Mit tennél? anyuka pénzköltése, folytatás...

Tehát kirúgtad, aztán most mosdatod a szerecsent, hogy de és neked milyen rossz, hát nyilván, hogy áthelyezted.

És a gyerekre szánt pénzt a kutyára költötted.

Azt hiszem, van elképzelésem, kinek adok igazat a történetben.

A jócskán felnőtt(22éves), gonoszkodó, hazudós, háztartásba nem segítő, rákos haldokló anyukáján nem segítő, gyerekének mondta, hogy költözzön egy időre a nagymamához, mert elege van belőle.

Én imádom a gyerekem, tényleg, de ha csak kihasználna és gonoszkodna velem, eltartást kérne felnőttként a semmiért cserébe, kiszolgálást, illetve megalázna azzal, érzelmileg bántalmazna azzal, hogy az ő rá időt sosem szánó erőszakos apja, aki néha küldött pénzt sokkal jobb szülő volt, én is kiraknám egy időre. Ne vicceljetek már, ha az agyamra megy a 6 éves gyerekem az önzőséggel, erőszakossággal, akkor is átküldöm a szomszéd szobába fél órára, amíg lehiggadok, pedig nem csinál semmi extrát..

Annyi, hogy az anyuka nem balek, hogy eltartsa azt a felnőttet, aki megalázza. De szemét mi, hogy nem akar lábtörlő lenni tovább?

Egyébként kicsit mártír, az a rész nekem sem jön be, hogy hálát vár az önfeláldozásért, illetve a "ha már nem kerested ne keresd" elvvel sem értek egyet, azzal meg pláne nem, hogy a gyereknek járó tartásdíjat visszautasította(ehhez egy anyának sincs joga), de ezek legyen a legnagyobb hibái, hogy a gyereke nem élt luxusban és pár napig csak 13 fok volt a lakásban..

Egyébként tiszteletet elvárni nem lehet, ez csak 10 éve futott be, azt ki kell érdemelni.. a gyerekkel kell beszélgetni, ha értelmes megérti a dolgokat, és biztos anyuka is nehéz eset, de ő is csak ember, alapvetően jót akart, nem ütötte és nem alázta a gyerekét.. Én lecserélném a szüleimet rá, nekem kijutott pár pofon, alázásból meg extrák.

Az a gyerek élt kanadában, milliomos az apja, nem kellett házimunkát végeznie, nem nélkülözött soha(azt a pár nap fűtést leszámítva, az semmi), nem ütötték meg, az anyja szerette, ráadásul biztosan gyönyörű ázsiai és magyar szülőkkel. Én irigylem. Amúgy az animék klasszak.

Jó lenne átbeszélni a dolgokat, ha anyuka nem okolja ennyire a gyereket, az sem fogja támadni ennyire. El kell fogadni, hogy nem mindig kapjuk meg, amiket akarunk, de azért ELÉG JÓ életetek volt.

Utolsónak meg: Megnéztem volna a gyerek fejét, ha a szeretett kutyája meghal, mert neki új billentyűzet kellett a géphez, vagy új mobiltelefon.

Egyébként anyuka szépen ezt az összeget(kutya) visszaadagolhatta volna a lánynak, ha már saját döntésből nem fogadott el gyerektartást..

Apuka csak néha küldd pénzt és a nem kell pénz tőle között azért van egy nagy ellentmondás, ez nekem sem szimpi, de így sem éltek rosszul.

Érdekes egyébként, hogy az én lányom apja sem fizet gyerektartást, de sosem ajánlotta fel, mindig csak célzott rá, hogy majd, illetve egy darabig azért nem kértem, mert magát sem tudta fentartani évekig.. kíváncsi vagyok mi lesz, ha rajtam kéri számon a gyerekem, hogy miért nem tapostam ki belőle pénzt, hogy 18 évesen gazdagabb legyen.. :)

61-es: Sajnálom, hogy neked az egész történetből csak ennyi jött át. Mivel nagyon sokat írtam, gondolom a negyedét sem olvastad el. Nem költöttem a kutyára a gyerekre szánt pénzt, de mivel az én összes fizetésem orvosra, gyógyszerre ment el, kénytelen voltam egy részéhez nyúlni, vagy végignézhettem volna, hogy a kiskutya a szemem előtt hal meg.

Az elvett pénz nem károsította meg a lányomat, ő soha semmiben nem szenvedett hiányt, finomakat evett, nagyon szép ruhákba járt, táborozni ment, szórakozni, kiruccanni, étkezni, tanulásra, bármire mindig ott volt az apja pénze (amikor éppen bosszúból nem küldött, akkor az én pénzemből éltünk). Az egyetlen, amire nem adtam pénzt, az az alkohol volt, mert sajnos egy időben kezdett rászokni a nem megfelelő barátok hatására, ezt is nagyon nehéz volt kezelni, de sikerült.

Gondolom te inkább végignéznéd a kedvenced halálát, mint hogy elvegyél egy kis pénzt, ami senkit sem rövidítene meg.

És azért megnézném hogy te meddig tűrnéd, hogy a saját gyereked mindig számít rád, a szíved-lelked kiteszed érte, de közben állandóan lealáz, föléd próbál emelkedni, téged akar nevelni, ok nélkül mondja neked, hogy gyűlöl, és aztán cserben hagy, amikor neked lenne szükséged rá.

Mentségére azért felhoznám, hogy amikor a többszörös gerincsérvem okozta pokoli fájdalmak miatt alig bírtam járni, készített gyógynövényes kenőcsöt, és többször is belemasszírozta a hátamba.

Ja, és amikor a műtét után pár héttel rosszul lett elzárva a tűzhely, és az olaj felgyulladva összekormozta az egész plafont, szekrényeket, én pedig sokkos állapotban oltottam a tüzet és rohangáltam a nagy füstben, a lányom szó nélkül átjött és próbálta letakarítani, amit tudott. Ez nekem nagyon sokat számított, de egyébként meg amikor segített valamiben, mindig azt mondtam neki, hogy ha ezt vagy amazt megcsinálja, akkor kérhet cserébe bármit. Szinte mindig, amikor némi házimunka elvégzését kértem, akkor is azzal ösztönöztem, hogy kap valamit, ha megcsinálja (holott ez alap dolog lenne, nem járna érte fizetség), de én mégis megjutalmaztam. Csináltam neki finom forró csokit, kakaót, bármit, illetve megtettem neki bármit, amit az alap dolgok elvégzéséért cserébe kért.

Megértő, szerető, végtelenül türelmes és segítő anya voltam, és erre büszke vagyok.

Ezt semmilyen hazug poszt nem tudja megcáfolni. Apja helyett is apja voltam (soha nem is hiányolta az apját, nem akart vele lenni, nem akart vele élni, még látogatóba sem akart menni hozzá, de végül csak elment, mert az apja megfenyegette, hogy ha nem látogatja meg, nem küld pénzt). Pótoltam a hiányát azzal, hogy mindig számíthatott rám, a nap 24 órájában a rendelkezésére álltam, bármikor.

Annak ellenére hogy számtalanszor vérig sértett, és azokat tette, amiket leírtam a nagyon hosszú üzenetben.

Egyetlen egyszer próbált "kibékülni", ami abban merült ki, hogy írt nekem egy levelet, amiben közölte, hogy neki elege lett abból, hogy kupi van, hogy megcsinálja a házimunkát (azt a pár dolgot az ezerből, amire megkértem), és utána megint úgy néz ki (mert ugye én az akkori állapotom miatt még felállni is alig tudtam).

Még azt is írta, hogy ha ÉN megváltozok, és megofgadom az ő tanácsait, ő szívesen lesz a mentorom, ugyan nem költözik vissza, de eljön velem helyekre, átjön takarítani, és a többi. De csak ha megváltozom, valamint elmegyek pszichológushoz, mert komoly bajok vannak velem, meg kell gyógyulnom. Ez volt az ú.n. bocsánatkérő levél, amit szívem szerint intelligens módon lereagáltam, és köszöntem szépen de nem kértem a "bocsánatkérésből", mivel a levele tele volt azzal, hogy engem hibáztat mindenért, ő pedig volt az ártatlan áldozat, aki megbocsát, ha én megváltozom.

Kedves 62-es hozzászóló: Köszönöm, hogy elolvastad a nagyon hosszú sorokat, és megosztottad a gondolataidat. Annyit még hozzátennék, hogy amikor Kanadában fagyoskodtunk, én nem utasítottam el a gyerektartást (hiszen nagyon is szükségünk volt rá), az apa mondta, hogy ha nem fekszem le vele, akkor többet nem küld pénzt. És ezt be is váltotta, hónapokig nem hallottunk felőle. Amikor elborult az agya az elutasításom miatt, mindig ezt csinálta és ilyenkor a gyerekkel sem tartotta a kapcsolatot. Szó szerint feltételekhez kötötte az anyagi támogatást és a gyerekkel való kommunikációt... Csak akkor viszi őt ide-oda, akkor beszélget vele, akkor foglalkozik vele, ha hozzámegyek. Később már az is elég lett volna neki, ha csak szimplán lefekszem vele, de ebből nem adott alább. Ez volt a feltétele az anyagi támogatásnak és a gyerekkel való törődésnek. Mivel nem kapta meg amit akart, ezért bosszú állt. Többször is.

A másik dolog, hogy én soha semmit nem vártam el az önfeláldozásomért cserébe. Én egy olyan ember vagyok, aki szinte semmi jót nem kapott az élettől már gyerekkorától kezdve, de ennek ellenére mindig segítőkész és kedves volt mindenkivel, az idegenekkel is, cserébe semmit se várva. Úgy gndoltam, hogy mivel engem nagyon nem kényeztetett el a sors, legalább én adjam meg másoknak azt, amiben nem részesültem. Szeretet, kedvesség, nyugodt, boldog élet, és a többi.

Mindig mindenkit magam elé helyeztem. Igazából arravagyok a legbüszkébb. hogy válhatott volna belőlem egy keserű, rosszindulatú, gonosz lény, de mégsem lett így. Számtalanszor voltam a padlón, teljesen lenullázva érzelmileg, anyagilag, egészségileg, számtalanszor álltam már a halál kapujában, de mindig felálltam, és megtört szívvel ugyan, de folytattam annak ellenére, hogy még a családomtól sem kaptam meg az érzelmi stabilitást, szeretetet.

A mai napig a segítő elvet vallom, annyi változott, hogy most már kiállok magamért bárki előtt, és aki ok nélkül nekem esik, az megkapja amit érdemel. A "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" elvet a műtét után feladtam.

Mostantól mindenkivel úgy bánok, ahogy ők velem. És ezt az egész probléma-halmazt is ez az új elvem váltotta ki, mert nekem elegem lett. Soha semmit nem vártam cserébe a segítségemért, tetteimért, soha! De hogy gonoszságot, rosszindulatot, szemétséget kapjak érte, az már mindennek a teteje volt, besokalltam, és szerintem mindenki más a helyemben ezt tette volna.

Kedves 63, értem én, hogy szerecsenmosdatás, hogy hát semmiben sem károsította meg, hogy elvetted a pénzét, mert neked szükséged volt rá, és a lányod amugy is milyenmár.

Csak hát, leírtad, pont olyan vagy, ahogy a lányod lefest. Annyiban módosult, hogy esélyes, ő sem egy szent.

Ha már így szégyen-szemre kiteregetted a szennyest ország-világ előtt (ráadásul hazugságokkal megfűszerezve), akkor meséld el itt, hogy az a sok ember, aki engem ismer, miért nem lepődik meg, és min nem lepődik meg? Hogy elegem lett a több évnyi bántásodból és azt mondtam, hogy ennyi, nincs tovább? Hogy nem bírtam feldolgozni, hogy a halálomon voltam és még úgy is belémtapostál?

Igen, a sok ismerősöm/barátom közül senki sem lepődött meg azon, hogy elküldtelek a mamához, teljesen igazat adtak nekem. Engem szeretnek az emberek, keresik a társaságomat, és nem azért, mert olyan tökéletes vagyok, hanem mert mindenkinek megadom az alapvető tiszteletet, kedves és segítőkész vagyok, meghallgatom őket, pártatlan vagyok, és bármikor fordulhatnak hozzám anélkül, hogy cserébe bármit is elvárnék. Vagy esetleg most azt próbálod hazudni, hogy az ismerőseim tudják, milyen gonosz vagyok, ezért nem lepődtek meg, hogy elküldtelek innen ártatlanul?

Akkor sorold fel itt mindenki előtt, hogy az életed során mi volt az, amiben ártottam neked, hányszor volt kifogásolható a nevelésem, a hozzád állásom, mikor hanyagoltalak el, mikot nem hallgattalak meg, mikor nem álltam a rendelkezésedre, hányszor pofoztalak fel, amikor idegrohamot kaptál, mikor nem adtam tanácsot, miben kellett/kell nekem fejlődnöm? Soha semmi panaszod nem volt rám, egészen addig, amíg nálam be nem telt a pohár, és el nem küldtelek.

Amikor panaszkodtál valamiért, vagy néhány tanárra az iskolából, amikor többször is megaláztak az osztály előtt, azonnal intézkedtem és lejárattam a tanárokat a diákjai előtt. A hosszú évek alatt, amíg lenyeltem mindent, semmi panaszod nem volt rám. Úgy neveltelek fel, hogy nem hoztam haza mindenféle férfiakat, nem erőltettem rád mostohaapákat, nem éltem erkölcstelen életet, nem ittam, nem drogoztam, nem jártam el mulatozni sem.

Az, hogy rengetegszer megbántottál, nekem estél amikor rossz napod volt, vagy megjött, és többször is a tudomásomra hoztad, hogy nem szeretsz, azt nem tartom a saját hibámnak, hiszen ok nélkül kaptam ezeket, így ebben nem tudok fejlődni. Szóval miben változzak és fejlődjek én? Kérjek bocsánatot, amiért cserben hagytál, megaláztál és ott telt be a pohár nálam? Könyörögjek, hogy gyere vissza, és folytasd, amit csináltál itt? Ismétlem, az a furcsa, hogy csak akkor váltam szemét anyává, amikor kiálltam magamért és nem tűrtem tovább a szemétségeidet.

Ezerszer megmondtam neked, hogy ha még egyszer így bánsz velem, soha többet nem beszélek veled, de nem hitted el. Ebben fejlődjek? Tűrjem tovább, hogy belém taposs?

Amit a költekezésről írtál, az pedig mindennek a teteje, arra már szavaim sincsenek. Hogy én "minden új dolgot megveszek, amit meglátok", és a tanulmányidra küldött pénzt elszórom. Mik voltak azok az új dolgok? Mosogatószivacs? Tusfürdő? Mosogatószer? Mosópor? Sampon? Élelmiszer? WC-papír? Betét? Bevallom, ezek mind új dolgok, és amikor megláttam, megvettem őket. Persze ezek nélkül is életben lehet maradni, éhen biztos nem haltunk volna nélkülük (kivéve az élelmiszert).

Amikor apád nem küldött pénzt, és a saját fizetésemből tengődtünk, akkor nem volt baj, hogy költekezek, ugye? Akkor is ugyanúgy meg kellett venni az ennivalót, a ruházatot, a használati cikkeket, a nasikat, fizetni kellett a fizetnivalókat. Az természetes volt, hogy az én pénzemet elköltjük. Elvártad, hogy minden meglegyen, amire szükséged van.

Még mindig tudni akarom, hogy miben fejlődjek én... És azt is tudni akarom, hogy TE miben fejlődtél? Mert én nem sok változást tapasztaltam azon kívül, hogy felhúztál egy hazug álarcot, és most mindenki felé azt mutatod. Becsapod az embereket, és olyannak adod ki magad, aki nem vagy. Ez nem fejlődés, hanem önmagad és mások becsapása, magyarul HAZUGSÁG!

Most aztán nagyon önálló lettél, hogy a 84 éves nagymamával laksz, aki mindent alád tesz. Persze, hogy jobb dolgod van nála, és a féltve óvott pénzből is sokkal több megmarad, hiszen neki csak "borravalót" adsz abból a sok pénzből, amivel most nem tudsz mit kezdeni.

Javaslom, hogy abból a sok pénzből kezdj új életet, légy önálló, keress egy albérletet, vegyél meg minden szükséges berendezési és használati tárgyat bele, aztán fizesd a bérleti díjat, a rezsit, vedd meg a háztartásba szükséges eszközöket, mosógép, mikró, tűzhely, edények, evőeszközök, és még sorolhatnám órákig. Akkor már nem lenne olyan sok pénzed, amivel nem tudsz mit kezdeni, és valóban elmondhatnád, hogy önálló vagy... Vagyis mégse, hiszen azt a sok pénzt nem te kerested meg, ajándékba kapod.

Megnézném, hogy a küldött pénz nélkül mennyire lennél magabiztos? Normál munkával az adók levonása után semmi pénzed nem maradna megélhetésre az albérlet és a rezsi kifizetése után. Mint ahogy rengeteg sok ember így van ezzel.

Én azt javaslom, hogy nézz magadba, és ne csak felhúzd azt az álarcot, amivel mindenkit próbálsz megtéveszteni, hanem legyél valóban olyan, mint az az álarc. ÉS NE HAZUDJ tovább, mert ha nem fejezed be a hazudozást, akkor kikapcsoltatom a netet, és jogi lépéseket teszek, ami után kénytelen leszel albérletbe menni, és megszűnik a kiskirálynői luxus életed. Szállj magadba, gondolkodj el jó mélyen, és lásd be hogy te vagy a hibás. Ne akarj az ellenségem lenni, és harcolni velem/ellenem, nem erre neveltelek.

Cuki anyuka, akit mindenki szeret, kikapcsoltatja a netet, ha nem az van, amit ő akar. És akkor a gonosz lányának el kell mennie albérletbe, mert jogi lépéseket tesz a már 5 éves kora óta gonosz lányával szemben.

Szerintem hozom a papcornt.

Hozhatod a popcornt... Nem azért kapcsoltatom ki a netet, és teszek jogi lépéseket, mert nem az van, amit én akarok (egyébként most is az van, amit én akarok, hiszen én küldtem el, joggal és nem bántam meg), hanem akkor teszem meg, ha NEM HAGYJA ABBA A HAZUDOZÁST, ÉS A SAJÁT ANYJA RÁGALMAZÁSÁT ÉS LEJÁRATÁSÁT ország-világ előtt! Ha már mindenáron ide akartál írni valamit, akkor olvasd el rendesen és értelmezd, mielőtt reagálsz egy bejegyzésre.

Persze te jobban ismered őt nálam annak alapján, amiket így névtelenül összehordott itt, jogosan adsz neki igazat.

Mindenesetre én itt befejeztem a közreműködést.

Leírtam a teljes igazságot jó hosszan (annak ellenére, hogy ez magánügy, és csak kettőnkre tartozna), mert igazságtalannak tartottam, hogy egy eltorzított, hazug beejgyzés miatt idegen emberek ok nélkül elítélnek engem, és szegény lányt sajnálják a "szerencsétlen gyermekkora" és a "toxikus, önző, nemtörődöm, anyának nem való pénzéhes nőszemély" miatt. Persze ez nem a hozzászólók hibája, hiszen alapból feltételezték, hogy a kérdező igazat állít. És most, miután leírtam a teljes igazságot, mindenki vélekedjen a saját belátása szerint.

Még annyit hozzátennék, hogy a lányom egyetlen engem szidalmazó kommenthez sem írt be semmi védelmezőt az édesanyjáról... Hogy elnézést, de azért ez nem igaz, nem volt szerencsétlen gyermekkorom, sőt.... anyukám azért nem ilyen, stb...

Egyszerűen hagyta, hogy mások elhiggyék hogy tényleg az vagyok, mint aminek néhány hozzászóló elhordott... Azokat viszont leszólta, akik kiálltak mellettem ismeretlenül is, és tökéletesen átláttak a sztoriján (nekik külön köszönetet is mondtam privátban, mert nagyon jólesett). Azt hiszem ez a tett nagyon sokat elárul a lányomról, hogy milyen ember is valójában. Nagyon csalódott vagyok, mert pont az ellenkezőjére neveltem. Köszönöm mindenkinek, hogy elolvasták a "védelem" szövegét és kívánom mindenkinek, hogy soha ne kerüljön hasonló helyzetbe.