Mit szólnál hozzá ha apád lebukna előtted hogy tanácsot kér másoktól arra hogy mit csináljon veled?

Miért, mit gondoltál, az apád úgy született hogy kapásból vágja, hogy kell gyereket nevelni?

Ő is ugyanolyan ember mint mindenki más. Senki nem tudja előre, mindenkinek egy új élethelyzet ha gyereke születik. Ahogy az is, ha a gyereke ovis korba lép. Aztán iskolás korba, aztán tinikorba és így tovább. Mindenki menet közben tanulja ki a gyereknevelés fortélyait.

Inkább örülj, hogy tanácsot kér mástól, aki tapasztaltabb ebben, nem találomra tesz így vagy úgy, aztán vagy jól csinálta vagy nem.

Egy lelkiismeretes szülő igenis kér tanácsot akár olyan formában, hogy szakkönyvet olvas, akár direktben mástól.

Aki azt képzeli, neki senkitől nem kell tanulnia a gyereknevelést, mert neki zsigerből jön - na azok szoktak a legrosszabb szülők lenni.

Hozzáteszem (négyes vagyok), hogy ezt nem nyavalygásból vagy hisztiből írom. Ha nem százszor az évek alatt, akkor egyszer sem próbáltam vele beszélni, mert én éreztem magam rosszul, tudtam, hogy nem csinálja jól bizonyos részét, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy én gondolom rosszul, meg az állandó kritika (kritizálás) az a későbbiekben nagyon jó lesz nekem, mert már addigra hozzászokok és nem fog csalódásként érni... ja, mert milyen jó, ha rengeteg éven át kéretlenül kapja az ember a kritikát, és mert türelmetlen, hamar kiabálni kezd itthon, de ő tagadja, mintha tényleg nem hallaná (és tényleg nem veszi észre, nem csak megjátssza). Hosszú listát lehetne írni.

Ha bárkivel is beszélne, merthogy soha nem beszélt, örülnék, ugyanakkor már nincs mit nevelnie, nem vagyok gyerek, mindazonáltal együtt élünk, így sokat segítene az itthoni hangulatban - és az én lelkivilágomon -, ha megvilágosodna.

Örülnék neki, mert ez azt jelentené hogy foglalkoztatja a dolog és szeretne a lehető legjobb apuka lenni.

Gondolom ha nem ezt tenné akkor meg arról írnál ki kérdést hogy milyen rossz apa...