Van itt olyan, akit nevelés céljàból korbàccsal vertek a szülei?

A történeted sajnos nem összeszedett... sok hézag van benne.

Vegyük úgy, hogy ez igaz.

Ha jól értem, már felnőtt voltál akkor:

-Egy felnőtt embernek, mint te, meg tudták még parancsolni, hogy az ostorozáshoz vetkőzzőn le, fogja meg a bokáját.....? Az is hagy nyomokat, mert vékonyabb, mint egy korbács, és kisebb erő kell a használatához. De ezeknek a nyomai sem 1-2 nap alatt tünnek el. Ha gyerekként volt ilyen, nem is értem, hogy tesiórákon nem vette észre senki. Ha meg ennyit hiányozik a gyerek, azt az iskola ellenőrizni szokta, hivatalból.

-Ha otthon baj volt, az erre rákérdező tanárodnak miért hazudtál?

-Ha már a szülőt egyszer elítélték, biztos, hogy nem maradhattál ott, ezt törvény írja elő..... hogyhogy utána is otthon voltál?

-Már külön élsz, nem tartod velük a kapcsolatot.. de depressziós vagy.

Csak két kérdés:

Felnőtt fejjel, teljesen külön, megszabadulva az átkos gyerekkortól: miért gondolkodsz öngyilkosságon? Nem örülnöd kellene, hogy nincsenek ott?

Ami szintén érthetetlen számomra:

Most meg ide írod le a problémáidat, nem pedig egy terapeuta csoporttal vagy (dokid biztos nem azt kérte, hogy egy ilyen általános célú oldalra menj erről láttatlanban társalogni, hanem csoportterápiát javasolt).

Bocs, de a vélemyényem a következő:

Ez az egész történet sok-sok sebből vérzik, nem hihető, kitaláció.

Hozzáfűzök még valamit, aztán lezártnak tekintem a dolgot:

Ha valóban megtörtént, az sajnálatos eset. Nem kellene viszont továbblépni?

Amiket privátban küldtél, az elég izléstelen volt. Ne nekem bizonygasd az igazad, nem vagyok a pszichológusod, meg a bíród sem én voltam. Ha továbbra is ott maradtál ( az ügy után ), akkor abban te is felelős vagy. Felnőttként már lehetett volna annyi eszed, hogy a bíróságon mindent elmondasz. Ha elmondtad volna, akkor nem csak felfüggesztett lett volna. Apádat írtad, hogy ő is vert. Akkor a végzésben miért van az, hogy ő nem is tudott erről, mert a gyerekek nem merték neki elmondani?

( Pl. az anyád nem a nevelőanyád, csak az apád élettársa, hiszen apád el sem vette)......

Másik: A tesód még mindig ott van? Ha tudod, hogy milyenek, miért nem volt erről egy szó sem itt a beszélgetésben? A privátban kapott dokumentumban testvért is említenek, de itt egy szóval sem említed, csak magadról beszélsz, tesód mintha nem is lenne.......

Saját magadat szedd végre össze. Évekkel ezelőtti az ügy, de még mindig itt tartasz? Én logikusan átvettem a leírtakat, és megírtam a véleményem a dologról, azokból az információkból, amikett megadtál. De mivel nem mindent mondtál el, és sokat csúsztattál, ettől a többi is koholmánynak tűnik.

Ha segítséget kérsz legközelebb, ne ködösíts......

Orvos, csoportterápia kell neked.... Nem ilyen anonim oldalakon való beszélgetés.

49 vagyok

Miért! Ő bántott, gondolom nem szereted. Akkor mi akadálya?

Inkább őt mint magad!

Bár megigértem, hogy lezárom, pár dolgot mégis leírok:

Azt tudod, hogy naponta hány Troll ír ide hasonlókat? Az itt jelzett ilyen féle gondoknak, több mint a fele kamu. Csak sütkérezni akarnak a figyelem középponjában. Akinek valóban szüksége van a segítségre, az nem itt fogja keresni, nekem elhiheted.

Szerinted az életképes, hogy kiforgatod a szavakat? Igen, gyenge vagy lelkileg, egyetértek. De az volt az ízléstelen, hogy pár perc alatt 4 priváttal próbáltad bizonygatni az igazadat, küldözgetve a bírósági határozatok fényképeit. Most meg teljesen más szövegkörnyezetbe próbálod elültetni azt, amit írtam, hogy más legyen az értelme az írott szövegemnek..... ez azért szánalmas eljárás.

A tesód: Az nem furcsa, hogy ha mindkettőtöket bántalmaztak, akkor te, a nagytesó, szinte nem is említed meg, csak te vagy a fontos?

Nekem nővérem van, és hasonló cipőben jártunk. De ehhez senkinek semmi köze, pláne nem egy ilyen oldalon. És igen, én "tutin" túlléptem ezen a helyzeten, pedig fiatalabbak voltunk, mint te. Nem csámcsogok összetörve rajta évek múlva is, nem bizonygatok senkinek semmit, túlléptem a régi sérelmeken.

Itt csak együttérzésre vágysz, nem tanácsra. Szomorú, de nem te vagy az egyedüli, aki ilyen helyzetben volt, van és lesz is. Ha így állsz továbbra is hozzá, akkor tényleg nagy gond is lehet belőle.

Felnőttként mi az életcélod? Keress végre egyet. Munkahely, saját lakás, normális élettárs, megfelelő távolság a régi és új otthonod között.....Ez mind segíthet az elfogadásban.