Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Saját ingatlanra jelzálog?

Saját ingatlanra jelzálog?

Figyelt kérdés

Felnőtt, külön élő gyermekem megkért, járuljak hozzá a banknál, hogy a saját ingatlanomra jelzálogot tegyenek abból a célból, hogy minél előbb lakást tudjon venni magának. Most albérletben él.

Jelzem, nagyon jó a kapcsolatom a fiammal, de ebbe a kérésbe nem szeretnék belemenni. Ez az egyetlen vagyonom, 60 m2-es tégla lakás, hitelmentes, egyedül élek benne. Az apjával elváltunk. Nagyon nehezen tudtam a válás után kifizetni ezt a lakást, sokáig fizettem a törlesztő részleteit. Félek megterhelni bármilyen tartozással és nem is akarom, nem lennék nyugodt.


Ő viszont szeretne minél előbb saját lakást venni a fővárosban, amihez van valamennyi önerő, de nem elég, még bőven gyűjtenie kell. Segítem, amiben tudom, de ebbe nem tudok belemenni nyugodt szívvel.

Azt mondta, a környezetében az ismerősei mind így vettek maguknak lakást, egyik szülő sem csinált ebből gondot, csak én. Most nagyon rosszul érzem magam emiatt, félek, megromlik a kapcsolatunk. De minden porcikám tiltakozik a jelzálog ellen. Van munkahelye, viszonylag jól keres, egyedülálló. Most mi a fenét csináljak?



2021. dec. 20. 11:45
1 2 3 4 5 6 7
 21/67 anonim ***** válasza:
80%

Ha nem nem. Persze egy kérdést megért feléd,de ha normális felnőtt ember akkor nem fog megsértődni ezen.


Inkább helyette ajánld fel, hogy nyitsz egy takarékszámlát ahova befizetsz neki X összeget ha van lehetőséged.

2021. dec. 20. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/67 anonim ***** válasza:
95%

13-as , 15-ös


Azért mert amit most a fiú akar egy szabadfelhasználású jelzáloghitel. Azt csinál a pénzzel amit akar. Nincs elég önereje és a bankok ilyenkor pótfedezetet kérnek bár nem nagyon szeretik. Legalábbis az ahol én dolgozom.


Amit megvesz azon is lesz jelzálog de azon " csak" a hitel összege lenne alap esetben.


Így rizikós, mert 2 lakás úszik ha baj van.

2021. dec. 20. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/67 anonim ***** válasza:
93%
Előbb gyűjtse össze az önerőt, én is így vettem lakást, eszembe nem jutott szüleim lakására terhelni emiatt bármit is. Ha beüt a krach, akkor ott lesz 2 ember 0 lakással???
2021. dec. 20. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/67 A kérdező kommentje:

Segítem én, ahogy tudom, anyagilag és más módon is. Csak hát több millióval nem tudom hirtelen kisegíteni, ezért jutott eszébe a lakásom. Ráadásul van egy öccse is, vele szemben is tisztességtelennek érezném. Az apja olyan házban lakik, amit nem fogad el a bank jelzálogra alkalmasnak.


Megpróbálom vele megbeszélni, hogy olcsóbb helyen nézelődjön, de sajnos hát ragaszkodna az általa kiszemelt környékhez.

Köszönöm a válaszokat!

2021. dec. 20. 13:26
 25/67 anonim ***** válasza:
96%
Ragaszkodjon, én is szeretnék sok mindent, mégsem kapom meg. Akkor se tegye fel az édesanyja lakását. Tessék lejjebb adnia az igényekből ha nem telik rá. Ne hagyd magad rábeszélni!
2021. dec. 20. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/67 anonim ***** válasza:
81%
A fiad nem szeret téged, nem érdekli, mi lesz veled, ha elúsztatja a lakásodat. Ez egy "rossz" gyerek, önző, és szerintem eleve azzal tervez, hogy a lakásodat feltéve már nem is fogja fizetni a hitelt. Ilyet jó ember nem kér a szülejétől.
2021. dec. 20. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/67 anonim ***** válasza:
71%
Csak a szava a bizonyíték rá, hogy valóban lakást akar? Nekem attól válik hiteltelenné a dolog, hogy csak a nagyon nagy összegű, bizonyos helyen lévő lakásról beszél. Nem szerencsejáték van itt a háttérben?
2021. dec. 20. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/67 A kérdező kommentje:
26-os! Egyáltalán nem rossz gyerek. :) Szándékosan soha nem akarna nekem rosszat, ezt tudom. Lakást szeretne minél előbb és zsákutcába jutott. Pénzbeli segítség nélkül nagyon nehéz a mai fiataloknak, látom én tökéletesen, de sokkal nagyobb bennem a félelem, hogy ebben a bizonytalan világban pont akkor viszik el a lakást a fejem fölül, amikor már sem életkorban, sem egészségileg nem tudok ellene tenni. És nem azért, mert ő nem akarja fizetni, hanem mert valami miatt nem tudja.
2021. dec. 20. 13:42
 29/67 anonim ***** válasza:
75%

26-os, én is ugyanígy gondolom, esze ágában sem lenne fizetni a törlesztőt, a kérdező meg mehetne az utcára. Eszembe nem jutna ilyen, hogy apám házát feltegyem. Nem telik akkor nem telik.


Én is megkérdezném tőle, hogy melyik az a lakás ami ennyire esedékes neki? Mutassa meg egy ingatlanos honlapon. Ha hebeg-habog akkor nem lakás van itt, hanem más.... szerencsejáték tartozás, ne adj isten droghasználat és tartozik a dílernek.

2021. dec. 20. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/67 anonim ***** válasza:
88%

Mondd meg neki hogy személyi kölcsön lehet önerő ha belefér a fizujába... Persze 800 millás lakásnál ez se kivitelezhető...


Tessék az igényeket lejjebb adni

2021. dec. 20. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!