Miért viselkedik úgy, mint akinek elege van belőlem és a legnagyobb ellensége vagyok? 53/ff

46-os: Kb 2 hónapja?

A vírus előtt rutin volt, hogy amikor megyek és megjövök, akkor arcpuszi, de a vírus beköszöntével a gyerek elhagyta, ahogy azt is, hogy megissza a korsómból a hidegvizet vagy teát, és kevesebbszer hagyja el a lakást. Mindezt arra hivatkozva, hogy a cukorbetegek, mint én, több az esélye, hogy elkapják, és nem akar semmit hazahozni nekem. Egyébként se vittük soha túlzásba az ölelgetést, ahogy a szeretlek kimondását se. És nem, nem azért, mert nem szeretem. Anno az én apám se vitte egyiket se túlzásba, és nem azért mert nem szeretett, hanem mert tettekben nyilvánult meg. Igenis szeretem, és nem csupán kötelességből tekintek rá. Ezerszer megtehettem volna régen, hogy a nagyanyját felkeresem és akkor intézze ő a lánya gyerekét. Vágytam a gyerekre és mindig mellette voltam, akármilyen hihetetlen. Amikor alsó tagozatban csúfolták, én mentem be és szedtem le a gyerekek fejét, hogy mit képzelnek. Amikor kétszer is szakiskolát váltott, mert az egyiknél nem jött be a szakma, a másiknál nem hagyták békén a "menőarcok", támogattam és elmentem vele, hogy kiiratkozzon és átiratkozzon oda, ahol most is végzi a tanulmányait. Amit a saját erőmből tudtam, mindig megadtam neki. Az tény és való, hogy nem lelkizős vagyok, de mindig ott voltam amikor a segítségemet kérte, legyen szó az első havibajáról és úristen mit csinálnom, mit kezdjen a betéttel, vagy arról, hogy iskolát váltson, vagy már rég szeretett egy macskát, ezért a volt munkahelyemen közelében lévő, csontsovány kóbormacskát orvoshoz vittem, aztán haza.

Meg a francokat nem lehet élete. Sokat nem voltam otthon, mert dolgoznom kellett. Sosem szabtam meg, hogy nem mehet el. Sőt mi több, kiskorában is unszoltam, hogy ez, az, amaz érdekli e, az iskolában lévő foglalkozásokra akar e menni, vagy bármerre. Sunyiban és az engedélyemmel is megtehette volna, mégsem tette egyszer sem. Se velem, se egyedül, se mással. Világ életében otthonülő típus volt.

Azt se tiltottam soha, hogy bulizni menjen. Kvázi minden megengedett volt neki kiskorától kezdve, de soha nem használta ki. Saját gyerekkoromban mindig sportoltam, mentem valahova, alig voltam otthon anyával. Lényeg, hogy xy időben érjek haza. A lányom teljesen az ellentétem. Tisztelettudó és illedelmes, de elengedni nem tudja magát, nem tud barátkozni, és mivel túl merev, igazán az időseken kívül, mert a szomszédjaink azok voltak, szocializálódni se. Egyszer erőszakoltam rá, hogy menjen el társaságba, valamilyen foglalkozásra, utána soha többet, mert amire azt mondja, nem fog neki tetszeni, nem akarja, az tényleg nem fog tetszeni neki és csak húzza a száját és várja a végét.

Sokszor mondtam neki, nyugodtan mehet bulizni, nem kell ahhoz részegre innia magát, csak azt tudjam hol van, mobil legyen nála és kb mikorra várható, ha gond van hívjon, és ne legyen részeg. Máig tartja magát ahhoz, hogy nem érdekli, neki az nem élvezet, és alkohol fogyasztásra sem vágyik, jobban szereti a csapvizet. Pont hogy arra ösztönöztem mindig, hogy menjen világot látni, ki a lakásból.