Mi történik olyankor, ha igazából egyik szülő sem tudott felnőni a gyereknevelés feladataihoz?

Ugyanmár. Gyermekotthonban még rosszabb lenne. Voltatok már ilyen helyen? Nem bírná a kislány.

Amúgy milyen pszichológus az akit így ki tud játszani egy 10 éves gyerek?

"Amúgy milyen pszichológus az akit így ki tud játszani egy 10 éves gyerek?" Nem "tudja" megvezetni, csupán az adott pszichológus a gyerek gondjait elsődlegesen az iskolai/közösségi okokból eredezteti, nem feltétlenül a családi háttérből. Most még. Plusz nem tudjuk, hogy az heti 1 vagy havi 1 alkalom, mert nagyon nem mindegy. Plusz nem tudjuk, hogy pályakezdéshez közeli-e a pszichológus, mert nagyon nem mindegy mennyi a rutin.

Ugyan ez beavatkozás a magánéletbe, de a kérdező helyében én:

1. A tanév elején felvenném a kapcsolatot az iskolapszichológussal.

2. És ezután, de inkább ehelyett leültetném a gyerek távollétében a tesót és a nőjét, és szembesíteném őket ezzel az éretlenséggel és gyerekszeretetlenséggel. Tartok tőle, hogy ezt kioktatásnak vennék, mert tudat alatt nagyon is tisztában vannak vele.

Ezért is lenne jobb, ha egy családterapeuta vezetné rá őket. Ez a legszakszerűbb és leginkább a gyereknek megfelelő megoldásra vezető módszer. A mostani helyzetnél az is jobb, ha az egyik szülő elpatkol, és akkor a másiknak nincs lehetősége kitérni a felelősség elől. Nem állítom, hogy nagy élmény egy szülőt elveszíteni, de így lényegében egy sincs neki. Csak eltartó-gondozói vannak.