Hogy csillapítsam le a férjem? Csak szerintem reagálja le rosszul?
A lányunk az egyetlen gyermekünk, és nagyon későre jött. Mi túl vagyunk az 50-en, ő meg idén lett 18 éves. Mindig a széltől is óvtuk, a férjemnek ő volt a szeme fénye, és bármit megtett érte.
A tegnap a lányom hazajött és kérte, hogy üljünk le vele beszélgetni. Elmondta, hogy lefeküdt a barátjával. Ő volt neki az első, de ismerjük a fiút és nagyon kedveljük is. Nekem nagyon jól esett, hogy egy ilyen dologban ilyen nyílt és közvetlen volt velünk, hogy őszintén beavatott a magánéletében, holott már felnőtt korú és nem is vártuk el ezt tőle. Szó szerint meghatott az őszintesége és bár váratlanul ért, normálisnak találom, hogy ebben a korban már a saját útját járja. Mindig arra tanítottuk, hogy forduljon bizalommal hozzánk, bármi is van, mert mindent megoldunk együtt.
Viszont ahogy ezt meghallotta a férjem, elkezdett csapkodni, káromkodni és egész estig be sem jött az udvarról. Sétált fel-alá, motyogott magában és amikor bejött, senkivel nem beszélt csak elment lefeküdni. Az éjjel kimenet a mosdóba és sírt, ma pedig folytatta a morgolódást és a duzzogást.
Felment nekem is a cukrom és mondtam neki, hogy így hogy akarja majd hogy a lányunk bizalommal forduljon hozzánk, ha ő egy ilyen fontos dologban ilyen hisztit csap. Kicsit összekaptunk.
Hogy csillapítsam le? Nem szeretném, hogy ezzel kínozzuk a lányunkat. Csak szerintem reagálja túl?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

A férjed nagyon rosszul reagálta le a dolgot, aminek 2 okát tudom elképzelni elsősorban:
1. A lány volt az ő hercegnője, idealizálta stb. (lányos apáknál gyakori), és amikor ettől eltérően cselekedett a gyerek (amint azt kellett neki nagyon is helyesen), akkor benne ez a kép csorbult.
2. A gyerek szüzességének elvesztése a felnövés egyik határköve. Azaz a gyerek elrepül, azaz felnőtt, azaz ő (a férjed) már öreg (legalábbis így gondolja), és már nincs rá szükség stb. Ez az életközépi válság. A sírásból gondolom, hogy ez lehet az oka.
3. Esetleg még az, hogy a lányod meg merte lépni azt, amit és amikor kellett, ő meg lehet, hogy nem, és emiatt sokmindenről lemaradt, és emiatt a sors által meglopva érzi magát.
Négyszemközt komolyan el kell a férjeddel beszélni. Valami nagyon mélyen lévő baja van. Pszichoterápia segíthet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nyugodj meg, egy apa teljesen másképpen reagál rá, hogy az egy szem lánya odaadta magát a barátjának.
A férjed majd lecsillapszik, megemészti.
A lányodnak pedig magyarázd el, hogy miért viselkedik így az apja és azt is, hogy nem az őszinteség volt a gond.
29
A férjem nem degenerált, sem barom. Köszi.
30
Köszönöm.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!