Miért nem tudom elfogadni anyum kapcsolatait?
Tudom, hogy az emberek társas lények, nem kívánom neki, hogy egyedül öregedjen meg, de valamiért kiskorom óta nehezen viselem el a pasijait.
Apámmal, (akivel amúgy nem rossz a viszonyom, de nem is jó, szal semleges,) 2 éves voltam, amikor szétmentek. Azóta volt egy 8 éves házassága, de előtte is meg amióta megint elvált (2 éve), már 4 pasit költöztetett ide. Sokat dolgozik, én még tanulok, úgyhogy a háztartás nagyját én viszem, szóval ilyenkor én mosok/főzök/takarítok a pasijai után. Ebben a két évben talált egy faszit, akiért nagyon oda van, már 2x szakítottak, ugyan azon okért és bár a helyzet nem változott, megint összejött vele. Az előző csávóját kedveltem, de ő is defektes volt.
19 éves vagyok, szóval nem pót apukaként tekintek ezekre az emberekre, de még azt is, akit kedveltem, vele is úgy voltam, hogy jobb lenne ha nem lenne. Persze anyum hozzáállása sem a legjobb, mert legutóbb két hét járás után költöztette ide a faszit.
Elég nagy feszültséget okoz közöttünk, hogy nem tudok felhőtlenül örülni az örömének. Pedig tényleg nagyon szeretnék, de nem megy és nem tudom, hogy miért.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!