Szülőként meddig engednél a gyerekednek, és hol az a pont, amikor úgy érzed elég, és nemet mondasz?

Hosszú lesz, előre is bocs érte.

Tudom, hogy elméletben teljesen más a dolog, mint amikor az ember ott van benne.

És nem egy új IPhone-ra gondolok itt most, vagy hogy a kamasz elmehet-e fesztiválozni, stb.

Hanem amikor gyerek bőven nagykorú már, mióta él, problémás, sose volt vele könnyű. Gyakran keveredett balhékba, rossz társaságba, gyakori szereplő volt az alkohol, a drog, a rendőrség.

Anyagilag sokba voltak a hülyeségei, kórházi kezelések, balesetek (ebből volt majdnem halálos kimenetelű is).

Mindig ment az érzelmi zsarolás, pénzért, ezért, azért, különben eltűnik, öngyilkos lesz, stb. Vagy éppen másokban fog kárt tenni.

És szülőként nagyon jól tudod róla, hogy sose fog tudni magáról gondoskodni, mert egyszerűen képtelen rá, neked kell kihúznod a szarból.

Ezt így meddig csinálnád azzal a címszóval, hogy "De a gyerekem, muszáj segítenem rajta"? Egyáltalán hogyan lehet ezt szülőként kezelni, túlélni?

(Ne menjünk bele abba, hogy mennyire nevelési hiba, mert nem kizárólag nevelés kérdése. És ne személyeskedjünk, leszögezem, nem az én gyerekekről van szó.)