Mi a jobb a gyermek szempontjából?
Melyik a jobb a gyerek szempontjából hosszútávon?
Anya és apa együttélnek, ritkán vitáznak, de már nem tekintenek nőként és férfiként a másikra, inkább egy jó testvéri viszonyként írnám le a helyzetet és így együttmaradnak.
A másik verzió szerint (amit férjem elutasít) elválnak mindenféle sárdobálás nélkül és mindenki új életet kezd.
Én magam ez utóbbit találom járható útnak 2 okból is.
Az egyik, hogy a gyerek nem azt követi le mintaként, hogy anya és apa mennyire szereti egymást és hogy is működik egy normális család, hanem hogy csak élnek egymás mellett mint két jóbarát.
Nem biztos hogy szerencsés, ha ezt hasznosítja majd a saját életében.
A másik, ha nem a gyerek szemszögéből nézem a dolgot: mindkét felnőttnek szerintem szüksége van egy társra (mind lelkileg, mind testileg).
Férjem azt mondta, hogy ő azért vállalt gyereket, hogy ő nevelje fel és nem más férfi. Ami rendben is volna, ha normális családként működnénk és nem csak apa és anya létezne ebben a családban, hanem a férfi és a nő is.
Én így nem tudom elképzelni hosszú távon az életemet.
A gyerek most 2 éves, illetve eddig nem volt 3. fél a házasságunkban ez biztos. Én személy szerint nem is tervezem, hogy legyen, inkább elválnék.
Melyik a jobb döntés?
Mindenki véleménye érdekel, de olyanokéra is kíváncsi lennék akik úgy nőttek fel, hogy csak miatta/miattuk maradtak együtt a szülők.
Azért lássuk be, kérdező, hogy itt a gyerek érdeke szóba nem kerül.
Itt CSAK egy dolog van: TE. Meg TE, meg még TE, és TE is.
A férjed sem számít semmit, meg a gyerek se, csak te.
Túlgondolod. Farmeros csajokra gerjed? Na és? Tudod te hány sokkal gázabb fétis van??
Ne légy bolond, csinálj belőle poént. Vegyél muris farmereket, és azokban garsszálj otthon vigyorogva. Próbáld más szemszögből megközelíteni. Tudod, mire vágyik. Semmi mocskosat nem kell tenned, hogy kielégítsd a vágyait...csak farmernaci, semmi több.
Ezért majd 20 évet eldobni botorság lenne.
Na most az egyik elkezdi a TE dolgot, a többi majd folytatja.
Az ember nem döntés alapján undorodik meg valamitől. Egyszerűen undorodik, ezt nem lehet elnyomni.
"Tudod te hány sokkal gázabb fétis van??"
Kit érdekel? Nem kell eltűrni semmit, csak mert mást erőszakolnak.
42-es vagyok. Cserébe megkérheted, hogy szerezzen tűzoltó egyenruhát, vagy ilyesmi. Mert erre majd minden nő gerjed, mégsem tartjuk abnormálisnak....
Szerintem.
44-nek
Túltolod te is. De akkor legyen, váljon el, a gyerek nőjön fel apa nélkül, csak mert anyából kiveszett a humor és a játékosság.
Igazad van. Hogy képzeli apa, hogy anya felizgatná egy szimpla farmernadrágban?! Elnyomó, soviniszta, perverz hím! Kukába vele!
Az meg, hogy ezen kívül remek társ, kit érdekel, elvégre csak öntudat legyen és büszkeség a végsőkig.
Idegeneket kukkolt. Efelett elsiklotok.
Emiatt lesz gusztustalan. Ha csak elém állna, hogy tetszik neki a farmer, azt mondom, oké menjünk, vegyünk. De ez csak a kukkolás miatt derült ki, és ez az a pont, ami undorító.
Farmerfétisessel élni? Oké. Olyannal, aki idegeneket videóz? Na nem.
"Egyszerűen undorodik, ezt nem lehet elnyomni."
Erre találták ki a családsegítőt és a pszichológust.
Ezért lenne érdemes elmenni.
48: "Idegeneket kukkolt."
Nem kukkolt.
Én azt nevezem kukkolásnak, ha mondjuk leskelődik egy strandöltöző kulcslyukán, vagy ha kamerát tesz föl oda, hogy lássa a levetkőző nőket. Vagy ha közösülő párt, önkielégítést végző nőt les meg.
Ő ehelyett mit csinált?
Ott ült vele szemben a vonaton egy felöltözött lány és megnézte, ez mitől kukkolás? És ha nem az, akkor azért, mert lefényképezte, miért válna kukkolássá? Elismerem, nem szabályos, megsérti a lány mittudoménmilyen jogait. De nincs benne perverzió, ez nem kukkolás. És a képeket rajta kívül senki nem látta, csak egyszer a felesége amikor véletlenül előkerültek, és akkor ki is törölte.
Én fétisnek se nevezném ezt a farmeros dolgot. Ha egy jó alakú nőnek jól rásimul a combjára és csípőjére a farmer, azt megnézi egy férfi. Nincs ebben semmi különös.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!