Hogy csillapítsam le a férjem? Csak szerintem reagálja le rosszul?
A lányunk az egyetlen gyermekünk, és nagyon későre jött. Mi túl vagyunk az 50-en, ő meg idén lett 18 éves. Mindig a széltől is óvtuk, a férjemnek ő volt a szeme fénye, és bármit megtett érte.
A tegnap a lányom hazajött és kérte, hogy üljünk le vele beszélgetni. Elmondta, hogy lefeküdt a barátjával. Ő volt neki az első, de ismerjük a fiút és nagyon kedveljük is. Nekem nagyon jól esett, hogy egy ilyen dologban ilyen nyílt és közvetlen volt velünk, hogy őszintén beavatott a magánéletében, holott már felnőtt korú és nem is vártuk el ezt tőle. Szó szerint meghatott az őszintesége és bár váratlanul ért, normálisnak találom, hogy ebben a korban már a saját útját járja. Mindig arra tanítottuk, hogy forduljon bizalommal hozzánk, bármi is van, mert mindent megoldunk együtt.
Viszont ahogy ezt meghallotta a férjem, elkezdett csapkodni, káromkodni és egész estig be sem jött az udvarról. Sétált fel-alá, motyogott magában és amikor bejött, senkivel nem beszélt csak elment lefeküdni. Az éjjel kimenet a mosdóba és sírt, ma pedig folytatta a morgolódást és a duzzogást.
Felment nekem is a cukrom és mondtam neki, hogy így hogy akarja majd hogy a lányunk bizalommal forduljon hozzánk, ha ő egy ilyen fontos dologban ilyen hisztit csap. Kicsit összekaptunk.
Hogy csillapítsam le? Nem szeretném, hogy ezzel kínozzuk a lányunkat. Csak szerintem reagálja túl?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Annak aki tuskózik, meg idiótázik, nagyon remélem, hogy nincs gyereke.
Nem azért, mert apuka jól reagált, mert nem reagált jól az egyértelmű. De, hogy hogy nem lehet felfogni apuka reakciójában azt a mély érzelmet és szeretetet, amit a lánya iránt érez, az megdöbbentő. Megviselte lelkileg, hogy a kislánya, már nem kislány és egyelőre érzelmileg sokkolta, mert félti és szereti. Ennyi. Pont. Meg fog nyugodni és biztosra veszem, hogy bocsánatot is fog kérni a túlzó reakciója miatt, csak érzelmi sokkot jelentett neki az infó. Ezt csak az érti, aki átélte.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

42
Azért ne csináljuk mar ugy mintha a 2 lábát vágták volna le.
Felnőtt ember, ez az élet rendje.
A reakciója nevetséges.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szegény lány. :/ na ennyit az oszinteségről meg arról hogy forduljon bizalommal felétek. A higgadt reakció ha nem is tetszik a ferjednek a szitu annyit kellett vna mondani h meg várhatta tok vna , kar volt elmondani így. Férjed pszichológiai eset, duhrohamai vannak kezeltesse magát. Amúgy ő 18 evesen nem dugott?
Ha nem akkor ritka szerencsetlen!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az ilyen apukáktól megkérdezném, mi lenne helyes a lánya számára, milyen életmód.
Gondolom egy szobában való dekkolás az apuka haláláig, kapcsolatok nélkül, stb.
Fantáziájában hányszor qrja meg az ilyen ösztönállat apuka a saját lányát vajon?
Beteg ember, de tényleg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!