Miért ilyen az anyám és mit lehetne tenni ellene?

Sokan említették a nárcisztikusságot. A kapcsolatod vele valóban erre épül, és bántalmazó kapcsolatnak nevezik.

Bár terjedelmes könyv is megjelent a témáról (Bánki Györgytől), azért jó tudni erről még néhány szót, amely a YouTube-on megjelenő videókból is gyakran kimarad.

Ez a személyiségzavar nem egy született tulajdonság, ám kialakulása a gyermekkor nagyon korai szakaszára jellemző. Akit az okok érdekelnek, érdemes a nárcisztikus egyén 1-2 éves kora tájékán kutatni, hogy mi is történt a szüleivel akkor, hogy kényszerhelyzetben olyan bánásmódot kapott, amely kialakította benne ezt a személyiségzavart. Gyakran csak felnőttkorra bontakozik ki a bántalmazó formája, és sokszor olyan személyiség lesz, aki jelentős rajongói kört épít ki maga mellé. Saját egyénisége nincs, hanem a rajongók stílusához alkalmazkodik automatikusan. Erről tudomást sem vesz, azt hiszi ilyen az élet, ezt kell tennie. Nem ritka, hogy évek múltán talál köztük olyan társakat, amelyeket pszichésen bántalmazni kezd. Ez a viselkedésmódja nem egy szándékos gonoszság, hanem elemi igénye. Ugyanis a pszichéje mélyén - önmaga elől is elrejtve - egy erős szégyenérzet él benne, amelyet valamelyik szülő alakított ki benne a pici korban. Ezt kell kompenzálnia úgy, hogy mások előtt ő egy felsőbbrendű alaknak tűnjön. Viselkedése gyakran grandiózus, és nem is tud róla, hogy ezzel bántalmaz másokat. Minél idősebb, annál inkább otthagyják a körülötte lévők, magányában. S bár nagyon kellemetlenek, mégis sajnálni valók, mert nem rosszindulatból cselekednek.

Alapvetően mindannyian némileg nárcisztikusak vagyunk, de ennél sokkal kisebb mértékben, mert erre szükségünk van a helyes önbecsléshez. Ugyanakkor a mai korra nagyon elterjedt ez a kórtünet, és az idősek között egyre nyilvánvalóbban bontakozik ki. Egy különleges formája az amit "borderline" személyiségnek nevezünk, amely gyakran párja, azaz bántalmazottja, a nárcisznak. Ő azonban nem érzi magát felsőbbrendűnek, másoknál mindent jobban tudónak, hanem a szégyenérzete az életének az alapvető része. Ez a szégyenérzet - amelyet egy nárcisztikus szülő alakít ki benne - azonban nem valós, hanem erősen eltúlzott, bár a túlzást ő nem ismeri be (inkább csak nagyon érzékenynek tartja magát). S ő - szintén tudatlanul - azzal bántalmaz másokat, hogy saját magánál nagyobb "szégyenbe hoz" másokat. Ezt azonban nagyon különös módon teszi, logikus és értelmes indokok közé álcázva, és láthatólag úgy, hogy ő is rosszul érzi a helyzetben magát. Például valamiféle mártírként rengeteg dolgot tesz, s azt kommunikálja, hogy ez mennyire kimeríti, de hát ilyen az élte, és azt az érzést sugallja, hogy másoknak is ezt kellene csinálni. Emiatt persze nagyon sajnáljuk őt, jóbarátként vigasztaljuk, de érezzük, hogy a velünk szembeni elvárása túlzó. Észrevétlenül szégyenülünk meg mellette. Neki ez okoz egy pozitív töltetet, azaz az azt érzést, hogy őneki kevésbé kell szégyenkeznie, hiszen megteszi azt amit meg lehet.

Generációról generációra "öröklődnek" (nem genetikailag) a változatok, és manapság a mai fiatalok egy jelentős százaléka (átl. 25%) már súlyos pszichés zavarokkal küzd. Jó kérdés mi okozza ezt, s meg i van a válasz. Ugyanaz, ami a kirobbanóban lévő demográfiai válságot, azaz azt, hogy kevés utód születik mindenütt, a magasan civilizált régióban.

A megérthető magyarázat egy újabb teljes oldalt tenne ki (s a következmények, meg az újabb bizonyítékok továbbiakat), csupán annyit jelenthetünk ki: Evolúciósan programozottan (hormonális támogatottsággal) az emberi természet alapvetően monogám, s ha az életmódja ettől eltér, fokozatosan olyan súlyos pszichés problémákba ütközik, amely ezt az eltévedt populációt kihalásra ítéli. Az 50 évvel ezelőtt lezajlott szexforradalom végigsöpört a fejlett nyugaton, és - a történelmileg is alátámasztott adatok szerint - az ilyen jeleség 3 generációt követően egy súlyos civilizációs hanyatlást eredményez.

Vannak akik ma a víruskutatás eredményeit igyekeznek a helyzet megváltoztatására bevetni, ám önös érdekből nem a beteg civilizációt kívánják helyrehozni, hanem lecserélni egy olyan népességre, amely még mentes ettől kórtól. Persze ez civilizáltságban több száz éves visszaesést fog eredményezni.

Elgondolkodhatunk, hogy ez a jövendő nyomor, diktatúra és fájdalmas kipusztulás kell e nekünk?