Mit gondoltok erről a párbeszédről apa és lánya között?

oké, tegye del a kezét, aki minden egyes alkalommal úgy két a családtagtól, hogy kérlek szépen, légy szíves...

Nem ő kattog, hanem te.

Apád egy paraszt.

Attól mert otthon vagyunk, még lehet a családtaggal normálisan beszélni, ahogy másokkal is beszélünk. Pont a családtagokat kéne leginkább megbecsülni, tisztelni, szeretni.

De mit csinál a szülő?

Parancsol, leb@sz, ordibál. Aztán pislognak, hogy a fene se megy a közelükbe, amint lelép a gyerek.

Nálunk (és szerintem a legtöbbeknél) családon belül nem használjuk mindig a "kérlek", "légy szíves" szavakat, sokszor a sima felszólító mód is elég ("Gyere, nézd meg!", "Vidd el ezt is!"). Ilyenkor ezeket egyik fél sem szánja/érzi parancsolónak vagy tiszteletlennek.

De sok múlik a konkrét szituáción, a kontextuson, a pillanatnyi hangulaton, hangmemen, hangsúlyon.

A kérdésedet olvasva fejben olyan hangon képzeltem el a párbeszédet, amiben apád mondata teljesen rendben volt "kérlek" nélkül is (kérő hangsúllyal, csak a konkrét "kérlek" szó kimondása nélkül). Nálunk szokványos párbeszédet írtál le.

A valóságban viszont ki tudja... Ha te adott helyzetben sértőnek érezted, akkor valószínűleg éppen az volt. Az viszont biztos, hogy ő nagyon túlreagálta azt, hogy "jómodorra tanítod".