Mennyire szégyelleni való, hogy a szüleim távolságtartast kértek ellenem?
Anyummal nagyon elfajultak a dolgok és nagyon rossz kapcsolatunk volt. Elég durván megalazott és passzívan bántalmazott kiskoromban. Ez alatt azt értem, hogy inkább passzív agressziót kaptam a részéről, és nem fizikait. De ez is épp elég volt. Végül odáig fajult a dolog, hogy nekimentem többször anyának. Nem azt mondom, hogy ez szép dolog vagy elnezheto, de eszkoztelennek és tehetetlennek éreztem magam vele szemben és eldurrant az agyam attól ahogy viselkedett velem. Végül a verekedesunk után tavolsagtartast kértek ellenem 2 hónapra. Ez nagyon megviselt és nagyon szégyellem magam. Úgy érzem, aki ezt tudja rólam, azt gondolja, hogy egy elmebeteg bűnöző vagyok, mert általában ilyen emberek ellen kérnek ilyet. Úgy érzem ez egy bélyeg rajtam és rossznak érzem magam. És nemtudom elengedni és megemeszteni az egészet, hogy ez történt.
25L
Szerintem nem vagy elmebeteg állat, csak egy sérült, "beteg" ember. Elolvastam az összes hozzászólást és úgy jön le, hogy ilyen kicsi visszautasítások voltak a szüleid részéről, mint a "töröljem is ki?". Persze lehet, hogy ezek csak nekem kicsik, aki normális családban nőtt fel.
Szóval vagy az lehet, hogy full terrorban, elnyomásban stb. tartottak (erre nem írtál példát), vagy az, hogy a személyiségzavarod miatt veszed ennyire fel az apróbb dolgokat is. Nem tudom.
Én a helyedben belátnám, hogy anyámék tettek ilyenné/ feldolgoznám a gyerekkoromat (ezeket pszichológus segítségével) és elköltöznék jó messzire.
Anyádék nem fognak változni, ezt kár is várni. Értem, hogy kötődni akarsz hozzájuk, de nem tudsz. Ezt kéne elfogadni, persze nem magadtól, mert arra nem vagy képes. (Ez nem bántás.)
Sok sikert!
Az egyik egy legalább 40 éves felnőtt, akinek bőven volt ideje felismerni és változtatni a dolgain, a másik egy tini, vagy egy fiatal felnőtt, aki éppen hogy felismerte a dolgot.
Nincsenek egy súlycsoportban, mintha egy mozgássérült életmódhoz szokott, rendes életet kialakítani képes tolószékes embert hasonlítanák ahhoz, akinek éppen most vágták le a lábát. Egyiknek sincs lába, de az egyiknek volt x éve ehhez hozzászokni, kihozni a legtöbbet, a másik meg még sokkban van.
Ráadásul anyukáék nem akartak változtatni, nem ismerik el a hibát és a súlyát a leírtak alapján, ők így akartak nevelni, a kérdező meg felismeri és màr most változtatni próbál a saját problémáján. Messze a szülei felett áll a problémája megoldásával, holott az lenne a normális, ha nem így lenne, hisz alig volt ideje felismerni a dolgot.
Mellesleg a személyiségzavarok kialakulása még most is kérdéses, szerintem sokszor pszichiátriai oka van, valami kémiai zavarra tippelnék az agyban, ami miatt bizonyos környezeti hatások erősebben hatnak, mint mások, stressz vagy egyéb feldolgozási/érzékenységi zavar, nem vagyok orvos de a valami rosszul működik/máshogy van bekötve szerintem lefedi a dolgot, csak még keveset tudunk, mert ennél fontosabb dolgokat kell kutatni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!