Az a baj, hogy van egy kiskori barátom akivel nagyon jóba vagyok?

18 éves fiú vagyok. Általanos első óta van egy barátom akivel egy faluba is lakunk. Közepsuliba ugyanabba a suliba mentünk bár nem ugyan arra a szakra ami nem direkt volt csak pont így lett. Szinte minden nap találkozunk és vagy ő jön át hozzánk vagy én megyek hozzájuk. Azon kívül meg szoktunk gépen játszani és közbe discord-on beszélni. Rajta kívül csak egy két haverom van de nagyon más barátom nincs. Anyám azt szokta mondogatni, hogy miért kell vele ennyit találkozni meg miért beszélek vele ennyit. Most a vírusos időszakra tekintve nem is találkozunk mással csak egymással. Nemrég az apjának pozitív lett a covid tesztje ezért ugye karantémba voltak és az alap karanténra rádobtak még pár nap önkéntes karantént. Amikor ennek vége lett átjött hozzzánk, hogy újra találkozzunk. Átöleltük egymást és bementünka házba majd annyira elment az idő, hogy kb este 10-kor jöttünk rá, hogy már nem tud hazamenni és utá csak úgy itt marad még 1-2 napig. Amikor elment akkor meg apám "odahányta" nekem, hogy amikor jött úgy öleltük meg egymást mint egy pár. Amit azért mondott mert én a nyakánál öleltem át és félig lábujjhegyen is voltam mert ő magasabb nálam. Meg olyanokat vágnak hozzám, hogy miért nincs barátnőm meg mikor lesz barátnőm és apám szokta mondogatni, hogy a csajozással kéne foglalkozni helyette. Már milliószor mondtam, hogy hagyjanak békén és volt már amikor azt mondták, hogy békén hagynak de nem teszik. Meg ha beszélek vele discordon és közbe/utána kimegyek inniért vagy kajáért akkor jön a már megint vele beszélsz? Ha mondom, hogy igen és? akkor jön a szemforgatás és a "semmi". Nem értem miert baj, hogy beszélek vele és rég óta jóba vagyunk. Ha megkérdezem ezt tőlük akkor meg jön a "semmi". Hogyan állítsam le a b@szogatásukat? Már nem tudom mit kéne mondanom nekik

(Egyébkent ha itt van akkor tök rendesek a szüleim vele)