Mennyire szégyelleni való, hogy a szüleim távolságtartast kértek ellenem?

Én már teljesen össze vagyok zavarodva, sokszor lelkiismeret furdalasom van azért amit tettem, de sokszor meg úgy érzem máshogy nem tudtam végre kiallni magamért.

Egyébként én nemtudom, hogy titokban tudnám e ezt tartani. Igazából őszinte akarok lenni a párommal ha lesz, és nem akarok eltitkolni semmit előle. Előbb utóbb úgy is rakerdezne, miért nem találkozunk a családommal. Nem szívesen titkoloznek. Viszont igen, benne van, hogy ezzel olyan képet alakít ki rólam, hogy semmi mas nem számít, hogy egyébként milyen ember vagyok igazából, ha ezt megtettem, lehet valaki azonnal megszakitana a kapcsolatot velem.

Szerintem van különbség aközött, hogy egész életedben tursz valamit és végül felrobbansz és agresszív leszel, vagy hogy alkalom adtan ha felidegesitenek akkor azonnal így reagálsz. Soha nem ütöttem meg mást korábban és ezelőtt. Anyumnak sem ütöttem vissza soha korábban. De egy idő után úgy éreztem, nem bírom tovább. De még akkor sem támadtam rá vagy mentem neki.. Vedekezessel kezdtem, hogyha pl meg akart ütni akkor kivedtem vagy lefogtam a karját ha ütni akart. Ezek már kiskoromban is megnyilvanultak. KB 5 - 6 éves lehettem amikor anyum az ocsemet meg akarta ütni és közéjük álltam. Persze nevetségesen festettem, úgy is nézett rám anyám, hogy mit akarok kozbeavatkozni kis taknyos 6 éves létemre. De ez a lazadasom már ilyen kicsikent elkezdodott. Folyamat nyeltem és nyeltem. Végül 21 évesen kitoltottem rajta minden duhom és fájdalmam amit elnyomtam addig. Tényleg jobb lett volna elkoltozni, de én nem akartam elvesziteni őket. Meg akartam oldani, de eszkoztelennek éreztem magam és tehetetlennek vele szemben. Végül azt hittem, ha megprobalok agresszioval tekintélyt szerezni magamnak, akkor talán vissza vesz. De hülye voltam.. Végül pont ezzel vesztettem el őket. De valahol mindig is éreztem magamban, hogy ez be fog következni idővel. Mert tudtam, ha a saját utam akarom járni, és úgy, hogy az anyának nem felel meg, akkor eltaszit. És ettől megijedtem. Ezért agresszioval próbáltam ezt megakadályozni. Agressziót használtam arra, hogy figyeljen már arra hogy nekem ez nem jó. Ha csak elkoltozok, azzal fixen elvesztem őket, sőt, nem is ok hanem én hagyom el őket, amit pont nem akartam. A másik oldalon ott volt, hogy ha a saját életem akarom élni, akkor mindig rosszuk fogom érezni magam és buntudatom lesz. Ergo végül elojon az, hogy feltétellel szeret csak. Végül végső elkeseredesemben az agressziót választottam és engedtem annak a "dühöngő kislánynak" aki végig bennem volt. Végül így is úgy is tönkrement a család és kitagadtak.. Szóval végeredménykent mindegy is, hogy melyik utat választom, ugyan az lett volna a vége. Szerintem legalábbis..