektek ezekhez, mi nem így toljuk :) 25 évesen jöttem rá hogy milyenek a magyarok, azóta külföldön vállalkozást indítottam, Mercedes benz, Range Rover, R8 áll a garázsban
2021. dec. 27. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/61 anonim ***** válasza:
93%

"Karácsony arra van hogy összejöjjön a család, és nem jajjgatva siránkozni hogy ők pihenni akarnak"


Nem, a karácsony nem erről szól.


Persze, sportkocsik a garázsban :) ne égesd már magad

2021. dec. 27. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/61 anonim ***** válasza:
94%
21-es még ha igaz is, a lőtéri kutyát se érdekli a kocsikáid meg a vállalkozásod (tényleg nem). Én nem döglöttem meg ettem, hanem tanultam és olvastam.
2021. dec. 27. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/61 anonim ***** válasza:
90%

Na Jogyerekhabi123, gondolom, te vagy a kérdező.

Privátban te nekem ne ugass, itt meg mártírkodj és lapíts, mint az a bizonyos a fűben.

Nekem mellesleg semmi problémám nincs, mert veled ellentétben nem dumálok bele a felnőtt, középkorú vagy idősödő szüleim életébe. Milyen jogon mered te eldönteni, mi fárasztó nekik és mi nem? Mire fel mersz vájkálni az idejükben, életükben, hogy ha ők ennyit meg annyit dolgoznak, akkor márpedig kutyakötelességük nem elfáradni és pattogni, ahogy te akarod?

Inkább szállj magadba baromira, pláne annak tükrében, hogy (állítólag) a párod szülei katasztrofálisak, de te ennek ellenére a sajátjaiddal is összeveszel, mert nem úgy táncolnak, ahogy te fütyülsz. Mit képzelsz magadról? Párod helyében tuti helyretennélek, hogy nem szégyelled-e magad, hogy tönkreteszed a normális családoddal a kapcsolatod ahelyett, hogy megbecsülnéd, hogy neked jutott ilyen.

2021. dec. 27. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/61 anonim ***** válasza:
5%
22. Igények, ezért írtam. Mi összjöttünk 15-en, buli, chivas, svédasztal. Az hogy neked sört kell igyál meg nézni a Tv-t chipset zabálva az a te dolgod, de a karácsony igenis a családról, ünneplésről szól, mivel ünnepnap. Élettelen emberek sírnak csak itt, komplexus lvl 100.
2021. dec. 27. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/61 anonim ***** válasza:
94%

21-es, a kérdező maga leírta, hogy egész évben rendszeresen találkoztak, törődtek egymással. Úgyhogy pofa alapállásba, mert mernek 3 napot pihenni.

Nem, a karácsony a pihenésre van, nem 3 napi képmutatásra, miközben netán egész évben letojják egymást.

2021. dec. 27. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/61 A kérdező kommentje:
Hozzáteszem, a korosodó emberek 48 évesek.... korán nem öregek.
2021. dec. 27. 12:41
 28/61 anonim ***** válasza:
90%
Nem lehet,hogy félnek a covidtól, és inkább nem mondtak semmit sem.?!
2021. dec. 27. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/61 A kérdező kommentje:

Ja értem. Ezek szerint az a normális, ha karácsonykor a család és a szeretet ünnepén pont leszarjuk a masikat.

Komolyan sajnálok 1-2 válaszolót.

2021. dec. 27. 12:52
 30/61 anonim ***** válasza:
92%
De miért kell ezen hisztizned? Felnőtt létedre? Csinálj saját hagyományokat, ünnepet, a saját családoddal. Nőj már fel.
2021. dec. 27. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!