Bántalmazott anyák/nők! Szerintetek is maradnom kellene? Anyám nem bírná egyedül.
Anya egy nagyon pszichopata férfit választott az apánknak, és sokáig nem látta rajta, hogy az, hisztrionikus, nárcisztikus, és borderlineos (diagnosztizált, munkahelyi feljelentés miatt került a pszichiáterek látókörébe pár éve) de van sok "mézeshét" periódus, így néha ő a hős apa. Most, hogy költöznék(jelzem, bőven korban vagyok már ehhez, már rég felnőtt), anya könyörög, hogy ne, mert nem akar tesóimmal és apával egyedül maradni, meg akkor így kevesebb esély van rá, hogy ő elköltözzön.
Nagyon összevesztünk, én sajnos nagyon nekitámadtam, hogy miért kellett sok öngyilkosjelöltöt szülnie még pluszban magán kívül, miért nem volt elég a saját életét elrontani, és hogy hiába jeleztük egész gyerekkorunkban, hogy rettegünk, meg fiatal felnőttként is csak szomorúan helyeselt. Ő is nagyon szenved, ő is áldozat, és rettentően sajnálom őt, valamint azt, hogy nem tudtam megmenteni, de már nem bírom itthon. Szerintetek helyes dolog a költözés? (több betegségem így is kialakult a légkörtől és a tehetetlenségtől)
"Azt mondta, nekem könnyű, csak őt kell hibáztatnom" - mintha a gyerek tehetne róla, aki csak beleszületett az egészbe. Menekülj amilyen gyorsan csak birsz, a nárcisztikus és a mártir.
" mindannyiunknak(így a 3 tesónak) súlyos pánikrohamai, vagy evészavarai lettek, és anya ezzel sem törődik, azt mondja, neki is nagyon nehéz, meg nagyon szenved" - hüpp hüpp, ő miatta jött létre az egész helyzet.
"Sajnos igazából magamra haragszom, mert annyira csúnyán és minősíthetetlenül beszéltem anyával, mindenféle undorító trágár szóval minősítve őt, persze aztán ezerszer bocsánatot kértem és megbántam,de ez hónapokig ez a dühkitörés hónapokig előjött belőlem, és most már úgy érzem, hiába próbálom nyugtatni, szeretni, bocsánatot kérni, most józanodtam ki, hogy ez parttalan vita, őt úgysem tudom változásra bírni..." - mondom, menekülj. A reakciód teljesen normális volt, a manipulativ mártirkodástól mindenkinél elszakad a cérna egy idő után, akinél meg nem az meg öngyilkos lesz vagy alkoholista vagy depressziós, tehát az aggressziót önmaga ellen forditja. A mártirok mindent szétrombolnak maguk körül, létező legundoritóbb viselkedésfajta, ennél még a dühroham meg a káromkodás is ezerszer magasabb szinten van. Anyád gyakorlatilag tönkretett titeket és még képes magát sajnálni meg az anyastátusszal visszaélni nehogy vissza merészeljetek szólni neki, milyen ember az ilyen? Normális kapcsolatod meg sosem lesz vele, élete utolsó napjáig hallgathatod a hüppögését meg hogy ő nem tehet semmiről. Aki meg nem látja a különbséget egy gyerek és felnőtt felelőssége között, az nem normális.
Kérdező:
Anyád is beteg. Amikor azt mondta neked, hogy te nagyobb bántalmazója vagy, mint az apád.
Ha tudsz, költözz! Nem is kérdés. Továbbra is magával akar tartani a víz alatt. Nem anya az ilyen. Támogatott? Dehogy! Csak megszült. Tudom, hogy nehéz, de idővel át lehet fordítani magadban. Minél előbb, annál jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!