Hogy csillapítsam le a férjem? Csak szerintem reagálja le rosszul?
A lányunk az egyetlen gyermekünk, és nagyon későre jött. Mi túl vagyunk az 50-en, ő meg idén lett 18 éves. Mindig a széltől is óvtuk, a férjemnek ő volt a szeme fénye, és bármit megtett érte.
A tegnap a lányom hazajött és kérte, hogy üljünk le vele beszélgetni. Elmondta, hogy lefeküdt a barátjával. Ő volt neki az első, de ismerjük a fiút és nagyon kedveljük is. Nekem nagyon jól esett, hogy egy ilyen dologban ilyen nyílt és közvetlen volt velünk, hogy őszintén beavatott a magánéletében, holott már felnőtt korú és nem is vártuk el ezt tőle. Szó szerint meghatott az őszintesége és bár váratlanul ért, normálisnak találom, hogy ebben a korban már a saját útját járja. Mindig arra tanítottuk, hogy forduljon bizalommal hozzánk, bármi is van, mert mindent megoldunk együtt.
Viszont ahogy ezt meghallotta a férjem, elkezdett csapkodni, káromkodni és egész estig be sem jött az udvarról. Sétált fel-alá, motyogott magában és amikor bejött, senkivel nem beszélt csak elment lefeküdni. Az éjjel kimenet a mosdóba és sírt, ma pedig folytatta a morgolódást és a duzzogást.
Felment nekem is a cukrom és mondtam neki, hogy így hogy akarja majd hogy a lányunk bizalommal forduljon hozzánk, ha ő egy ilyen fontos dologban ilyen hisztit csap. Kicsit összekaptunk.
Hogy csillapítsam le? Nem szeretném, hogy ezzel kínozzuk a lányunkat. Csak szerintem reagálja túl?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Emlékeztesd arra az időre, amikor ő kefélte sorra a csajokat! :)
Persze az is előfordulhat hogy nem volt egy Casanova. De mindenképpen túlreagálja! Viszont nektek előre kellett volna beszélni vele, hogy tudjátok óvni a buta lépésektől. Itt viszonz úgy néz ki hogy leinformált fiúról van szó.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nagyon szép bizalmas kapcsolat van köztetek, ha így beavatott a lányotok.
Ezt a férjednek nem ártana tudni, és nem megtörni, mert ezek után lehet, hogy nem fog ekkora bizalommal viseltetni őfelé, neadjisten ideje korán teherbe esik, nem fogja merni elmondani stb. A férjedet, ha komolyan ennyire dühíti a dolog akkor dühöngjön magában (bár nem
jogos) de a kapcsolatuk érdekében jó lenne, ha ezt nem fejezné ki bővebben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem volt felkészülve a helyzetre. Nyilván lehet azon rugózni, hogy túlreagálta, de neki gyanítom tényleg ennyire fájt.
Én leülnék meghallgatni, beszélnék vele. Szerintem csak fel kell dolgozza, hogy felnőtt a gyerek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Aki szerint problémás, ha egy 18 éves lány a barátjával lefekszik, az beteg, meg az az apa is, akinek ez lelki törést okoz.
Teljesen természetes és normális, hogy egy ilyen idős nőnek van párkapcsolata, és ebbe a szex is beletartozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!