Mièrt ilyen az apám?

Szerintem dehogyis szereti. Tehát nem. Használja őt (a gyerekét használja), arra, hogy körbeugrálja őt, és mindent az ő kívánsága szerint cselekedjen. Tehát ez nem jó. Ha szeretné őt, akkor azt talán a "gyerek"--mer mostmá felnőtt- is érezné, és menne magától; jó, okés, mondjuk nem minden héten, de akkor gyakrabban menne is magától a gyerek, ha az apja szeretné. Mert, ha szeretné őt, akkor azt ő (a "gyerek) is érezné. Ha valaki csak folyamatosan házsártoskodik, hepciáskodik fölötte; meg szal ilyen vele a stílusa, az nem szereti. De viszont, lehet , hogy ő sem tudja, mi az a szeretet. Meg amúgy lehet, hogy ő is úgy lett nevelve, hogy csak kötelességek lehetnek; csak azok létez(het)nek; és akkor nem volt más a számára; és élete pl lehet,hogy neki se volt nagyon, és ebbe keseredett így bele; de tehát nem feltétlenül tudja mindenki, hogy mi az a szeretet; és létezhet még olyan is, aki azt hiszi, tudja mi az a szeretet; de közben meg tökre nem tudja. A szeretet nem itt kezdődik, az egy lelki kötelék. Meg hát ugye a gyereke felé amúgy legkönnyebb dolog lehetne pl a gyerekét szeretni. Tehát ki más tudná kiváltani a szeretetet, a feltétel nélküli szeretetet legjobban, mint az ember saját gyermeke. És tehát, hogyha még ez a gyermek sem képes rá, akkor érted, akkor ki? Lehet, hogy az apukája is azt hiszi, hogy ő szereti a gyermekét; de pedig ez tehát így nem. Viszont aki nem tudja, nem ismeri magát ezt az érzést, azt a szeretetet, annak nem tudod elmagyarázni, hogy mi az. Vagy csak nagyon nehezen. Meg lehet, hogy például ez az """"ömlengős"""", kötődünk egymáshoz-téma nem is nagyon érdekelné az apját, merthogy ő egy ilyen tökre racionális ember; és ő ezzel így elvan; nem kutatja az érzelmeket. Lehet, hogy nem is gondolná, hogy milyen érzelmek vannak. A szeretet az olyan, amikor örülsz a másik létezésének, hogy "dejó, hogy ő van". Szóval még nem is kell csinálnia semmit; pl nem kell elmennie ide-oda, hanem pl elég; hogyha csak ül egy helyben én nem csinál semmit; és akkor az ember még ígyis örül neki. Tehát már a puszta létezése is örömet okoz, nem kell, hogy bármit csináljon. Na, tehát az olyan, a szeretet. De tehát ennyit el lehet neki mondani, meg hogy az egy érzés. Jó, mondjuk érzésből lehetséges, hogy eddig az apjának csak keserűségben, meg haragban volt része; na, a szeretetet is hasonló módon lehet érezni, mint a dühöt; csak a szeretet az pozitív; a szeretet az egy ilyen felemelő dolog, amit a másik vált ki az emberből, hogy örülünk neki, akkoris, hogyha pl nem jött-ment el ide-oda és akkor, amikor mi szerettük volna, és nem ugrott az első szavunkra; tehát, az nem ilyen számonkérő. Csak örül a másiknak, örül a másik létezésének, hogy dejó, hogy van. :)

*Szerintem simán lehet, hogy fél is kötődni az apukája, és az életében eddigis mindent csak kötelességből csinált, és közben elfelejtett élni, kimaradt maga az élet az életéből, mert mindig csak kötelességeinek tett eleget; és akkor ettől kicsit megkeseredett, besavanyodott; lehet, hogy ettől egy picit- akár tudatosan is, vagy tudattalanul- kicsit egy ilyen """"robotgéppé vált"""" , és lehet,hogy tudatosan szabadult meg az érzelmeitől, hogy ne tudjon sérülni lelkileg, mert már annyi rossz érte. Mondjuk lehet valaki alapból is ilyen zsörtölődős talán; főleg most, a 21. században, ami nem feltétlenül a legkellemesebb korszak, na, de hát ez van:S Ettől függetlenül a kérdező még próbálhatja megérteni , vagy akár konkrétan, kifejezetten megfejteni az apját; hogy miért ilyen. Meg ettől függetlenül, ha úgy érzi, szeretne törődni az apjával, akkor törődhet, de szerintem nem kötelessége. Jó, mondjuk éhenhalni azé pl ha nagyon szegény, akkor ne hagyja, de mondjuk szerintem tök jogos, hogy csak akkor néz rá, amikor ő akarja; pláne, ha nem jó a kapcsolatuk; szerintme nem kell, hogy törődjön vele igazándiból, hanem el lehet kerülni talán az összes konfliktust azzal; hogy tehát olyan emberek, akik nem szeretik egymást, nem beszélnek ha nem muszáj; és akkor mindenki boldog, mert nem lesz konfliktus.