Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Saját ingatlanra jelzálog?

Saját ingatlanra jelzálog?

Figyelt kérdés

Felnőtt, külön élő gyermekem megkért, járuljak hozzá a banknál, hogy a saját ingatlanomra jelzálogot tegyenek abból a célból, hogy minél előbb lakást tudjon venni magának. Most albérletben él.

Jelzem, nagyon jó a kapcsolatom a fiammal, de ebbe a kérésbe nem szeretnék belemenni. Ez az egyetlen vagyonom, 60 m2-es tégla lakás, hitelmentes, egyedül élek benne. Az apjával elváltunk. Nagyon nehezen tudtam a válás után kifizetni ezt a lakást, sokáig fizettem a törlesztő részleteit. Félek megterhelni bármilyen tartozással és nem is akarom, nem lennék nyugodt.


Ő viszont szeretne minél előbb saját lakást venni a fővárosban, amihez van valamennyi önerő, de nem elég, még bőven gyűjtenie kell. Segítem, amiben tudom, de ebbe nem tudok belemenni nyugodt szívvel.

Azt mondta, a környezetében az ismerősei mind így vettek maguknak lakást, egyik szülő sem csinált ebből gondot, csak én. Most nagyon rosszul érzem magam emiatt, félek, megromlik a kapcsolatunk. De minden porcikám tiltakozik a jelzálog ellen. Van munkahelye, viszonylag jól keres, egyedülálló. Most mi a fenét csináljak?



2021. dec. 20. 11:45
1 2 3 4 5 6 7
 51/67 anonim ***** válasza:
92%
#48: ne hergeld már a kérdezőt, tök logikus, amit ír. A 40M- s lakáshoz 10M önerő kellene de nincs ennyi, ezért kellene a másik ingatlant is bevonni. Miért lenne a gyerek sumák? Ez létező konstrukció, én mindig így veszek újabb lakást, csak nálam a bevonando plusz lakás is az enyém. Én se engedném a jelzálogot a kérdező nevében, de ettől még a gyerek igazat mind és nem sumák. Hozzászólók, nem kellene minden ok nélkül vádaskodnotok!
2021. dec. 20. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/67 anonim ***** válasza:
70%
Csak irigyek
2021. dec. 20. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/67 anonim ***** válasza:
95%
Ne érezd rosszul magad, jól döntöttél. A biztos vagyont ilyen módon kockáztatni felelőtlen lenne.
2021. dec. 20. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/67 anonim ***** válasza:
100%

#51-es által írt számokat továbbgondolom kicsit. Ha a 40M-s lakáshoz 10M önerő kell, akkor 30M a hitel, aminek a törlesztője jelenleg barátok közt is 200e/hó körül mozog. Mivel maximum a fizetés 50%-a fordítható törlesztésre, ezért legalább 400e/hó a nettó keresete, de inkább több.


Ha ebből a fizetésből kicsit távolabb, kicsit kisebb albérletet, ne adj isten csak egy szobát venne ki, simán félre tudna tenni 150-200e-t havonta, ha egy pici meghúzná magát, akkor évente 1,8-2,4M-t félre tudna tenni önerőre gyűjtve és 1-2 év alatt meglenne a hiányzó önerő a hitelhez, nem kellene eladósítania a saját anyját.


Meg ott van az "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér" lehetőség is. Vegyen akkora és olyan lakást, amire elegendő önereje van. Aztán utána jöhet pár év gyűjtögetés és lehet továbblépni, ha lesz rá lehetősége.

2021. dec. 20. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/67 anonim ***** válasza:
95%
#54: Logikus, amit írsz, csak azzal nem számolsz, hogy 1-2 év alatt megspórol 1.8-2.4-et , de a lakásárak felmennek 3-4-5 M-val, tehát mínuszban lesz és eltelt 2 év. Én pont ezért vonom be a meglévő ingatlanomat plusz fedezetként, mert tudom, hogy fogom tudni fizetni és nem kell 1-2 évet várni. Az más kérdés, hogy én már 50 felett vagyok, nekem van több saját, amit bevonhatok, tehát nem a szülőmét kockáztatom, de ettől még a gyerek elképzelése hibátlan pénzügyi szempontból. De hangsúlyozom, az anyuka helyében én sem engedném.
2021. dec. 20. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/67 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat! Külön köszönöm a 51-esnek, aki tisztán és jól látja a dolgokat, szépen kifejtette az 55-ös válaszban is.

A fiam én ismerem, a végtelenségig megbízom benne, soha nem játszana ki. Amiért végül nem megyek bele a jelzálogba, az a kiszámíthatatlan jövő és létbizonytalanság. Ebből a szempontból most megerősödött a válaszom, ezt nem lehet felvállalni. Hiába van valakinek most jó jövedelme és állása. Meg fogja érteni ezt is, és hiszek benne.

2021. dec. 20. 18:14
 57/67 anonim ***** válasza:
91%

Én úgy 10 éve megengedtem a gyerekemnek, de ott nem 40 millióról volt szó, csak 3 millióról és annak a részleteit (35ezer/hó) ha bármi adódott volna ki tudtam volna fizetni. Egyébként sokkal előbb kifizette, már le is került a jelzálog.

De ilyen összegről, mint amiről a kérdés szól, szó sem lehetett volna, annak nem látni a végét.

2021. dec. 20. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/67 anonim ***** válasza:
77%

A rengeteg választ elolvasni most nekem nincs időm, de én is így vettem lakást 2018-ban.

Bár nekem csak 4 millió Forintra volt szükségem, és már idén végtörlesztettem is, de szüleimnek eszébe sem jutott ellenállni, sőt, ők is segítettek, amiben csak tudtak.

Ennek ellenére maximálisan megértelek.

2021. dec. 20. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/67 anonim ***** válasza:
95%

Ne érezd rosszul magad és ne menj bele, ha nem érzed úgy, hogy ez jó neked.


Mondom ezt úgy, hogy anyukám vett fel nekem anno hitelt és apám házán volt a jelzálog.

Felajánlották, elfogadtam - tudták, hogy fizetni fogom.

Most járt le pár hónspja

2021. dec. 20. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/67 anonim ***** válasza:
19%
Kérdező, én vagxok az 51/55. Eszembe jutott valami, írnék neked privátot, de nem tudom hogyan kell, de válaszolni tudok. Írnál nekem egy szót, csak azért, hogy tudjak válaszolni?
2021. dec. 20. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!