A te gyerekkorodban megengedett dolog volt az ilyen, te hagynád a te gyerekednek?

Nekem is mindig osztozni kellett, előre utáltam hogy a tortámból alig kaptam egy szeletet mert oda KELLETT adni mindenkinek.

Pl apám nem velünk élt, mindig bunkó volt velem, ajándékot se adott egyszer se, jó szót se, de neki, a barátnőjének, a 2 gyerekének is küldenem kellett a tortából. 8 évesen megmondtam hogy nem kérek többet szülinapi tortát, úgyse kapok belőle csak 1 vékony szeletet. Felesleges pénz kidobás.

Jobban is jártam, mert így egy normál szelet süteményt kaphattam a cukrászdában, vagy kettőt, anyám is evett valamit. Amúgy is ketten ünnepeltük korábban is, a többieknek csak úgy oda kellett adni...

Ha vettem valamit akkor viszont nem kellett osztoznom. Anyámnak szívesen adtam.

Nincs bajom az osztozkodással, de olyanoknak adni akik nem érdemlik meg...

Apámék pl sose adtak a kölykeik tortájából. Nekem akkor miért is kellett nekik adni? Hülyeség ez az "illemből" dolog..

Miért vannak lepontozva azok akik nem irigyek?

Ilyen önző világban élünk?

Nálunk is megszokott volt, hogy megkínáljuk a másikat, ahogy az is, hogy olyankor csak egy pici falatot vettünk el, megkóstolni, mert hogy minél több maradjon annál, aki kapta/vette. Legtöbbször úgy kaptunk, hogy kaptunk 3 tábla csokit, vagy 3 valamit (3an vagyunk tesók), így nem volt vita. Szülőknek adtunk belőle, de ők sem zabálták be, vagy nem követelték, hogy adjunk nekik is.

Felnőtt kromra viszont a szüleim valahogy változtak, nem jó irányba.

Felnőttként, míg otthon laktam, én is többször dugdustam a kajámat. Glutén és laktózérzékeny vagyok, így nem mindegy mit eszek. És sokszor volt, hogy ott volt a mentes kajám és betolták, mert hát a hűtőben van, az mindenkié. Vagy vásároltunk, mondtam, hogy vegyünk ezt vagy azt is, de neeeem kell olyan mert felesleges, nincs rá szükség. Én azért megvettem. Aztán rögtön jó volt mindenkinek. Sokszor volt olyan is, hogy vettem magamnak felvágottat délután, reggelre már nem volt belőle. Pedig nem 5-10 dekákat vettem. Amikor direkt jóóó sokat vettem, hogy mindenki tudjon belőle enni és maradjon nekem is, nem kellett senkinek, én ugye olyan sokat nem ettem belőle, így volt, hogy már megromlott a hűtőbe. Valamiért mindig akkor kellett a kajám mindenkinek, mikor kevés volt belőle.

Minden hónap elején 40ezret beadtam a kajába és a számlákba, bár a saját kajámat magamnak vettem/csináltam, mert anyám nem foglalkozott azzal, hogy ételallergiám van. Aztán egy csomó pénz elment kajára, mert valamiért minidg az volt a jó, és kívánatos amit én csináltam. Ha meg felajánlottam, hogy csinálok nekik is, akkor neeeeem kell, költsd magadra a pénzed...

Gyerekkoromban az egyik tanárnő narancsot evett úgy, hogy levágta

a narancs tetejét, és kiskanállal ette ki belőle a húsát. Fojt a nyálam ahogy ette.

Majd úgy adódott, hogy születésnapomra ajándék mellé egy narancsot is kaptam. Na, gondoltam itt az alkalom, hogy én is úgy egyem, ahogy a tanárnő.

Neki is láttam, és apám kérdezi, hogy megkínálom-e. Senkinek nem adtam belőle mert én is úgy akartam megenni ahogy akkor megkívántam.

Azóta is rossz érzésem van ettől, hogy milyen irígy voltam akkor. Nem is tudom elfelejteni.