Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Saját ingatlanra jelzálog?

Saját ingatlanra jelzálog?

Figyelt kérdés

Felnőtt, külön élő gyermekem megkért, járuljak hozzá a banknál, hogy a saját ingatlanomra jelzálogot tegyenek abból a célból, hogy minél előbb lakást tudjon venni magának. Most albérletben él.

Jelzem, nagyon jó a kapcsolatom a fiammal, de ebbe a kérésbe nem szeretnék belemenni. Ez az egyetlen vagyonom, 60 m2-es tégla lakás, hitelmentes, egyedül élek benne. Az apjával elváltunk. Nagyon nehezen tudtam a válás után kifizetni ezt a lakást, sokáig fizettem a törlesztő részleteit. Félek megterhelni bármilyen tartozással és nem is akarom, nem lennék nyugodt.


Ő viszont szeretne minél előbb saját lakást venni a fővárosban, amihez van valamennyi önerő, de nem elég, még bőven gyűjtenie kell. Segítem, amiben tudom, de ebbe nem tudok belemenni nyugodt szívvel.

Azt mondta, a környezetében az ismerősei mind így vettek maguknak lakást, egyik szülő sem csinált ebből gondot, csak én. Most nagyon rosszul érzem magam emiatt, félek, megromlik a kapcsolatunk. De minden porcikám tiltakozik a jelzálog ellen. Van munkahelye, viszonylag jól keres, egyedülálló. Most mi a fenét csináljak?



2021. dec. 20. 11:45
1 2 3 4 5 6 7
 61/67 anonim ***** válasza:
94%
#60: Ott van a "privát üzenet" gomb minden hozzászólásnál, te is látod a kérdésnél, azzal tudsz a kérdezőnek írni.
2021. dec. 20. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/67 anonim ***** válasza:
67%
#61. Köszi, azt hittem, kell hozzá a cím. Írok neki.
2021. dec. 20. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/67 anonim ***** válasza:
95%
Mondjuk lehet nyilvanosan is legalább talán másnak is hasznos lesz ha épp olyan tanács van benne.
2021. dec. 20. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/67 anonim ***** válasza:
88%
#63: Igen írom itt tömören. Lakaskassza: ennek a terméknek regen( amikor még járt rá állami tamogatas) az volt a jellemzője hogy 3 hónap után lehetett felvenni rá athidalo hitelt és az oneronek szamitott lakasvasarlaskor és nem hitelnek. A konstrukció átalakulás, de tudomasom szerint az athidalo hitel most is van és most is önerő. Ill ezt anyuka is kötheti, gyerek a kedvezményezett, és itt fix, 36E körüli a havi részlet. Lehet hogy ezt a mama is be tudna vállalni legalább papíron és akkor ez sem terheli a gyerek jövedelmet a 30M hitelbiralatanal.
2021. dec. 20. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/67 anonim ***** válasza:
7%

Persze nem jó érzés hogy jelzálogot jegyeznek be a lakásodra, de a fiad jól keres, nyilván nem egy link alak, első segítséget megadhatsz neki, hogy ne albérletre költse a fizetését, hanem a saját lakására


Ráadásul pár év múlva ki lehet váltani a te lakásod, hiszen addigra már törleszt a hitelből és jó esetben a ház értéke is növekedni fog


Szerintem nyugodtan segíts a fiadnak

2021. dec. 20. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/67 anonim ***** válasza:
71%
Abba szülőként én sem mennék bele, hogy egyetemleges jelzálogot rakjanak a házamra egy budapesti lakás megvásárlásához, azaz az enyémre is bejegyezzék a teljes hitelösszeget, meg a megvásárolandóra is, de azon már gondolkoztam, hogy azt talán megengedném, hogy az én lakásomra egy kisebb hitel kerüljön, ezzel lehetne kipótolni az önerőt, a megvásárolandóra pedig rákerülhet 80% hitel. Ebbe is csak akkor mennék bele, ha az én lakásomra kerülő hitelt a lehető leghamarabb kifizeti a gyerekem, illetve azt is mérlegelném, annak a részleteit tudnám-e akkor is fizetni, ha a gyerekem bármilyen oknál fogva nem fizetné. Az én testvérem is így vette az első lakását, a szüleink háza volt a fedezet, de azóta már visszafizette a hitelt. Sok múlik azon is, mennyire megtakarító a fiad, megbízható-e pl abban, hogy igyekezne pár éven belül lerendezni a Te lakásodra kerülő hitelt, de abba nem mennék bele, hogy 20-30 évre beterhelje a lakásomat a gyerekem.
2021. dec. 21. 04:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/67 anonim ***** válasza:
100%
Vegyen kissebb lakast, pest megyében de nem a fovarosban. Es ha bármi van? Csak jo lenne vissza menni a szülői hazba.. Nem mennek bele..
2021. dec. 24. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!