Minek vett nekem anyàm kaparós sorsjegyet ha úgy is elkéri a nyereményt?
Kb 1 hónapja hazaállított egy sorsjeggyel hogy hozta nekem. Én kicsit meglepődtem mert ő nem nagyon szokott ilyenekre költeni de örömmel megköszöntem és elraktam a fiókba,hogy majd lekaparom a barátnőmmel hátha úgy nagyobb szerencsém lesz. Kb 2 hét múlva eszembe is jutott,lekapartuk hàt nyert 30ezret,nagyon nagyon örültünk nyilván,fel is hívtam anyám mire mondja hogy ő is kér belőle,mondom még szép,persze! Aztán megbeszéltük hogy az árának a dupláját kiveszi belőle(4000Ft)a többi az enyém.
Aztán ma megkérdeztem végül is hogy beváltotta e. Erre csak odamorogta "Jaaa azt elköltöttem".
Ezzel egyébként nem is lenne semmi bajom,nyilván őt illeti,ő vette,ő a szülőm,de ha egyszer megígérte akkor miért nem tartja meg a szavát,főleg úgy hogy nekem vette? Semmi bajom nem lenne ha mondta volna hogy "Bocs Kicsim kinéztem valamit,és megveszem a nyereményből",de még meg se mondta ez zavar a legjobban.
(Ezt mind úgy mondom hogy nem nem vagyunk olyan helyzetben hogy kenyérre sem telik,teljesen normális anyagi helyzetben vagyunk.)
Egyébként mamámtól szoktam néha kapni sorsjegyet,ő mindig mondja hogy nem kéri vissza és nem is szokta.
33. Annyira vártam már hogy valaki ezt vágja hozzám hogy "úristen menj már el dolgozni". Tudod lelkem ahhoz hogy jó munkám legyen kell ám képzettség is,és ahhoz tanulni kell,iskolába járni. Én nem fogom feladni a tanulmányaimat azért hogy elmenjek 300ftos órabérért szórólapot osztani,mert biztos véletlen vagyok iskolába 7:30-16:00ig.(Úristen most meg mindenki elkezdi majd írni hogy ő 16 évesen már az egész háztartást eltartotta meg stb. Hagyjuk már,egy anonim oldalon mindenki azt állít amit akar.)
Nem nem megy külön számlára a gyerektartás,és azért annyi az összeg amennyi mert édesapám nem keres rosszul,ennyi az egész. Tudtommal havi max 20at rak el a továbbtaníttatásomra. Szintén annyit hogy a nevében is benne van hogy "gyerek"tartás,tehát gondolná az ember hogy mondjuk abból vesz kaját a szülő vagy ruhára költi,ismerem édesanyám jól tudom hogy a pasija számláján landol az összeg de ez már nem ide tartozik.
Egyébként ahogy látom baj van ám mindig a szövegértelmezéssel:NEM az a baj hogy elköltötte,mint írtam jár is neki,megérdemli,az a baj hogy nem mondta hogy elköltötte pedig azt mondta lehet az enyém az összeg.
Na, én csak egyet nem értek. Ha nálad volt a sorsjegy, és te kapartad le, akkor miért anyád váltotta be?
Neked kellett volna beváltani, és abból odaadni annyit, amennyit gondolsz.
Anyád beváltotta, elrakta, elköltötte, mintha a sajátja lenne. Ez szemét dolog, de ha felemelted volna a kis hátsódat, és beváltod magadnak, akkor ez az egész nem történik meg.
Tanulj belőle, és nem bízz anyádban. Gáz aki átveri a gyerekét.
Vagy lehet, hogy nem is neked vette, csak lusta volt lekaparni :-)
"Ha nem jársz sehova honnan van pénzed?? Ki fizet ki mindent helyetted?? Honnan van ruhád, telefonod, egyéb tárgyad?? Na ná hogy anyudtól. Azért mikor ő vesz meg mindent helyetted szerintem az enyhítő körülménynek számít a tettére."
Nemrég olvastam, hogy egy gyerek felnevelése a több, mint két évtized alatt
teljesen aranyközéputas árakkal és mindennel
24.000.000 (24 millió) forint.
Az alak aki írta amit idéztem:
Te felnőttkorodban ezt mind visszafizetted a szüleidnek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!