Hogy értessem meg anyámmal, hogy nem vagyok függő? 18
Folyton vitatkozik velem, hogy túl sok időt töltök a laptop előtt vagy a telefon előtt, és hogy semmi értelmeset nem csinálok. Ezt azóta csinálja, hogy digitális oktatás van. Ő dolgozik és apu is, többnyire egyedül vagyok itthon,így ő úgy értelmezi a helyzetet, hogy nekem ez egy olyan szünet mint nyáron, tehát semmi dolgom nincs szerinte, biztos semmit nem csinálok egész nap csak azt a "szrt" lesem. (ehhez képest valamiért jó jegyeim vannak, meg sokszor valami csoda folytán rend varázsolódik a délelőtt folyamán a nagy semmittevésemtől)
Hiába magyarázom, hogy napi minimum 2-4 vagy akár több órát megtartanak élő időben online, a házifeladatok egy része is word dokumentumban van elküldve, géppel írva kell leadni. Nem fogja fel, mert szerinte a telefonon, laptopon nem lehet tanulni, tehát ebből adódóan szerinte semmit nem csinálok. Úgy tényleg tanuláson kívül is töltök időt online, talán kicsit többet mint alap esetben, de ez elkerülhetetlen, barátokkal talizni nem tudok, mindenki messze lakik, valahogy meg kapcsolatot kell tartani. Illetve egy játékkal játszok, plusz olvasni is sokszor online szoktam. De egyébként a digitális oktatás teszi ki a napi online töltött max 12 óra részét. Egyébként hétvégén kevesebbet vagyok gép elött, tehát beláthatná igazán, hogy nem csak szórakozás miatt netezek annyit hétköznap, pláne, hogy annak a nagy része akkor van, amikor nincs otthon anya.
Konkrétan olyanokkal jön, hogy kikötteti a netet, mert függő vagyok. Vagy olyat is mond, hogy csinálhatnék valami értelmesebbet, ahelyett, hogy azt a "szrt" bámulom egész nap, például NÉZHETNÉK TÉVÉT. (Aha, az sokkal értelmesebb.) Egyébként közös családi program csak velem és a szüleimmel olyan szinten nincs, hogy nem emlékszem olyanra az elmúlt 10, ha nem több évből, hogy közösen leültünk ebédelni. Apu nem beszél senkihez, el van magába, nézi a tévét, anyu is, csak máshol, esetleg játszik valami candy crush szerű játékot. Ha anyuhoz beszélek, ő sokszor sinán nem válaszol, esetleg közbevág, hogy őt nem érdekli amit mondok. Aztán meg sajnáltatja magát, hogy azért rossz a kapcsolata v elem, mert én semmit nem mondok neki, mert folyton a neten lógok, vagy egyéb olyan kifogások, amiknek az a lényege, hogy az én hibám, hogy rossz a kapcsolatunk vele. Szóval ebből kiindulva, az se lenne meglepő ha simán függő lennék, mert akkor se beszélnénk ugyan úgy, mint most.... De nem vagyok függő, mivel többnyire a suli miatt vagyok online. Anya meg engem állít be függőnek.
Hogy értessem meg vele, hogy nem vagyok függő? 18
Elmondom, hogy mi van. A probléma valójában sokkal egyszerűbb, és ezáltal rosszabb, mint gondolod..
Egy generáció - aki az életét végigmelózta könnyű vagy nehéz fizikai munkát végezve - már egyszerűen nem képes, és nem is akarja megérteni azt, hogy valaki azért kaphat fizetést, vagy azért juthat előrébb az életben, mert a számítógép előtt ül. Nem képesek megérteni, nem képesek felfogni, számukra ez teljesen érthetetlen, hisz egész életükben felkeltek korán, bejártak a munkahelyükre, majd hazajöttek.
Ebben persze sajnos van egy jó adag rosszindulat is... aki 40 évet végigdolgozott egy szar helyen, az joggal gondolhatja azt, hogy a mai fiatalok szart sem csinálnak, csak a gép előtt ülnek. Nem érti, nem tudja felfogni. Én 34 éves vagyok, IT-ban dolgozom (home officeban lassan 1 éve) és édesanyám a mai napig úgy kezeli ezt a szituációt, mintha semmit nem csinálnék. Nem képes megérteni, hogy dolgozom egész nap, és megbolondulok annyi munkám van. Ő annyit lát, hogy a gép előtt ülök egész nap, otthon vagyok (tehát bármikor meglátogathat, mert amúgy sincs semmi dolgom).
Nem fogod tudni megértetni velük. Fogadd el. Tanulj, és költözz el minél hamarabb én azt javaslom. Ez egy gap, amin túl kell lendülni.
Szerintem első lépésként meg kell próbálni elmagyarázni neki a helyzetet. Pontosan.
Tehát pl.:
A tanárok ugyanúgy megtartják az órát és nekünk videó chaten keresztül végig kell nézni. Ez naponta 2-4x 45 perc. A szünetek is ugyanúgy vannak, mint általában. Ha nem tesszük, beírták hiányzónak. A házifeladatokat gépen be kell pötyögnünk és elküldenünk, egyébként házi hiányt kapunk. Dolgozatokat is írunk online, ahol kamerán keresztül figyelnek minket.
Szóval ne csak annyit mondj, hogy tanulok.
2. Lépés
Mutasd meg neki. Nézd anya, itt vannak a kérdések, kikeresem a tankönyvből és bepötyögöm a válaszokat. Ez kb. fél óráig fog tartani. Nézd, ilyen egy online óra. A tanár beszél, mi pedig jegyzetelünk.
3. Ne járj be
Hagyj ki 1-2 napot, hogy lássa, beírták hiányzónak. Ha rákérdezz, mond, hogy ez van ha nem hallgatod meg a 2-4x 45 perces előadást.
4. Beszélj a tanáraiddal
Ha ez sem működik, írj a tanáraiknak egy-egy e-mailt, ahol elmagyarázod a helyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!