Szerintetek ez mennyire normális helyzet?

Van egy édesanyám, akinek van egy pár betegsége. Viszont ezzel párhuzamosan egyre elviselhetetlenebb itthon a légkör legtöbbször miatta.

Ma van a születésnapja, és teljesen kikéri magának, hogy nem volt születésnapi buli, miközben tudja jól, hogy anyagilag piszkosul levagyunk jelenleg égve. Nekem például nincs egy forintom sem, a számlám -3 ezerben van. Leghamarabb júniusban tudok majd diákmunkázni, így előreláthatólag.

De ettől függetlenül csak kapott virágot, meg bonbont. Más anya én úgy gondolom, ekkor nagyon hálálkozik. Na ő nem.

A virágnak egyáltalán nem örül, a bonbon meg "szar", mert nem a legminőségibb, legdrágább. :) Na de ha ennyi nem elég, ennek hangot is adott a facebook profilján, mondván ilyen szar családja van, hogy ennyit kapott. Mit ne mondjak... Ég a pofám.

Rengeteg lelki gondom van, amiről senkivel sem tudok beszélgetni. Már néha a legkönnyebb/legrövidebb út gondolata is felmerült bennem, igazságszerint egyre többször.

Ezek őt nem érdeklik, egyből azzal jön, hogy "Velem ki foglalkozik?". Nyilván senki, persze. Sokszor beülök mellé TV-zni, mégha nem is érdekel, ami megy. Sokszor próbálok szóba elegyedni vele, de mindig ott lyukadunk ki, hogy miért vagyok egy szaralak.

Érettségiig még van kereken 1 évem, aztán tudok remélhetőleg saját lábra állni. De addig szerintem teljesen tönkre megyek, ha nem lesz változás...

Mindig van valami, amin összetud veszni velem. Ha másra haragszik, akkor is rajtam csattan a haragja, mert én kapok olyan megjegyzéseket, amik méginkább rombolnak lelkileg.

Ti mit gondoltok, mennyire normális ez a helyzet? Már, ha egyáltalán mondható bármennyire is normálisnak.