Mit csináljak? Menjek oda hozzá, vagy maradjak "elzárkózva"?

Januárban meghalt az anyai ági nagymamám, és Őt nagyon lesújtotta. Engem is megviselt, de hamar túltettem magamat rajta, és úgy tűnt, ő is kezd megnyugodni. Most viszont, hogy közeledik a temetés, megint "furcsán" viselkedik. Hol szinte már kiskamaszként viselkedik, hol pedig csak rosszkedvűen megy fel-alá a kertben, és mondogatja, hogy milyen rossz napja volt. Néha már azzal a hangszínnel, hogy szinte kihívásnak venné az ember, és tetéznie kéne, hogy bezzeg neki mennyire rossz volt.

Ne értsetek félre, megértem, hogy neki nehéz ez az időszak. De a gond az, hogy én nem tudok mellette állni. Úgy értem, hogy vigasztalni nem tudom, nem merem felhozni a témát. Ha ő beszélgetne velem, általában iskola van még, és nincs sok időm. Ha pedig 20 percnél tovább együtt vagyunk, és elbeszélgetünk meg elvagyunk, annak mindig az a vége, hogy egy hangszíntelen mondat, vagy egy téma gyors, de nem bunkó lerázása miatt kijelenti, hogy türelmetlen vagyok vele.

Nekem pedig ez nem esik valami jól, ahogy az sem, amikor szinte büszkén mondja, hogy irigy a problémáimra.

Ilyenkor bemegyek a szobámba, és igyekszem lenyugodni, mert tudom, hogy nem esnek neki jól az ilyen "veszekedések".

A lényeg: anya és az én érdekeimet szem előtt tartva szerintetek melyik a jobb? Ha kevesebbet vagyok kint, ezzel nem kockáztatva az ilyen eseteket, vagy ha kint vagyok vele, és a néhány kellemetlen mondatát lenyelem?

Ui.: az önkontroll egész jól megy. Nem hisztizek, és nem vagyok extrém bunkó. A legdurvább kitöréseim is inkább befelé irányulnak. Magyarul ez nem megoldás sajnos.

Bocs a regényért. 😅

16