Ki milyen véleménnyel van arról hogy, a gyerek a szülő ápolásának, ellátására áldozza az életét? Elfogadható?
Éltük az életünket, és egyik pillanatról a másikra közbe szólt egy vérrög ami mérete ellenére, nagy bajt csinált. Ahogy apámat elkezdték kezelni tudtuk hogy nem magától fog kijönni a kórházból, és mindennap ezzel foglalkoztunk hogy mi lesz ezután. Tesóm már nem itthon él, de hazajön néha viszont a napi rutinból már nem tudja kivenni a részét. Én vállaltam 29 évesen hogy félreteszem az életem, és szerintem a család számára is segítség most már hogy itthon lakom. Nehéz lenyelni hogy magamra semmi idő nem jut innentől, de mit csinálhatnék másképp? Ilyen dolgokról a mai világban egy fiatal sem akar tudni, és szinte menekülnének is, apámmal is viccelődtünk még tavaly hogy őt nem kellesz kiszolgálni, fürdetni, és most itt vagyunk.
Nem tudunk mindent a stroke-ról, de megváltozott a személyisége valamilyen szinten, kicsit érdektelenebb lett mindenben, nincs tisztában azzal hogy milyen nap van, ki hány óráig dolgozik. Tegnap kiakadt hogy már 14 órától vár engem hogy kimenjünk a konyhába, pedig mondtam neki hogy 18 óráig dolgozok, erre azt mondja miért nem jövök haza.
Nem tudom milyen tüneteket hozott magával ez a szarság, de a 75 éves nagyszülő gondolkodásához tudnám némileg hasonlítani, de nála enyhe fokú demenciát állapítottak meg, egyik nap formában van, máskor meg elzavarja a saját macskáját mondván hogy nem az övé...
Mondta apu hogy sajnálja ami történt, és inkább maradt volna ott akkor, most nem tenne minket ki ennek, volt olyan hogy estefelé odaadtam neki a gyógyszereket és utána mondja hogy úgyis lassan aludni készül, én meg menjek csavarogni, inni, szórakozni. Őszinte voltam vele mindig, és közöltem vele hogy már nem lehet, erre az volt a válasza ne legyek hülye, később megbánom.
válasza:
válasza:Azt sem tudjátok miről beszéltek! Tisztán látszik az írásotokból, hogy a büdös életben nem voltatok még ilyen helyzetben!
Bármilyen hihetetlen is a ti fajtátok számára, de nem minden családban az a mentalitás, hogy ha beteg a szülőm, akkor odab@szok mellé egy vad idegent, én meg megyek bulikázni!
válasza:22: Ha "tisztán látszik", hogy soha a büdös életben nem voltam hasonló helyzetben, el kéne menned szemészhez. :D Leírtam már, ha az értő olvasásig nem terjed az agykapacitásod, az igazán nem az én problémám. Szerencsére.
Visszatérve a tárgyhoz, a család ha jó szándékú is, - amit itt változatlanul vitatok, tekintve, hogy az írásból abszolút nem az látszik, hogy a beteg érdeke lenne az első - nem szakképzett. De, ha szakképzett is, akkor sem kezelhet mondjuk pszichológiai problémával családtagot, mert belső szereplő.
Aki ért hozzá, lehet, hogy fele annyi idő alatt lezavarna egy fürdetést is, - ami a fürdetőnek is könnyebb és a betegnek is kevésbé megalázó - mint két laikus, akiknek nincs benne érdemi gyakorlatuk, hol érdemes megfogni a bácsit úgy, hogy egyik félnek se legyen szükségtelenül nehéz. Aki szakképzett, és volt már dolga hasonló esettel, az azt is tudja, hogyan találja meg a közös hangot akár szimpla kommunikációnál, akár döntéshozatalnál a beteggel. Vannak rá módszerei, hogyan lehet az adott keretek között játékokkal, foglalkoztató tevékenységekkel mentálisan is visszahozni a bácsit.
Stephen Hawking is azután kezdett el újra könyveket írni, hogy bevontak egy külsős ápolót, akinek voltak trükkök a tarsolyában a beteg felpörgetésére, a kommunikációs készségeinek a serkentésére.
Normáliséknál ez nem abból áll, hogy ahogy te megfogalmaztad "odab@szok elé egy idegent". Meghallgatok több jelöltet, akár harmincat is; számításba véve, mennyire megfelelő szakmailag és milyen a természete, olyan típusú ember-e, akiket a papa kedvelni szokott. Tartunk próbaidőt, figyelembe vesszük, hogyan bánik a bácsival, mennyire tudják megtalálni a közös hangot. Ha nem válik be, keressük a következőt.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:"Bármilyen hihetetlen is a ti fajtátok számára, de nem minden családban az a mentalitás, hogy ha beteg a szülőm, akkor odab@szok mellé egy vad idegent, én meg megyek bulikázni!"
Ez rendben van első körben, ideiglenesen, de hosszú távon akkor szerinted valamelyik gyereknek tényleg fel kell áldoznia az életét, lemondani a családalapításról a szülő ápolása miatt?
válasza:"Én vállaltam 29 évesen hogy félreteszem az életem..."
A te döntésed volt
válasza:Létezik házi ápoló szolgálat vagy ezerféle otthon... Én holtbiztosan nem adnám fel az éltemet apámért.
2 évig megtettem nagyapámért, épp csak mindenki tönkrement benne.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!