Mit tegyünk?Anyukám megkeseríti az életünket.Mindenbe bele szól,mindenre kíváncsi,belenéza szatyorba, hogy mit vettünk,ócsárol minket,a szemünkbe pedig hízeleg.Anyagilag nem tudja eltartani magát,dolgozni nem tud.Apukám sajnos elhunyt.Bővebben lent.

A férjemmel és a kislányommal élünk együtt anyukámmal. Amióta férjhez mentem a kapcsolatunk megromlott. Mindenbe bele szólt és szól a mai napig is. Mindketten dolgozunk, ő vigyáz az ovis kislányunkra. Viszont a kislányunk mindig panaszkodott rá,alig hittük el amit mondott. Emiatt vettünk egy kamerát. Nem foglalkozott vele,nem érdekelte a kislányunk. Ha elmegyünk valahova, egyből a szobánkba bemegy, mindent kritizál és mutogat, leböcsmérel. Miután bejelentjük,hogy elmegyünk otthonról az ablakba köt ki és addig néz, figyel míg a látóteréből ki nem megyünk. Ha a másik irányba indulunk el, akkor rohan a szobánk ablakához és onnan figyel. Közben a férjemet elmondja mindenféle lusta, semmirekellő embernek. Pl.:ha autóval megyünk a kislányért az oviba. Ha kilincsre zárjuk az ajtót mielőtt elmegyünk dolgozni, ő fogja és ezekkel a szavakkal sarkig kinyitja "minek bezárni ezt a qrva ajtót". Én közben kismama lettem, táppénzen vagyok itthon veszélyeztetetten. Engem, miután a férjem elmegy dolgozni, nem hagy békén, ezt kell csinálni, azt kell csinálni. Nem mosogat, felhalmozza a mosatlant.Nem foglalkozik semmivel,csak hogy mi mit csinálunk,autóval megyünk-e, merre megyünk.Boltról boltba rákérdez hol voltunk.Ha valami nem tetszik neki gyűlölettel néz ránk.Új ruhát veszek,minek az.Mindenre negatív véleménye van.Emiatt nem mindent mutatok meg,hanem a szekrényben dugdosom.Az udvarra nem tudunk kimenni, hogy ne nézzen minket az ablakból.A 2 éves autónk a szabadban van, mert nem engedte meg hogy az udvarra tegyük a ponyva garázst, amit miatta úgy vettük, hogy a másik autóval át tudjon menni rajta. Költözés esélytelen,mivel anyagilag nem tudja magát ellátni.Sehova nem megy, mindenhova minket küld, mivel alapból megyünk és útba esik. Mit tegyünk? Hogy reagáljuk le ezt az egészet? Már teljesen boldogtalanok lettünk emiatt és minden napunk az ideggel telik. Menjünk mi pszichológushoz, hogy hogyan tudjuk ezt kezelni?