Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért nem akarnak a szüleim...

Miért nem akarnak a szüleim nekem lakást venni?

Figyelt kérdés

22 éves vagyok, most tavasszal fogok diplomázni (ha minden jól megy).

Mikor felvettek az egyetemre, megbeszéltük, hogy nem vesznek rögtön lakást, mert lehet nem fog tetszeni a szak, egyetem, vagy maga a város. Viszonylag sokan vannak így, hogy elkezdenek egy szakot, fél év múlva pedig teljesen más irányba felvételiznek ismét...


Utána én meg annyira megszerettem az albérletemet, hogy nem akartam nézelődni, mozgolódni, ők sem erőltették. Aztán jött a covid, többet voltam otthon, mint itt a lakásban.

Ha végzek az egyetemen, utána is ebben a városban szeretnék elhelyezkedni és a barátom is visszaköltözne miattam. Most szeptember óta távkapcsolatban élünk, ami igazából 1 óra autózást jelent, szóval nem vészes, meg így is heti 2-4 napot együtt töltünk fixen. De ha visszaköltözik ebbe a városba, akkor rendesen össze is költöznénk.

Beszéltem erről a szüleimmel is, ők ismét azzal jöttek, hogy "várjunk még, hogy tetszik-e majd itt a munka", meg hogy lehet egyetemistaként szeretek itt, de úgy, hogy a napon nagyobb részét munkával töltöm majd, lehet nem fog hiányozni a nyüzsi és inkább hazaköltöznék... Viszont ez az az opció, ami teljesen kizárt.

Vidéki, határmenti kisvárosban élnek (és sajnos nem a nyugati részen). Semmi nincs ott, mindenki csak elköltözik, nagyon kevés az olyan korombeli, aki diploma után ott helyezkedne el.


A párom szerint a szüleimben az van, hogy míg az albérletet felmondják és bármikor hazamehetek, egy saját ingatlan mellől azért nem ugrál így az ember...

Nem értem őket, én már kb 18 éves korom óta mondom, hogy haza biztos nem költözöm már vissza véglegesen.


Kérdeztem most is, hogy akkor mit tervezzünk, válasz: hát még nem tudják, majd alakul. Meg hogy lehet 5 év múlva már nem erre az életre fogok vágyni és jobban örülnék egy vidéki otthonnak. De ennyi erővel sose vegyen az ember lakást, házat, mert lehet 70 éves nyugdíjasként már másra fog vágyni...



2021. dec. 22. 11:28
1 2 3 4 5 6 7
 11/68 anonim ***** válasza:
89%
Mondjuk én 10 évig éltem Pesten és úgy éreztem,soha nem fogok hazaköltözni. Hát nem így lett. Megcsömörtem Pesttől, hazajöttem ( szabolcsi kisváros). Mondjuk attól még el lehet adni a lakást ha meggondolod magad,vagy kiadni albiba,az bevételnek is jó.
2021. dec. 22. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/68 anonim ***** válasza:
32%
Csapd ki a hisztit, akkor kapsz!
2021. dec. 22. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/68 anonim ***** válasza:
83%
Valami oka csak van. Lehet történt valami nagyobb váratlan kiadás, vagy egyéb, amiről nem tudsz. Illetve ha pl ez valamelyik nagyváros, mondjuk Debrecen, akkor itt durván megnőttek az árak, ezalatt a 4 év alatt, mióta egyetemista vagy. Sok millióval többe kerül egy lakás, mint pár éve..lehet ennyi már nincs nekik, és hitelezni meg nem akarnak.
2021. dec. 22. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/68 anonim ***** válasza:
85%
Lehet hogy 22 évesen még korainak gondolják. Ha vesznek neked egy saját lakást az azt fogja jelenteni hogy végérvényesen leválsz a szüleidről és szerintem ezt nem akarják még.
2021. dec. 22. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/68 anonim ***** válasza:
75%
Szerintem ez bszta ki náluk a biztosítékot, hogy közös lakásba akarod tenni rögtön a pénzt. Valakivel, akivel gyereketek sem lehet, szóval az illető sem teper a házasságért, mert hátha valamikor majd akar saját gyereket, és akkor az csak mással lehet.
2021. dec. 22. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/68 anonim ***** válasza:
75%

Kecsegtetnek, "felhőztetnek", mert eszük ágában sincs neked lakást venni.

Azt akarják, hogy hazaköltözz, csak nincs gerincük ezt nyíltan megbeszélni és nem akarnak téged megérteni.

Sunyi banda.

2021. dec. 22. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/68 A kérdező kommentje:

"Látod a havi kiadásaikat/bevételeiket? Vagy, hogy mennyi van a számlájukon? "

Igen, tisztában vagyok ezekkel.. Meg a szüleim sem buta emberek, nem "tapsolnák el" így a pénzt, ha amúgy a szükséges dolgokra nem lenne.


De pl. anyukám minden változástól tart, ő mondja ezt, hogy de mi lesz, hogyha... Ha nem tetszik mégsem itt, ha hazaköltöznék, ha ha ha. Mert ő nagyon ragaszkodik hozzám és szerintem fél, hogyha alá lesz írva a szerződés, ki lesz fizetve a pénz, akkor már biztosabb lesz az itteni életem, mint most. Hogy albérletben élek, nincs munkám stb.

2021. dec. 22. 11:59
 18/68 A kérdező kommentje:

"Szerintem ez bszta ki náluk a biztosítékot, hogy közös lakásba akarod tenni rögtön a pénzt."

Nem rögtön, ez felmerült, mint opció. De a közös tulajdont is ugyanúgy meg lehet szűntetni amúgy, szóval akkor sem lennék kisemmizve. De ez egyelőre parkoló pályára került, szóval ez megbeszéltük 20 perc alatt és ennyi volt.

2021. dec. 22. 12:00
 19/68 anonim ***** válasza:
62%
Diploma után ha lesz fix állásod akkor hozd fel. Addig meg húzd meg magad! Ha látják, hogy teszel is érte és nem csak elvárásaik vannak akkor nagyobb eséllyel vesznek lakást. Szerintem így gondolják. A szülők mindig is félteni fognak, ez a dolguk.
2021. dec. 22. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/68 anonim ***** válasza:
84%
*elvárásaid
2021. dec. 22. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!