Haragudnátok a lányotokra ha elköltözne az apjához válás után?17/L
#129, szerintem az messze nem luxus, hogy valaki normális körülmények között akar együtt lenni a párjával mondjuk 17-18 évesen... és nem a testvéreire tekintettel, az anyjára tekintettel, a kiskutyafarkára tekintettel - főleg, hogy van más lehetősége.
(képzelem a páromról az itteni hozzászólók hogy szednék le a keresztvizet, mert Ő hozzám költözött 18 évesen a szüleitől - egyszerűen nagyobb volt a szabadság-igénye.)
Azt kellene felfogni, hogy nem bűn, ha az ember önmagának a legjobbat akarja, és igenis mindenkinek joga van megvédeni a saját szabadságát.
Sőt mondok neked még egy valid indokot a költözés mellett: az itt leírtakból én erősen azt valószinűsítem, hogy az apja mellett nagyobb személyes szabadsága lesz a Kérdezőnek, nem akarják majd örökösen nevelgetni-terelgtni... mint az anyja még most is.
Alapból ha a válás után jött volna össze az apjával, legyenek jóba semmi akadálya.
A jobb körülményekről meg annyit hogy valoszínű a gyerektartasnal filléreskedne az apja, epp eleg lenne amit ad, aztan meg a lanynak jatszana a jofejet, hogy luxusszarokra meg ad. Persze csak olyanra amot az anyja nem engedne, vagy nem tudna megvenni.
129, nekem nem azzal van bajom hogy jobb körülmények közé költözne de ilyen undorító emberek közé na az igen.
Apuka tipikusan az aki amugy minimalizalja a kiadast, tipikus nagymenő vallakozokent. Anyuka oldjon meg egyedül mindent, majd apu meg villog a millioival. Anyuka meg a szar aki nem nezi jo szemmel hogy a lanya benyal annak a nőnek aki undorítóan alafekudt apucinak.undorodom
#"A jobb körülményekről meg annyit hogy valoszínű a gyerektartasnal filléreskedne az apja" - 18 éves, érettségizett gyerek esetén? A 0 Ft-tal????
#133"Anyuka meg a szar aki nem nezi jo szemmel hogy a lanya benyal annak a nőnek aki undorítóan alafekudt apucinak.undorodom" - tedd azt - bár te se tudod ugye, miért válnak...
Ez izlés kérdése... én meg a konzi-valláserkölccs eröltetésével a gyerekeik életét tönkretevő szülőktől undorodom.
131, nem kell felfognom semmit, mert értem amiről írsz, viszont pont azért parttalan a vitánk, mert más az értékrendünk.
Nálam ugyanis létezik önös érdek, viszont ha választani kell, hogy aláfekszem vki akaratának, aki fizet nekem ezért, vagy megőrzöm az integritasom és túl tudok látni az anyagilag megtámogatott játszmákon, akkor biztosan az utóbbit választom, mert tükörbe is szeretnék nézni. Sajnos a kérdezőt erre nem tanította meg az apukája, hanem ahogy írta is itt korábban, azt tanácsolta neki, hogy az életben minden lehetőséget meg kell ragadni, mindegy, milyen áron. Nekem ez sokat elárul az apa személyiségéről, és nem csodálkozom igazából, hogy így döntött a lánya, hiszen miért is döntene másképp, ha ilyen példa van előtte.
"vagy megőrzöm az integritasom és túl tudok látni az anyagilag megtámogatott játszmákon, akkor biztosan az utóbbit választom, " OK. ezzel csak az a bibi, hogy a-Kérdező az integrítását valszeg az apja mellett őrzi meg jobban:
"Sőt mondok neked még egy valid indokot a költözés mellett: az itt leírtakból én erősen azt valószinűsítem, hogy az apja mellett nagyobb személyes szabadsága lesz a Kérdezőnek, nem akarják majd örökösen nevelgetni-terelgtni... mint az anyja még most is."
139-es, nem tudhatod, hogy az édesanyja hogy neveli, ez pont olyan prekoncepció, mint az, hogy a mostoha gonosz...
Kérdező, lehet, hogy apukád előre jutott, de az nem mindegy, hogy milyen áron. Mindenesetre a te életed, a te döntésed, bízom benne, hogy jól fognak alakulni a dolgaid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!