Hogyan legyek támogató szülő, ha szerintem ennek csúnya vége lesz, és meg akarom tőle kímélni?

Még a karantén előtt megismerkedett a lányom egy fiúval. Egyszer hazakísérte. Később kérdezem tőle, hogy új barátod van? Mire mondja, hogy nem a barátja, csak sokat lógnak együtt, chatelgetnek meg lefekszenek.

Látta rajtam, hogy már kaptam egy kisebb infarktust, mert gyorsan megnyugtatott, hogy nincs semmi gond, nincs beleesve. A srác meg még az előző barátnőjébe szerelmes, de ő ez tudja, és nem zavarja. Megbeszélték, hogy mindketten ismerkedhetnek, akivel akarnak. Neki jó így.

Nekem ez a felállás nagyon fura és idegen. De ez egy dolog. A rosszabb, hogy amióta tart a #maradjotthon, azóta nyilvánvalóan hiányzik neki a fiú. Félek tőle, hogy mi lesz, ha beleszeret vagy, ha már beleszeretett. Nem akarom, hogy szenvedjen, amiért a fiú még a volt barátnőnél tart. De azt se akarom, hogy azzal, hogy fúrom a dolgot betegyen a hisztérikus, ellenségeskedő szülő skatulyába, és később ne mondja el, ha van valami, mert "úgyse értem meg".