Mit tennél? anyuka pénzköltése, folytatás...
Sziasztok. Egy picikét hosszú lesz, köszönöm a türelmed, ha elolvasod.
Egyszer kitettem egy előzményét ennek a mostani történésnek.
A helyzet az, hogy végre kiálltam magamért anyukámmal szemben, önállósodni szerettem volna (apum havonta küldött a megélhetésemre, tanulmányaimra, amit jócskán elherdált anyum és azt hittem ez normális és nem is figyeltem erre oda), ezért meg szerettem volna beszélni vele, hogy spórolhatnánk, kompromisszum stb. Erre kiakadt és mondta, hogy "olyan vagy, mint az apád", ezért otthagytam őt, ahol éppen ezt beszéltük, mert elegem volt, hogy mindig ez a vége és veszekedést sem akartam. Egy életmentő műtéten ment át múlt hónapban és azelőtt is rengeteget segítettem neki, tudjátok, amit szokás és ami el is várt. Ezek után képes volt azt mondani hogy soha nem segítek neki semmiben, miattam van rendetlenség (miközben én csinálom meg és másnap újra olyan..), szóval nem ismer el engem, én mindig kiállok magamért, nem hagytam magam elnyomni. Sokszor mondta hogy 1 kezén meg tudná számolni hányszor segítettem neki 21 év alatt, és ahogy idősbödöm, mindig növeli az évek számát is :'( mindig felrója, hogy ő mi mindent tett értem és én neki semmit :'( sose hagyott tanulni, pihenni munka után, mindig kellett neki valami és ha mondtam, hogy 5 perc, kiakadt, hogy én sose csinálok semmit :'(. Mondtam a macskáknak otthon, hogy "jaj senki nem adott vizet nektek" erre kiakadt és kilökött az ajtón és kizárt. Erre nagyim befogadott és nála lakom.
Hogy lehetne anyummal helyrehozni a kapcsolatot? Lehet egyáltalán? Volt valakivel hasonló? Hogy oldotta meg?
Nem nyafogni szeretnék, próbálom kezelni, de nem tudom hogy, de szeretném. Önállósodnom sikerült, amit az előző kérdésemben ajánlottak meg is tettem és így tényleg jobb, viszont amire számítottam, anyumnak nem tetszik hogy nem költhet és ez miattam van :(
Anyád nem fog éhen halni, hiszen van keresete!
Eszedbe se jusson visszamenni hozzá!
#10-es
Te jó ég, nagyon sajnálom, hogy ez történt, a tartozás is rossz, de hogy még az egészségedre is ráment azért az több a soknál.. :( Mondjuk már én is idegeskedem miatta. És mindig is ilyen volt, szóval lehet tényleg nem fog változni. Amúgy nem mintha annyira hinnék ebben, de legtöbb skorpió ismerősöm ilyen, mint ő, de van a jobbik és a rosszabbik (mint mindenbe :) ) Én meg a kissé tipikus bak vagyok, szóval a tulajdonságaink sem férnek már össze, ahogy észrevettem :'(
#11 de aranyos vagy :) tényleg, amit tudok, megadok neki, nagyon tiszteletreméltó.
#13
"Szerencsére" ő dobott ki, így ha később feljönne, hogy felépülése alatt (most) miért nem segítek neki, mondhatom, hogy ő küldött el. Néha átmegyek nagyimmal hozzá, mert ott van az összes cuccom és annyira gyomorgörcsöm van, rosszul vagyok a közelébe, pedig egymáshoz sem szólunk. Hogy fajulhat idáig egy vérkapcsolat :(
#16
Persze, nyilván őt is meg lehet érteni! Ez az én részem a sztorinak, az ő része pedig hogy mindig visszaszóltam, ha nem éreztem fair-nek, és nem mindig csináltam meg mindent azonnal, mert én is néha pihentem, mint mindenki vagy lustiztam és ő csak ezt jegyezte meg, ha emiatt ezt mind megérdemeltem, akkor remélem más nem ezt kapja.
16, jah,"a bárány meg hazudik"
Oszt miért is ne?
1) nem tudom mennyi gyerektartást fizetett apád, de az nem a te pénzed, hanem anyádé
2) remélem, a nagy saját pénzkezelésben rájöttél, hogy a rezsi, a kaja és az utazási költségek bizony sokba kerülnek és nem fedezi a gyerektartás
3) kérj bocsánatot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!